Index Vakbarát Hírportál

Árkosi Árpád kapta a Gedeon József Amfiteátrum-díjat

2021. június 15., kedd 10:31

A Szabadtéri Színházak Szövetsége 2021-ben Árkosi Árpád rendezőnek ítélte oda a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Árkosi Árpád a díj átvételekor így fogalmazott:

Nekem ez a díj duplán különleges. Szakmai szervezet ítélte oda, ami jóleső érzés. Másrészt a díj névadója, Gedeon József a Gyulai Várszínház egykori legendás igazgatója volt, sokat dolgozhattam ott már az ő idején is. A díj megőrzi az emlékét, amit nagyon fontosnak tartok. A színházi életben eltöltött hosszú évtizedeim után idézhetném a múltat folyamatosan, de én ma is a jövőt tervezem, ez az alkotói gondolkodás nálam sosem áll le.

A díjat Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke – a Kőszegi Várszínház igazgatója – adta át. Méltató beszédében azt mondta, hogy Árkosi Árpád csaknem fél évszázada a magyar színházművészet meghatározó alakja; 2006 óta szabadúszó rendezőként, fesztiválok állandó zsűritagjaként, szabadtéri színházak elismert színházi szakértőjeként dolgozik.

Pócza Zoltán a közelmúltban az Index vendége volt. A kultúra rovat arútluK című podcastjában beszélt arról is, hogy az 1997-ben alakult Szabadtéri Színházak Szövetségének jelenleg tizenkét tagszervezete van. A Szabadtéri Színházak Szervezetéhez bármelyik társulat csatlakozhat, ám ehhez szigorú kritériumokban kell megfelelni. Ide kattintva a teljes beszélgetés meghallgatható.

Rovatok