Az ingák felfüggesztve, motorok segítségével mozognak előre meghatározott pályán, miközben mi, a nézők, saját döntésünktől vezérelten járjuk be a teret. A falra vetített kép e kettő mozdulatsor tánca: az előre programozott, így kiszámítható úton haladó golyóké, és a kedvük szerint sétáló embereké. Mindezt ölelő sötét tér és a felerősített motor búgása teszi teljessé.

A PULZUSIMPULZUSOK című installációt Turcsán Villő álmodta és valósította meg. Szobrászként szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, azóta pedig a hazai kortárs művészeti élet meghatározó egyénisége: munkásságában a plasztikai, performatív, hangművészeti, valamint kísérleti zenei alkotások egyaránt jelen vannak. Munkái hazai és nemzetközi, csoportos és egyéni kiállításokon szerepelnek, magán- és közgyűjtemények részét képezik.

Villő többször dolgozott már színházi közegben, így amikor adódott a lehetőség, hogy a Trafó színháztermében állítson ki, egyből viaskodni kezdett benne a képzőművész és a színházi szemmel gondolkodó alkotó. Az épületet korábbról ismerte, és az volt a célja, hogy a tér másféle felhasználását mutassa meg, használja ki. Metszetekben gondolkodott, egyszerre szobrászként és kísérleti zenészként.

Pár évvel ezelőtt egy kinetikus installációja már látható volt Budapesten, a Kiscelli Múzeumban. Ott a tér belmagassága és szakrális hangulata ihlette az ingajátékot. Most, a Trafóban ezt az irányt folytatta. A nagygeneratív képötlete onnan indult, hogy az installációval együtt egy előadót is szeretett volna a térbe csempészni. Az ötletelés időszaka felért egy művészeti kutatómunkával, de Villő végül visszatért a kiindulóponthoz: előadó nem került a térbe, de az ingák és hangok mellé harmadikként a generatív kép társult.

A komponált hang és ritmus, a mozgások hőérzékelésen alapuló szenzoros rögzítése, valamint a vetítés-animáció élményteret hoznak létre: a kísérleti tereppé alakuló színháztér a meditáció, interakció, participáció közegébe fogadja be a látogatót.

A test a fogadott és visszaadott mozgások átmeneti helye, a ránk ható dolgok és azon dolgok közötti kötőjel, amelyre mi hatunk. Egy szóval a szenzo-motorikus folyamatok helye.

– fogalmazta meg Henri Bergson filozófus, hogy szerinte miért számít médiumnak a test.

A véletlen nézői jelenlét tehát az installáció szerves része, így nemcsak azt tapasztalhatjuk meg, hogy milyen egy művészbejárón keresztül belépni egy színházi térbe és ott létezni, hanem azt is, hogy jelenlétünk ugyanúgy hatással van a kiállított tárgyakra, mint azok ránk.

Villő jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje, multimédia-művészet DLA-tagozaton. Kutatási témája: A téralkotás dramaturgiája – kortárs installáció mint hibrid médium. Alkotóként hozzászokott, hogy gyakran kell döntéseket hoznia, viszont ez a munkafolyamat a párhuzamos doktorandusz léttel arra tanította, hogy időt adjon a saját gondolatainak és a dolgok mélyére lásson, ha kell, fejben kipróbáljon olyan lépéseket, amikre nem lesz szüksége, de az elméleti munka a későbbi irányelvekhez is hozzátesz. De ahogy említette:

Egy alkotás sosem készül el igazán, ez a térinstalláció is tovább fog menni, alakul a jövőben.

A kiállítást június 18. estig lehet megnézni, részletek a Trafó honlapján.

(Borítókép: Nagy Gergő / Trafó Kortárs Művészetek Háza)