Index Vakbarát Hírportál

Fogyó telihold fényében ragyognak a tájházak

2021. június 25., péntek 15:04

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén (június 25–27-én) rácsatlakozik a Múzeumok Éjszakájára, és június 25–27-én megnyitja a tájházak portáinak ajtaját.

Idén a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely kap kiemelt, központi figyelmet. A Falumúzeum szervező-alapítója Molnár Lajos és Molnár Lajosné szül. Hajdú Margit tanító házaspár hagyatékát őrzi: 1960-tól mutatja meg a község gazdag történeti és néprajzi emlékeit. A tájházak napján nyíló kiállítás (a hozzá kapcsolódó filmvetítéssel, emléktábla-avatással) a Molnár házaspárnak, illetve a havanéves falumúzeumnak állít emléket. 

A programsorozathoz csatlakozik Kiskunmajsán a Konecsni György Művelődési Központ, Tájház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint Kömpöcön a Márton Gyűjteményes Ház. Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli látványfőzéssel, bor- és pálinkakóstolóval, a néptáncegyüttes bemutatójával.

Nagyrábén kúttúrát szerveznek, és minden földtoroknál kapcsolódó történeteket, legendákat elevenítenek fel. És ha valakinek ez túlságosan mélybe nyúló volna, kipróbálhatja, milyen megülni egy RS09-es vagy egy Lanz Bulldog veterán traktort.

Az Ócsai Tájházban mesék kelnek életre, Őrtiloson pedig, a Szelence-porta Tájházban kemencében sült lakodalmi kuglóf köré szervezik a napot. Aki dödöllére vágyik, az menjen Gyenesdiásra: a József Attila Művelődési Ház és Könyvár Pásztorházban kóstolót kaphat.

Aki pedig otthonról, a monitorok előtt ülve nézegetne tájházakat, az klikkelgetve kövesse figyelemmel a szegedi Napsugaras Tájház, valamint a Gombai Tájház eseményeit. A teljes programkínálatról a Tájházszövetség oldalán tájékozódhat.

Rovatok