József Attila körül négy nőt szoktunk emlegetni: Vágó Mártát, Gyömrői Editet, Kozmutza Flórát és Szántó Juditot. Szerelmek, élettársak, szenvedélyes vagy egyoldalú kapcsolatok, ám a világirodalom egyik legnagyobbnak tartott szerelmes verse, az Óda mégsem hozzájuk íródott, hanem egy népszerű sebész feleségéhez, akit a költő mindössze egy alkalommal látott egy lillafüredi írókongresszuson. Őt nem ismeri szinte senki. Dr. Szőllős Henrikné Marton Márta. Bálint Endre amatőr irodalomkutató, sci-fi-író egy véletlen folytán kezdte a témát kutatni, és több olyan érdekességre bukkant, amelyek kissé átírják eddigi irodalomtörténeti ismereteinket. De nézzük, ki volt a titokzatos alig ismert.
Van egy nő. Múzsa. Nem akar az lenni, nem illegeti-billegeti magát, nem is levelezik, nem rajong, nem is nagyon ír. Még csak kapcsolatba se lép, mindössze egyetlen alkalommal találkozik a költővel vagy inkább a költő vele. Lillafüreden egy írókongresszuson, amely a szervező halála miatt tragikus hirtelenséggel ér véget. Ez az egyetlen alkalom, ez a néhány nap elég arra, hogy a költő beleszeressen, szíve megdobbanjon, elaléljon és a magyar (és világ-) irodalom egyik legszebbnek tartott szerelmes verse megszülessen. A vers etalon, tananyag, érettségi tétel. A címe: Óda. A költő neve: József Attila, aki ott van ezen az egyhetesre tervezett írókongresszuson Lillafüreden, és tiszta szívvel reméli, hogy legalább néhány napra megszabadul a pénztelenség és az ócska pesti bérlakás okozta, bőrére égett nyomorúságtól.
Van egy nő. Férjes. Dr. Szőllős Henrikné született Marton Márta. Később Szigeti Mihályné, de történetünk szempontjából ez most mindegy is. A múzsaság pillanatában dr. Szőllős Henrikné. Híres sebészprofesszor válófélben lévő neje. Bizonyos korabeli feljegyzések szerint művészettörténész, aki írói ambíciókkal is rendelkezik, állítólag publikál a Kékmadár című folyóiratban. Termékenynek azonban sem így, sem úgy nem mondható, publikációi vagy nem fellelhetők, vagy igencsak szórványosak.
Ez a világszépnek mondott nő állítólag nagy hatással van a konferenciavendégekre, és annak befejeztével József Attilától megkapja a kéziratot.
Az egyik verzió szerint postán, a másik szerint József Attilától személyesen: Attila felutazik Pestre, egy vasárnap reggel becsönget az asszonyhoz, aki nem fogadja túl barátságosan. Miért is fogadná? Erről csak az asszony beszámolója van meg Szabolcsi Miklós 1954-es József Attila-monográfiájában.
Van egy férfi. Főállása mellett amatőr vagy hobbi-irodalomkutató, Bálint Endre, (nem) mellesleg sci-fi-író, akit zavar, hogy erről a nőről, a múzsáról mindössze egyetlen, annyira nem meggyőző fotót ismerünk, mégis minden korabeli tanú szépségéről zengedez. Köztük Pátzay Pál szobrász, aki egyenest azt írja egy helyütt, képzőművészként se látott még soha ilyen gyönyörűséget. Az amatőr irodalomkutató voltaképp a szépséget keresi. A nőt, további fotókat. Meggyőződni akar. Az írószövetség tagjaként és támogatásával beleássa magát a történetbe, a múzsa életébe, és talál is újabb fotókat. Kapcsolatba kerül két élő tanúval, Nyers Rezsővel, az egykori politikus fiával, és a múzsa második férjének, Szigeti Mihálynak korábbi házasságból származó lányával, Szigeti Borival. Az ismeretlen nőről egyre többet tud meg, amelyek felülírják azt a keveset is, amit az irodalomtörténet tud róla, leginkább a múzsa saját elbeszéléséből, valamint abból a kevés róla született írásból, amely napvilágot látott Rajk András újságíró, kritikus tollából.
Van egy férfi. Kideríti, hogy Marton Márta a lillafüredi találkozó pillanatában nem 33, ahogy Szabolcsi Miklós, a legnagyobb József Attila-kutató írja, hanem csak 32 éves volt, és nem is 1964-ben, hatvanévesen hunyt el. Kikéri ugyanis a múzsa halotti anyakönyvi kivonatát, miszerint 1901. május 28-án született, amelyből kiderül, hogy a 33-as az írótalálkozó pillanatában csak 32 éves volt, halálakor pedig 64, nem hatvan, ahogy a fenti dokumentumok írják. Kideríti, hogy ugyan nem helytelen, hogy Kismartonban született, de egészen pontosan annak egyik részében, Felsőkismartonhegyen.
Az amatőr irodalomkutató nem rest, és felmegy az Országos Széchényi Könyvtárba és kikéri a Kékmadár számait is, és látja, hogy azokban Marton Márta-cikk nem szerepel.
Aztán próbálja azt is kideríteni, mit keresett egy írókongresszuson ez a nő, egy jól menő sebészprofesszor felesége.
Szabolcsi azt írja, a múzsa a Musikblätter des Anbruch nevű bécsi zenei lapnál tudósítóként dolgozott, ám 1919-től 1937-ig mindössze egy írása lelhető fel, 1922-ben. Erre hivatkozva nemigen lehet egy 1933-as irodalmi konferencián részt venni. Miért ment akkor oda? A mi kutatónk és Szabolcsi szerint valószínűbb, hogy sok művész ismerőse, barátja volt, és az ő révükön kapott meghívást a találkozóra. Tán irodalmi kapcsolatait szerette volna szélesíteni? Maga is publikálni szeretett volna? Két barátnőjének már könyve jelent meg, Nagy Margitnak novelláskötete Karinthy előszavával, Urbán Eszternek pedig verseskötete, amelyről kritika született a Nyugatban. Ez tűnik valószerűbbnek.
Van egy férfi, egy másik. Tanúnak is nevezhetnénk, a korszak tanújának, Nyers Rezsőnek hívják, a múzsa egykori tanítványa. Neki Marton Márta azt mesélte, hogy József Attila szerelmet vallott és öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem lesz az övé. Ismerve a költőt és további viszonyait, ezt simán el tudjuk képzelni róla. Viselkedett hasonlóan pár évvel később másik szerelmével, Kozmutza Flórával is. (A másik tanú, Szigeti Bori ezt az öngyilkos verziót nem találja elképzelhetőnek.)
Azt is Bálint Endre kutatja ki, hogy a múzsa későbbi férje nem Szilágyi, hanem Szigeti Mihály. A tévedés valószínűleg Szabolcsi Miklós nehezen olvasható kéziratának tudható be.
A legfontosabb azonban a vers kéziratának sorsa.
Az irodalomtörténet eddig úgy tudja, hogy az Óda kézirata Marton Márta Mészáros utca 12. szám alatti lakásán, az ostrom alatt semmisült meg.
De legalábbis a háborúban. Amatőr irodalomkutatónk kikutatja a korabeli telefonkönyvek címei, adatai alapján, hogy Marton Márta már 1940-ben elköltözött a Mészáros utcai lakásból az Ugocsa utcába, utoljára 1939-ben jegyzi ott a budapesti telefonkönyv. Elképzelhető tehát, hogy mégsem ott semmisült meg a kézirat, a bombatalálatot kapott lakásban. De akkor hol van? Különösen, hogy a kézirat járt W. Barna Erika grafológus kezei között, aki még elemezte is azt a Hitel című folyóirat 2005 októberi számában. Van egy olyan verzió is, hogy a későbbi féltékeny férj, partner megsemmisítette. Mivel Marton Mártának nem született gyereke, ha halála pillanatában megvolt még, minden vagyontárgya, így ez is akkori férjére, Szigeti Mihályra szállt, innen lehet tovább kutakodni, de azért a háborúban sok minden eltűnt, nem csak a bombatalálatot kapott lakásokban.
És van itt még egy érdekesség. Miért kellett várni 1964-ig Rajk András kritikus, újságíró cikkére, amelyben a múzsa személyazonosságáról van szó, miközben állítása szerint ő már azt 1945 óta tudta? Ezt csak a témával foglalkozó harmadik cikkében meri bevallani: a múzsa Szántó Judit, József Attila élettársának életében nem engedte publikálni az információkat, tán a bosszútól tartva, Szántó 1963-ban halt meg, ezután jelent meg Rajk cikke a Népszavában.
Az irodalomtörténet tehát újabb információkkal lett gazdagabb, amelyek felvetik a kérdést: kinek hiszünk, a saját, esetleg szépített vagy az idő tükrében való emlékezésnek, vagy az utókor kutatójának?
(Borítókép: Bálint Endre. Fotó: Gombkötő Emma / Index)