Milyen újságot szeretnének készíteni?

Arra törekszünk, hogy a lap a hangsúlyos ismeretterjesztő jelleg mellett igényes művészeti folyóiratként is megállja a helyét. Megjelennek benne irodalmi művek, műfordítások, teret kap a képzőművészet, a zene úgy, hogy közben érvényre jut mindaz, ami a „Kortársak közelről” mottónkból ered: valódi emberi történeteket mutatunk be, olyan alkotókat, művészeket szólaltatunk meg, akikre büszkék vagyunk, mert a kortársaik lehetünk. Nagyon fontos, hogy ők szót kapjanak.

Magam is szívesen olvasom azokat az írásokat a régi lapok oldalain, ahol ismert embereket faggatnak. Például egy riport Fadrusz János műterméből ma is izgalmas és érdekes olvasmány. Ez a tapasztalat is megerősített abban, hogy értékes és személyes beszélgetések lenyomata legyen a lapban. Tekintve, hogy tematikus lapszámaink vannak, ezt nem egyfajta elitgyűjteményként kell elképzelni. Az adott témához kapcsolódóan keresünk meg olyan alkotókat, szakembereket, akiknek releváns mondanivalójuk lehet, és az egymás mellé sorakoztatott beszélgetésekből rajzolódik ki, miért is tartunk fontosnak egy-egy témát. Az első számunk a Dunáról szól, a következő téma a család lesz.

Kinek szánják ezt a lapot?

Elsősorban azoknak, akiknek az énidejéhez – ez most nagyon divatos szó – hozzátartozik a mindennapi olvasás. Az ő kezükbe szeretnénk egy olyan magazint adni, amelyet bárhol ütnek is fel, ha csak tíz percre is, találnak benne értelmes olvasnivalót, olyan szöveget, gondolatot, amely elkísér és megérint.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy közérthetően írjunk, nem sznob olvasókat képzeltünk el. Fontosnak tartjuk, hogy úgy beszéljünk kulturális jelenségekről, alkotókról és művekről, hogy ne riasszuk el az embereket, hanem felismerjék, hogy közük van mindehhez. Kimondott célunk felmutatni, hogy a kultúra a mindennapjaink természetes része.

Mit kezdenek a társadalom politikai alapú megosztottságával, amely a kultúrában is ijesztő erővel jelentkezik?

Más távlatokat látunk magunk előtt. Ilyen szempontból kifejezetten szerencsés, hogy tematikus havilap vagyunk, tehát

Mi emeltebb fővel tekintünk a magyar kultúrára. Nem a megosztottságot szeretnénk megmutatni, hanem – mint mondtam – azokat a kortársakat, akikre büszkék lehetünk. A tisztelet fölötte áll a szekértáborosdinak, az egymásnak feszülésnek. Ezekben mi semmilyen módon nem kívánunk részt venni. Az első számunk címlapján a Lánchíd látható. Érthető úgy is, hogy hídszerepet vállalunk, de igen naiv lennék, ha azt hinném, hogy ehhez elég egy-egy gesztus. Ugyanakkor a Lánchíd a reformkorra is utal, egy olyan időszakra, amely ma is meghatározza, hogyan gondolunk magunkra mi, magyarok Európában.

Tapasztalt elutasítást felkért szerzőktől, interjúalanyoktól a szekértáborosdinak nevezett jelenség miatt?

Első lapszámot szerkeszteni szekértáborok nélkül is nagy kihívás. Az irodalmárok között igen elterjedt szokás, csaknem alapelv, hogy első lapszámba nem adnak szöveget, inkább „kivárnak”. Ezt valahol értem is, hiszen nagyon fontos a szerkesztők és a szerzők közti bizalmi viszony. Nem futottunk bele elutasításba, hiszen még nem is léteztünk, amikor az első számot szerkesztettük. Időnként persze fontos szerepet játszott a szerkesztői attitűd abban, hogy a felkért alkotó bizalmat érezzen irántunk. Sokan eleve szimpátiával fordultak a missziónk felé, másokat a számukra is fontos téma győzött meg. Nagyon összetett dolog ez, nem is mindig nézetkülönbségeken múlik az óvatosság.

Ugyanakkor nagy szerencsénk, hogy a kiadónk, a Petőfi Kulturális Ügynökség számos szakmai műhelyt működtet. Az első lapszám összeállításánál nagyon sokakra számíthattunk. A műfordítások esetében az 1749.hu szerkesztősége, a kortárs magyar szépirodalomnál a Helyőrség szerkesztői segítettek. A gyerekirodalom témáját érintő írásokban az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (Igyic) szakembereinek javaslataira és a Helyőrség rovatszerkesztőjének tudására egyaránt alapozhattunk. A zene rovatban a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda és a Hangfoglaló szakembereire számíthattunk.

Döme Barbara szerkesztőtársammal a munkánk során bármikor szempontokat, javaslatokat kérhetünk tőlük, tehát van mögöttünk és mellettünk egy hatalmas csapat, akikkel beszélgethetünk a kultúra legkülönbözőbb területeiről a könnyűzenétől kezdve a szépirodalmon át a képzőművészetig.

A kérdésére visszatérve: nagyon bízom abban, hogy az igényesség és a minőség, amelyet képvisel a lap, meggyőző lesz, és segít a napi sérelmeken felülemelkedni. Egy nyomtatott magazin vagy folyóirat egész más viszonyban van az idővel, mint az online sajtótermékek. Egy kézbe vehető újságot lapozva száz év múlva is látható lesz a szerkesztői koncepció, koncentráltan tudjuk megmutatni, hol tartunk jelenleg az együtt gondolkodásban, míg az online térben hatalmas a zaj, szinte esetleges, mikor mi talál rá az olvasóra.

Ez azt is jelenti, hogy a lapban a szerzőket, témákat és interjúalanyokat tekintve sem jelennek meg politikai szempontú korlátok?

Mi egyvalamire nem vagyunk nyitottak, arra, hogy kicsinyes sértettségeket mutassunk fel. Ez engem egyáltalán nem érdekel. Mi a kultúránk értékeiről szeretnénk beszélni. Hiszen a magyar kultúra értékes, sokszínű, nem szabdalható fel. Nagyon szomorúnak tartom, amikor áthidalhatatlannak tűnő szakadékok nyílnak emberek között. Ebben a lapban nem fogok teret engedni annak, hogy valaki itt kezdjen el dobálni vagy visszadobálni mocskokat. Mi a lényegről szeretnénk beszélgetni.

Ez sokat elárul önről. Elmondana még néhány jellemző tényt önmagáról? Jól tudom, hogy erdélyi születésű?

Szilágysági vagyok, Szilágyballán nőttem fel. Teatrológia szakon diplomáztam Kolozsváron. Ezt követően a Krónika című országos napilap kultúra rovatát szerkesztettem. Amikor az első fiunkat vártunk, a férjemmel elköltöztünk Kolozsvárról, és öt-hat évig a Gyergyói-medencében éltünk – ott tehetséggondozással és múzeumpedagógiával foglalkoztam. 2015-ben jöttünk Magyarországra, azóta újságíróként, szerkesztőként dolgozom. A Magyar Idők és a Magyar Nemzet kultúra rovatának szerkesztője, a vidéki napilapokban megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletének felelős szerkesztője voltam, valamint a Helyőrség.ma portál szerkesztőségének is tagja vagyok.

A gondviselés sok-sok véletlen által alakította az életemet, talán ezért is természetes számomra, hogy igyekszem emelt fővel szemlélni a világot, és minden vállalásomnak a távlatait kutatni.

Kulturális szempontból hogyan viszonyul az újság a határokhoz?

Kárpát-medencei merítésben gondolkodunk – származásomból adódóan sem tudnék másként viszonyulni ehhez. Tudatosan figyelünk a Magyarország határain túl születő művészeti értékekre is, és itt az emigrációra, a távoli földrészeken alkotó művészeinkre, tudósainkra is gondolunk. Természetesen ezek a szempontok nem jelenhetnek meg minden lapszámban azonos súllyal, de az a célunk, hogy amikor egymás mellé teszünk öt-hat lapszámot, már érzékelhető legyen ez a gazdagság.

Hogyan lehet hozzájutni a laphoz?

Az első lapszámot különböző rendezvényeinken lehet majd elérni, a következő viszont már országos terjesztésű lesz, sokan már most érdeklődnek előfizetési lehetőségről is. Az online térben is elérhető lesz a lapszámaink tartalma, a magazinban megjelent cikkek jelentős része a Kultúra.hu portálon lesz olvasható, valamint az ügynökség szakmai műhelyeinek különböző felületein. A Magyar Kultúra Facebook-oldalán is megosztjuk ezeket a cikkeket, tehát az oldal követői itt folyamatosan értesülhetnek arról, ha már online is elérhetővé vált egy-egy írásunk.

(Borítókép: Hartyányi Norbert / Petőfi Kulturális Ügynökség)