A jelekre figyelt, ahogyan egyik mesterétől tanulta, az agyára, a gyomrára és a szívére, és az utóbbit már észrevette. A Thália Színház művésze ezzel indokolta a Mandinernek adott interjújában azt, hogy miért hagyta ott a teátrumot. 

Mint fogalmazott, minden kapcsolatnak – legyen az emberi, szerelmi, szakmai vagy üzleti – az a lényege, hogy az emberekben vannak bugyrok, és ezek a bugyrok különböző színűek.

Ha találkozom valakivel, akiben megvan az a szín, amire nekem szükségem van, és tudok cserébe olyat adni, amiből nekem több van, akkor jól működő kapcsolat tud kialakulni. Akár egy órára, akár egy estére, akár egy hétre, akár egy életre. De mindenképpen vége van, amikor az egyiknek már nincs szüksége a másik színére.

A színháztól mindenesetre ölelkezve vált el, és azt is mondta, hogy a búcsút megsiratták. Az interjúban arról is beszélt, hogy középiskoláját az esztergomi ferenceseknél végezte, és volt olyan atya, aki meglátta benne a papi hivatás lehetőségét:

Elmondta, mire számítsak, milyen utam lehetne, ha a papi hivatást választanám. Nemet mondtam, merthogy színházzal szeretnék foglalkozni, amin ő jót nevetett. Úgy fogalmaztam, hogy én Thália színpadán szeretnék szolgálni.

Később, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (akkor még főiskola) soha nem érte emiatt atrocitás, sőt – mint fogalmazott – hatalmas jelentősége lett.

A főiskolai osztályfőnököm, Marton László is a piaristáknál végzett. Sosem éreztem megkülönböztetést, pedig mindig látványosan keresztet vetettem, amikor valaki káromkodott. Persze ha én ragadtattam el magam, akkor nem vetettem keresztet.

A me too botrányról is mondott néhány szót, hiszen abban osztályfőnöke is érintett volt. Mint fogalmazott:

Rettentő nehéz dolog ez. Nekünk Marton főiskolai tanárként az »atyaúristen« volt. A mentor. Boldog az az ember, aki a bűneiért még életében megfizet, a jó cselekedetei pedig a gyermekeit »gazdagítják«. Az is biztos, hogy az Úristen ikszre játszik, és ez mindannyiunkra érvényes…

Arról is beszélt, hogy mindenhol vannak problémák, és ha mélyebben beleásnánk magunkat bármelyik szektor mindennapjaiba, látnánk, hogy őrület, mi folyik itt-ott. Szerinte a színházakra fontos dolgok várnak: bérrendezés, etikai kódex, felelősségvállalás, szakszervezet és kamara, de mint mondja: az alkotók szeretik és tisztelik egymást, ők nem húznak szét, még ha megvan is a véleményük.