Index Vakbarát Hírportál

Kulináris útikönyv a magyar tengerpartra

2021. július 1., csütörtök 16:52

Művészet vagy készség, mi is a szakácsmesterség, ezzel az örök, filozofikus gondolattal indítja útjára Vinkó József főszerkesztő a nyári Magyar Konyha kiadványát, s amely idén is magában rejti több hónapnyi kutató- és előkészítő munka eredményét, a Balaton 2021 Gasztrokalauzt.

A kiadvány – amelyet balatoni életérzésként jellemeznek – már kilencedik alkalommal jelenik meg, és a szerkesztők szándékai szerint a legjobb tóparti helyeket mutatja meg és be.

Idén 360 étterem, vendéglő, kocsma, strandbüfé, újhullámos kávézó, sörfőzde, kézműves hamburgerező és pékség szerepel benne,

köztük hatvanöt új hely, ami jórészt annyira új, hogy idén nyáron nyitott. A kiadványban nem csupán a hagyományos balatoni konyhákról van szó, hanem bemutatkoznak a helyi alapanyagokra épülő beach food mellett a hamburgerezők, a BBQ és grillező helyek is.

A gasztrokalauz szerkesztői szerint amúgy ma már nehezen találunk olyan minőségi éttermet, strandbüfét vagy delikátboltot, ahol ne használnák vagy árulnák a balatoni régió termékeit. Az igényesebb vendégek már jól ismerik a balatoni alapanyagokat, a keszthelyi tokhalat, a tapolcai pisztrángot, a fenyvesi angusmarhát, a tekeresvölgyi sajtot, a szemesi spárgát vagy a Péklány kovászos kenyereit.

A könyvecskét azonban továbbra sem étteremkalauznak szánják, hanem kulináris útikönyvnek. A kiadványban az új helyet piktogram jelzi, ahogyan az egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket és azokat is, amelyek szállást is kínálnak.

   

Rovatok