Hofi Géza, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja életművét nem csak ezek a díjak jellemzik. Neve fogalommá vált; önálló műfajt teremtett a kádári Magyarországon, és a rendszerváltás után sem volt műfajában méltó ellenfele.

Lehetett volna táncos komikus és Lear király is, de szerencsére háromszor is kiejtették a Színművészeti Főiskola felvételi rostáin. A színészmesterség alapjai magánúton sajátított el Rózsahegyi Kálmán tanodájában, miközben gyári munkásként erősítette az épülő szocializmus alapjait.

A makacs fiatalembert Szendrő József, a debreceni Csokonai Színház minden szempontból nagy formátumú direktora engedte színpadra. Tőle kapta művésznevét is, mint erről több, azóta legendássá vált jelenetében maga is megemlékezett. Első lemezének, az 1970-ben megjelent Első menet anyagának jelentős részét a debreceni színészként átélt kalandjai teszik ki.

Emlékezetes felvétel őrzi az interneten azt az előadást is, amelyben egykori kollégái előtt adja elő színházi emlékeit. Latinovits Zoltán a könnyeit törölgeti a nevetéstől, Ruttkai Éva majdnem leesik a székről, pedig ők alapvetően nem a humorérzékükről voltak híresek.

Három évet segédszínészkedett Debrecenben, de akkor már eldőlt, hogy ha a humorát használja, egyedül is betölti a színpadot.

A hatvanas évek elejétől parodistaként lépett fel, hatvanhétben találkozott Koós Jánossal, és ebből a találkozásból alakult ki a muzikális humorista és a humoros énekes emblematikus duója.

1969-ben szerződött el Komlós János Mikroszkóp Színpadához, és 1982-ig ez volt a bázisa. A hetvenes években a szilveszteri kabaré a rádióban, később a tévében is, alapvetően Hofi év végi műsorához szolgáló felvezetésnek számított. Mindenki azt várta, mit mond idén a Hofi.

1983-ban átszerződött a Madách Kamara Színházhoz, halálig ez volt a második otthona. Ő írta, rendezte és adta elő egész estés műsorait. A sort a Hofélia című önálló estjével nyitotta meg, ami négy év alatt ötszáz előadást ért meg. Tekintettel arra, hogy a poénokat a törzsközönség betéve tudta, valamit nagyon tudott. Mi volt a titka?

Nem kisebb író és színházi szakember, mint Spiró György írt hosszú szakmai kritikát 1973-ban a Színház című folyóiratban a Mikroszkóp Színpad kabaréestjéről. Az elején megemlíti a többi jelenetet is – nem sokat nevethetett rajtuk –, majd rátér Hofi Gézára:

Hofi Géza külön szám, külön műfaj. Ő a hofiműfajt képviseli. Mindent tud, amit egy parodistának tudnia illik.

Ezután részletesen elemzi Hofi előadását, hogy megfejtse, mi lehet a titka:

„Hofi ugyanis azzal kezdi, hogy kijön a színpadra, és ebben a pillanatban azonnal létrejön az ideális kapcsolat a nézőkkel. Hogyan csinálja? Rejtély. Nem azért jön létre ez a kapcsolat, mert a közönség már ismeri: Hofi ugyanis ki tud jönni úgy is, hogy nem jön létre semmi. Pedig akkor is ismeri a közönség. Hofi tehát megáll egy helyben, lopva körülpillant, mintegy birtokba veszi a közönségét, aztán elkezd csevegni. Kissé szaggatottan cseveg. Közben időnként elvigyorogja magát. Nevet a saját viccein. A poénok egy részét szinte elharapja, szinte csak hozzágondolja őket a kimondott szöveghez, és fene tudja, miért, de a közönség is hozzágondolja. Pedig a poénjai igazán nem triviálisak. Nem tudnám őket kitalálni, ha nem ő állna ott a színpadon, ő, Hofi Géza, akit annyira elfogadunk a magunkénak, hogy valamilyen módon elkezdünk az ő fejével gondolkozni. Nézzük az arcát. Ezt az arcot az isten is komikus mimikára teremtette. Csak éppen mégis Hofi tanulta meg mozgatni.”

Végül neki sem sikerült megfejteni a Hofi-rejtélyt, de az biztos, hogy kevés parodistát ér akkora megtiszteltetés, hogy az egyik legfontosabb kortárs író így foglalja össze a vele kapcsolatos benyomásait:

Hofi el tudja játszani Karinthy álmát, hogy ő két macska, és játszik egymással. Mégsem ez a lényeg. Nem az a fontos, mit tud eljátszani, hanem az, hogy ő kicsoda. Teremtett egy típust, amelyet nemcsak szeretni, de tisztelni is lehet. Ez a típus talán megvolt már előtte is, hiszen mi az, ami nálunk ki ne termelődne, de színházba Hofi hozta először. Ez a típus nem a chaplini kisember élő és továbbélő változatainak egyike. Hofi nem kisember. Hogy kicsoda ő tulajdonképpen? Vagány? Plebejus gúnyolódó? Több ennél. Sokat megélt örök racionalista, javíthatatlan gondolkodó, egészséges vigyor, kérlelhetetlen ember.

Sokan mondogatták, hogy Hofi a rendszer szelepje, a szocializmus visszásságait irányítottan kritizáló udvari bohóc. Csakhogy ez a bohóc Kádár után is annyiszor töltötte meg a Madách Kamara nézőterét, ahányszor csak akarta. Estjeire csak protekcióval, jegyüzérektől szerzett vagy hónapokkal korábban megvásárolt jeggyel lehetett bejutni.

2001 tavaszán ünnepelte meg az Élelem bére című műsorának 1500. előadását, egy év múlva, 2002. április 7-én lépett utoljára színpadra, három nap múlva Hofi Géza halálhírére ébredt az ország.

Poénjai szállóigévé váltak, felvételei ma is kurrens tartalomnak számítanak az online felületeken.

Arcvonásait szobor őrzi a Thália Színház előtt, kisbolygót neveztek el róla 180857 Hofigéza néven, dolgoznak a róla készülő filmen, és születésének 85. évfordulóján, július másodikán felavatták emléktábláját az Anker köz 1–3. szám alatt megtalálható ház falán, ahol 1968 óta lakott.

(Borítókép: a Madách Kamaraszínházban bemutatott Hofélia című önálló estjén 1986. június 12-én. Fotó: Ilovszky Béla / MTI)