Index Vakbarát Hírportál

Ezentúl két magyar is szavazhat az Oscar-díjról

2021. július 2., péntek 11:59

Az Oscarról szavazó népes társaságba bekerült Bucsi Réka és Rév Marcell is.

Idén 395 szakembert, színészeket, rendezőket, producereket, díszlettervezőket, sminkeseket, filmes PR-szakembereket és zeneszerzőket választott a tagjai közé Amerikai Filmakadémia, köztük két magyart is, név szerint Bucsi Rékát és Rév Marcellt is – írja a hvg.hu.

Bucsi Réka animációs filmrendező rendszeres vendége a Berlinalénak, és három animációs rövidfilmje is debütált a németországi A-listás fesztiválon. Volt a szemle zsűritagja is, van egy egészestés filmterve is, a The Great Silence című sci-fi. 

Rév Marcell Mundruczó Kornél több filmjében is dolgozott operatőrként, majd leforgatta az HBO sikersorozatát, az Eufóriát, emellett ő fényképezte a hamarosan Cannes-ban debütáló Enyedi Ildikó-filmet, A feleségem történetét is.

Külön kiemelték, hogy 50 országból választottak új tagokat, akiknek a 46 százaléka nő, 39 százaléka pedig  valamilyen etnikai kisebbséget képvisel. A választottaknak pedig nagyjából a fele nem amerikai.

Rovatok