Index Vakbarát Hírportál

Tarantino megvette a Vista mozit

2021. július 6., kedd 13:06

Quentin Tarantino amerikai filmrendező megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat − írja az MTI a Varietyre hivatkozva. A Kill Bill és a Volt egyszer egy Hollywood rendezője úgy véli, hogy néhány mozilánc, amelynek a koronavírus-járvány miatt be kellett zárnia, „meg is érdemelte”.

Mint mondta, minden mozibezárás elszomorította, de vannak olyan moziláncok, amelyek szerinte már teljesen elveszik a mozizás élményét. A rendező úgy gondolja, hogy egy mozinak nem olyannak kell lennie, mint egy nappalinak. Tarantino szerint a „butikmozik” előtt nagy jövő áll.

Bejelentette: megvásárolta a Los Feliz városnegyedben lévő Vista filmszínházat, amely a tervek szerint karácsonykor nyitja meg kapuit. Mikor másik mozija, a Los Angeles-i New Beverly két hete kinyitott, minden előadás teltházas volt − emlékezett vissza Tarantino, aki elárulta, hogy a Vistában nemcsak régebbi filmeket játszanak majd, hanem újakat is bemutatnak.

A helyi történelmi nevezetességnek számító, egy vetítővásznas Vista mozi 1923-ban nyílt meg Los Angelesben. Eredetileg több mint nyolcszáz férőhelye volt, de később, kényelmi szempontokból négyszázra csökkentették a székek számát. A mozi több hollywoodi filmben is szerepelt.

Rovatok