Index Vakbarát Hírportál

Szerencsétlenek a szerencse földjén

2021. július 9., péntek 15:29

A mozik megnyitása után újra kell tanulnunk, milyen a moziélmény. Az érzés miatt a Cinema City Mammut új VIP-termébe látogattunk, ahová a dél-koreai Minari – A családom története bemutatója csábított. Csendesen pergő, szomorkás mozit kaptunk, amely fölött végig ott lebeg a dráma, és jó két órán keresztül izgulhatunk azon, hogy egy rakás szerencsétlen ember sorsa a szerencse földjén jobbra fordul-e. Egyáltalán: álmodhat-e nagyot egy dél-koreai férfi, magával rántva az egész családját a saját álmaiba? Négykezes kritikusduónk a premieren járt.

Kevesek álomtérképén foglal helyet Arkansas. A film főhőse mégis ide költözteti a családját, hogy megvalósítsa az álmát. Ez pedig koreai zöldségek termesztése az Amerikába települő dél-koreaiak számára. Az út egy kaliforniai naposcsibetelepről vezet egy arkansasi naposcsibetelepig. De legalább itt egy földdarabon esély nyílik arra, hogy munkaidőn túl az álom megvalósítása is elindulhasson egy, a pusztában árválkodó lakóautóból szervezve a mindennapokat, amelyek meglehetősen egyhangúak és a nyolcvanas évek szűrőjén keresztül színtelenek is.

Minari - A családom története (szinkronizált előzetes)

Itt mindenkinek máshogy rossz. A férjnek van egy álma, de a feleségnek nem a férje álma az álma. A gyerekek sodródnak, David, a kisfiú szívbeteg, nem túl jók a kilátásai, ha kórházba kellene szállítani. Erre jönnek az egyéb feszültségek, a környék félkegyelmű bolondjainak felsorakozása, akik nem feltétlenül jelentenek inspiratív közeget két nyiladozó elméjű gyermek számára.

A küzdelmes mindennapokba a nagyi megérkezése csempész némi fényt, aki minden, csak nem klasszikus nagyifigura. Nem süt, nem főz, boxeralsót hord, pankrációt néz a tévében és meglehetősen szabad gondolkodású. Lénye kétségtelenül vibrálást hoz a vászonra, amelyet az Oscar-díj zsűrije is megérzett, Youn Yuh-jung 2021-ben elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, Glenn Close elől happolva el azt, aki nyolcadjára volt jelölt a gálán. Az elismerést Youn Yuh-jung attól a Brad Pittől vehette át, aki nem mellesleg producerként jegyzi a filmet.

Youn Yuh-jung ezzel pedig történelmet írt, hiszen ő lett az első koreai színész, aki Oscar-díjat nyert. Tündérien hozta a kicsit infantilis, vicces, ugyanakkor melegszívű nagymamát. Amikor kellett, csak a szemével játszott, de pillantásaiba több gondolatot és érzelmet tudott csempészni, mint más színész egy jól megírt monológba. 

Persze az egész casting  csillagos ötöst érdemelne. A főhős, Steven Jeun már sokak szívébe lopta be magát az ikonikussá vált The Walking Dead-sorozattal. Amikor brutálisan meggyilkolták a karakterét, rajongók ezrei fogadták meg, hogy nem folytatják nélküle a történetet. Itt történetesen ő a küszködő férfi, aki – bár remek családapa-alapanyag – amint megpróbál megfelelni az általa elképzelt és a világtól elvárt sikeres férfi képének, eltávolodik a saját boldogságától. Mellette a feleség, Han Jeri a férfi megfelelési kényszerének ellenpólusaként a biztonságra és állandóságra törekvő női mintát hozta, karaktere szomorú és egyben rettentően magányos. A két főhős eltávolodása, majd egymáshoz közelítése gondolatébresztő.

Alan Kim, aki Davidet, a szívbeteg kisfiút alakítja, őstehetség. Minden ásítása, homlokráncolása, mosolya és arcára kiülő félelme tükrözi egy kisgyerek lelkiállapotát, aki sokkal többet ért a világból, mint ahogy azt a szülei gondolnák. Talán az emberek is hajlamosak elfelejteni, hogy a gyerekek könnyen tanulnak, így azt is hamarabb ismerik fel, ha probléma van. Nővérét Noel Cho játssza, aki – bár nem kapott annyi feladatot –  remekül hozza a felelősségteljes tesó szerepét.

A díszletek ismerősek, a lakókocsi több ponton emlékeztet egy retró balatoni nyaraló berendezésére,  az amerikai álmot a Mountain Dew üdítő kortyolgatása szimbolizálja. A film kellékekben erős, már az első percekben megjelenik a színen a képzeletbeli pisztoly, amely jelzi, hogy itt valami nagy tragédia van készülőben, de a fegyver elsülésére szabály szerint a darab végéig várni kell; addig viszont izgulhatunk, hogy pontosan mi a fegyver, és találgatások tárgya az is, mekkorát fog sebezni. 

A film emellett is számos kérdést feszeget. Általános dilemma a XXI. században, hogy legyünk-e alkalmazottak, amíg véget nem ér az életünk, vagy, vállalva a kockázatot, érdemes-e saját bizniszbe kezdeni. Azért élünk, hogy dolgozzunk, vagy azért dolgozunk, hogy éljünk? Meddig érdemes támogatni a társunkat, ha a személyes álmai előrébb kerülnek, mint a család boldogsága? Mi a jobb: életünk végéig kergetni egy álmot, vagy elásni azokat jó mélyre, és az utolsó órában azon keseregni, hogy legalább megpróbálhattuk volna? 

S bár a kérdés sok, egy biztosan nem marad megválaszolatlanul. Tudta? Mi sem. Mármint azt, hogy a minari egy petrezselyemre hasonlító növény, a koreai élelmiszerboltok egyik legkeresettebb zöldsége. Friss minarit nehéz beszerezni, ezért aki talál az üzletben egy köteget, általában azonnal lecsap rá. Csapjon le rá ön is, ki tudja, mikor kaphat legközelebb efféle szellemi táplálékot.

Rovatok