Index Vakbarát Hírportál

Elkapta a koronavírust Léa Seydoux, Enyedi Ildikó filmjének a főszereplője

2021. július 10., szombat 21:59

Pozitív lett a koronavírus tesztje Léa Seydoux francia világsztárnak, aki a 74. cannes-i fesztiválon négy alkotásnak, köztük a magyar versenyfilmnek, Enyedi Ildikó A feleségem történetének a főszerepét játssza - erősítette meg szombaton a színésznő sajtóattaséja a Variety amerikai szaklap értesülését.

A forrás szerint a francia színésznő be van oltva a koronavírus ellen, nincsenek tünetei, de a tesztje néhány nappal ezelőtt pozitívnak bizonyult. Léa Seydoux jelenleg az orvosa véleményét várja abban a kérdésben, hogy részt vehet-e a fesztiválon.

A franciák világsztárja az egyik leginkább várt vendég idén a vörös szőnyegen, miután A feleségem történetének főszerepén kívül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch című vígjátékában és két francia filmben, Bruno Dumot France (Franciaország) és Arnaud Desplechin Tromperie (Megcsalás) című alkotásában is játszik.

A magyar versenyfilm bemutatója szerdán lesz.

A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott, kedden kezdődött filmfesztivál az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg. A vetítőtermek 100 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, de a fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a helyben ingyen elérhető, 48 óránál nem régebbi negatív teszt) felmutatásával lehet belépni, és a maszkviselés is kötelező.

A fesztivál tesztelőállomásán naponta csaknem négyezer szűrést végeznek, amely alól a sztárok sem kapnak felmentést, ha nincsen érvényes oltási igazolásuk.

A szervezők tájékoztatása szerint eddig nagyon kevés pozitív esetet találtak a szűrések során. Nincs járványgóc Cannes-ban. Mindenki nagyon vigyáz, példásan akarunk viselkedni, azt szeretnénk, ha a fesztivált végig meg lehetne tartani, és a pandémia véget érne – mondta szombaton Thierry Frémaux fesztiváligazgató. 

Pierre Lescure elnök elárulta, hogy szombaton nem volt pozitív teszt, pénteken egyetlen pozitív esetet találtak, s

a fesztivál keddi kezdete óta pedig naponta átlagosan két embernek bizonyult pozitívnak a gyorstesztje.

A szervezők azért is hangsúlyozzák a járványügyi szabályok betartását, mert a fertőzőbb delta variáns egyre nagyobb teret nyer Franciaországban, az új fertőzéseknek már több mint felét okozza, emiatt az utóbbi napokban ismét emelkedtek a napi esetszámok, jóllehet a kórházban ápoltak száma még mindig csökkendő tendenciát mutat. Az elnöki hivatal által összehívott egészségügyi védelmi tanács hétfőn vitatja meg, hogy szükség van-e újabb korlátozásokra a koronavírus-járvány egy esetleges negyedik hullámának elkerülésére.

(Borítókép: Toni Anne Barson / Getty Images Hungary)

Rovatok