Index Vakbarát Hírportál

Összeköltözik Artu és Alien

2021. július 16., péntek 22:30

Az Amerikai Filmakadémia szeptemberben megnyíló múzeumában számos kultfilm kellékeit és relikviáit láthatja majd a közönség, köztük Dorothy piros cipőjét az Ózból vagy Steven Spielberg A cápa című filmjének óriási fenevadját, Bruce-t.

A filmmúzeum kurátora, Nathalie Morris a CNN hírportálnak adott interjúban mutatta be a gyűjtemény néhány legendás relikviáját.

A kollekció egyik értékes darabja Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál című sci-fijéhez készült földönkívüli szörny, az Alien.

Scott tényleg valami rémálomszerűt, ősi és zsigeri dolgot akart, és a svájci művész, H. R. Giger munkái igazán megfeleltek ennek a célnak

– idézte fel Morris.

A filmtörténet klasszikus kincsei közé tartozik Az Óz, a csodák csodája című 1939-ben bemutatott filmből a Judy Garland által viselt piros cipellő. A forgatáshoz legalább hét pár cipő készült, ezek közül Morris szerint négy pár maradhatott fenn. Az egyik párt 2000-ben 666 ezer dollárért adták el egy aukción, egy másikat pedig, amelyet elloptak a minnesotai Judy Garland Múzeumból, 2018-ban az FBI találta meg. A filmmúzeumban a hetedik párt állítják ki.

Steven Spielberg A cápa című filmjének óriási fehér cápája, Bruce a Universal stúdió kidobott holmijai között kallódott. Miután 2016-ban adományként a filmmúzeumhoz került, teljes felújításon esett át, és most már a kiállítótérben függ. A múzeum gyűjteményében ez a legnagyobb emléktárgy a maga csaknem nyolc méteres hosszúságával.

A Star Wars-filmek két droidja, C-3PO és R2-D2 is a gyűjtemény fontos darabja. Akárcsak Orson Welles Aranypolgárából a szánkó, amelyre rózsabimbó van festve.

Ez a filmtörténet szent grálja

– hangsúlyozta Morris. A forgatáshoz négy verzió készült: egy fenyőből és három balsafából a film tüzes befejezéséhez.

Orson Wellesnek nem tetszett az első felvétel, de a másodikat imádta, így a harmadik szánkó megmaradt

– mesélte Morris. A kellék Steven Spielberg irodájában kötött ki, aki egy 1982-es árverésen 60 500 dollárt fizetett érte, és most kölcsönadta az Akadémiai Múzeumnak – fejezte be a történetet.

Rovatok