Index Vakbarát Hírportál

Ők voltak a legtöbbször Cannes-ban

2021. július 16., péntek 11:01

A világ első számú szakmai filmes mustráján, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mindig is erős volt a magyar jelenlét és díjakat is szép számmal kaptak alkotóink, bár a nagydíjat eddig egyetlen filmnek, Nemes Jeles László később Oscar-díjas Saul fia című filmjének sikerült elnyernie. Ha Enyedi Ildikó mozija, a Füst Milán történetéből készült A feleségem története most nyerne, akkor másodjára hozná el magyar film a legrangosabb filmszakmai díjat.

Jancsó Miklós visszatérő vendég volt Cannes-ban és számos díjat is elhozott, köztük az életműdíjat. Törőcsik Mari nem a Körhintáért és nem is a Makk Károly-féle Szerelemért, hanem a férje, Maár Gyula által rendezett Déryné, hol van?-ért nyerte el a legjobb színésznő díjat. A különböző szekciókban a kortárs filmrendezők között Mundruczó Kornél az, aki szinte már nem is hiányozhat a meghívottak köréből, idén az Evolúció a nyolcadik Cannes-ban bemutatkozó filmje. Enyedi Ildikó is nyert már díjat Cannes-ban, rögtön első filmjével, Az én XX. századommal az első filmesek legjobbjának jár Arany kamera díjat.

De nézzük, mik voltak a versenyszekció legemlékezetesebb pillanatai.

Rovatok