Index Vakbarát Hírportál

Bulikkal indul újra a közösségi élet

2021. július 27., kedd 14:25

A kormány támogatásával 356 koncert- és rendezvénysorozat jut csaknem ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz − tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t. A kormány elfogadta a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely csaknem ötmilliárd forint támogatást biztosít a könnyűzenei rendezvények megvalósítására.

Az MTÜ közreműködésével augusztus és október között a nagyvárosokban negyven nagykoncert, a kisebb településeken 216 fesztiválkoncert, a kisebb falvakban pedig összesen 100 falunap valósulhat meg országszerte. A cél, hogy minél több könnyűzenei eseménnyel támogassák az újraindítást, és segítsék ezzel a járvány által leginkább sújtott előadóművészeti és rendezvényszektort.

A koncertek mellett szórakoztató programok és gasztronómiai élmények is várják majd a látogatókat az ország különböző rendezvényein. A programterv kidolgozása és a rendezvénysorozat lebonyolítása az MTÜ feladata. A támogatás igénybevételéről és módjáról később adnak tájékoztatást.

Rovatok