Index Vakbarát Hírportál

Háromnapos jazzfesztivál lesz Székesfehérváron

2021. augusztus 2., hétfő 16:59

Ismét megrendezik az Alba Regia Feszt jazzfesztivált Székesfehérváron: jövő hétfőtől három napon át hazánk legnevesebb jazz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő előadói lépnek színpadra.

A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Lehrner Zsolt alpolgármester hangsúlyozta, hogy örömmel látják vendégül az ország legjobb jazz zenészeit. Megemlítette, hogy újra egy korábban már bevált helyszínen, a nemrégiben teljesen felújított Bartók Béla téren rendezik meg a fesztivált.

Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem modern zenei tanszékének vezetője, a fesztivál főszervezője szerint a fesztivál különlegességét az adja, hogy nem is kellene hozzá semmilyen kísérő program és gasztronómiai körítés,

önmagában a fellépők neve és a zenei minőség eladhatóvá teszi és bevonzza az igényes zene kedvelőit.

Vörös Tamás, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatója, a másik főszervező úgy vélte, kevés olyan város van Magyarországon, amely támogat egy ehhez hasonló rendezvényt és így a háromnapos fesztivál ingyenesen tudja fogadni a rajongókat. Mint mondta, a jazz továbbra sem populáris zene, a világzene viszont igen, s annak fontos része a jazz is, ahol az improvizáció és a szabadság van előtérben, s nincsenek zenei közhelyek, mint a klasszikus zenénél.

Jelezte, hogy a három nap során tíz zenekar lép fel és igyekeztek lehetőséget biztosítani a helyi és Fehérvárról elszármazott művészeknek is.

Az Alba Regia Feszt első napján a Fehérvár Big Band, a Vörös Janka New X-Series, valamint a Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczi György lép fel. Másnap a Bágyi Balázs New Quartet, a Jambalaya és a Vörös Tamás Project zenél, míg a zárónapon a Vibraton Quartet, a Budapest Ragtime Band, Pátkai Rozina, valamit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt adnak koncertet.

Az Alba Regia Feszt elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig rendezték meg Székesfehérváron a Videoton vállalat támogatásával és a Magyar Rádió szakmai segítségével. A rendszerváltoztatást követően hosszú csend következett, majd 2000-ben és 2002-ben rendezték meg a fesztivált, amely 2014-ben szerveződött újra Mits Gergely és Vörös Tamás jóvoltából.

Rovatok