Nagy a titkolózás a tavaly ősszel fellelt irodalomtörténeti jelentőségű versek és a velük együtt megtalált, történelmi kordokumentumnak számító levelek, feljegyzések, visszaemlékezések körül. A kutatás öt intézmény bevonásával zajlik, mégse tudni jóformán tíz hónapja semmit.
2020 októberében Irodalmi szenzáció címen megírtuk, hogy ismeretlen Gyóni Géza versekre bukkantak Szibériában, s valóban szenzációszámba mentek a Krasznojarszki Helytörténeti Múzeum egy takarítás során véletlenül fellelt, dobozokból kieső kéziratai.
A már akkor is számos kérdést felvető, Oroszországból az Indexhez érkező információt a múzeum munkatársától, kutatójától, Mihail Szemjonovics Batasevtől kaptuk, aki akkor azt mondta, az óriási, mintegy húsz kötetre rúgó anyagot, mely Gyóni hadifogolytársainak leveleit, visszaemlékezéseit, verseit is tartalmazza, tehát nemcsak irodalomtörténeti, de történelemtudományi kutatásnak is alapja lehet, egy erre a célra létrejövő vegyes, magyar-orosz alapítvány kutatja majd.
Azóta eltelt néhány hónap, és a történet összes szereplőjénél rákérdeztünk, létrejött-e az alapítvány – és senki se felelt igennel. Viszont bármiféle kérdésünkkel kapcsolatban minden intézmény a másikra mutogatott. Érdemi információt hosszú hónapok óta tartó próbálkozásaink dacára senki nem adott az ügyben.
Megkeresésünkkor Mihail Batasev, eredeti informátorunk érdemi válasz nélkül Müller Gabriellához, a moszkvai magyar nagykövetség munkatáráshoz irányított, ő azonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályához (KKM) küldött tovább minket. A KKM pedig mindössze ennyit közölt az Indexszel:
A történettudományi és irodalomtörténeti szempontból is fontos és értékes irategyüttessel kapcsolatos egyeztetések jelenleg is zajlanak a magyar külképviselet levéltári kirendeltsége, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet, illetve a Krasznojarszki Helytörténeti Múzeum között.
Ezt az jelenti, hogy hivatalosan még ma sem lehet tudni, hogy az őszi rejtélyes dobozolós takarításkor előkerült kézirat gyöngyszem tényleg Gyóni-vers-e, s ha igen, irodalomtörténeti jelentőségén túl van-e esztétikai értéke, ami által az egyversűként dicsért-szidott Gyóni majd kimozdul irodalomtörténeti helyéről, és már nem „csak annyi ő, mint a háborús revük szerzői”, ahogy Ady Endre írta róla barátjának 1915-ös levelében, hozzátéve, hogy Gyóni nem költő és soha nem is lesz.
Időközben más forrásból, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gyűjteményvezetőjétől, Kalla Zsuzsától megtudtuk, történt ugyan előrelépés az ügyben, de a szakember úgy nyilatkozott, nem tudja, mennyi nyilvános ebből. Az eredményeket, információkat így egyelőre – ki tudja, milyen okból – nem ismerhetjük meg, de az legalább kiderült, hogy a kutatásban több közgyűjtemény, többek között a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár (HM-HIM) érintett, illetve hogy a PIM részéről a kutatást Veres Miklós történész, az adattár főosztályvezetője koordinálja. Veres Miklós elárulta,
a PIMet csak néhány hónapja vonták be a kutatásokba, jelenleg előkészületi fázisban tart a dolog, vizsgálják a kéziratokat,
majd a részletekért ő is Müller Gabriellához irányította az Indexet. Utóbbi azonban ismét a KKM-hez, itt pedig a kör bezárult.
A Hadtörténeti Múzeumnak is, melynek hivatalos kutatásai között egyelőre még nem szerepel a krasznojarszki anyag, feltettünk kérdéseinket, melyekre viszont azt az érdekes választ kaptuk, hogy a tudományos kutatási program magyarországi része még nem kezdődött meg és nem meglepő módon a kutatás vezetője, Dr. Závodi Zsófia az anyagokkal kapcsolatban Müller Gabriella moszkvai levéltári küldötthöz, szakdiplomatához irányított minket.
Ami tehát biztos, az a következő. A kutatásokban részt vesz a
Felvetődik a kérdés ugyanakkor, ha egy anyagot öt intézmény két különböző országban kutat, mennyire lehetnek azok hatékonyak, ismerve az eltelt tíz hónap eredményeit. S hogy ez a lassúság mennyire szokványos, mennyire jellemző, arra Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményvezetője, gyűjteményi főigazgató-helyettes a következőket mondta:
Ez azért egy elég speciális helyzet az anyag távolsága és a diplomáciai közvetítés – aminek a menetét nem ismerem – miatt. Nem ritka az ilyen lassú ügymenet, egy-egy fontos hagyatékot, kutatást ugyanis akár évtizedekre blokkolhatnak jogi eljárások, a tulajdonjog, az örökös, a publikálás, kutatás jogának megállapítása. A múzeum »lassú műfaj«, merőben másképp működik, mint a friss és gyors médiavilág. De remélem, lesz módunk türelemmel kivárni a hozzáférést az anyaghoz.
Amennyiben az ügyben előrelépés történik, beszámolunk a fejleményekről.