Index Vakbarát Hírportál

Újabb abúzus a színházi életben

2021. augusztus 10., kedd 12:34

Verbális abúzus, fenyegetés és kisebb súlyú fizikai erőszakra tettek panaszt Perjés János a Spirit Színház alapító-tulajdonosa ellen.

A Független Előadó-Művészeti Szövetség (FESZ) elnöksége kizárta a Spirit Színház Nonprofit Kft.-t tagjai közül. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, de a FESZ közleménye arra utal, hogy ismét botrány borzolja a színházi életet, az ügyben többen érintettek, így Perjés János a Spirit Színház alapító-tulajdonosa is, aki bár tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt áll, mégis döntéshozó szerepet tölt be a Spirit Színház életében, ily módon nem formális hatalommal rendelkezik a  foglalkoztatottak felett.

Addig is, amíg az érintettek az ügyben megszólalnak, csatoljuk a FESZ honlapján közölt kizárás indoklását, a közleményt változtatás nélkül olvashatják: 

A Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége a 20/2021. számú határozatával a Spirit Színház Nonprofit Kft. tag kizárásáról döntött. A kizárási eljárás elindítását a FESZ-hez benyújtott, Perjés János tulajdonost érintő panaszbejelentések alapján lefolytatott vizsgálatról készült jelentésben tett vizsgálóbizottsági javaslat indokolta. A vizsgálati jelentés hat sértett panaszát tartalmazza, további panaszosok teljes anonimitást kértek.  A vizsgálóbizottság a vizsgálat során tudomására jutott információk és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a Spirit Színház Nonprofit Kft. vezető tisztségviselői tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt álló tulajdonosa a színház tevékenységében döntéshozóként vesz részt, közvetlen és érdemi befolyása van a műsorpolitikára, a szerződtetésre, a pénzügyi folyamatokra, ily módon nem formális hatalommal rendelkezik a foglalkoztatottak felett. A vizsgálat során feltárt események, a beszámolókban leírt esetek a bizottság megállapítása szerint a hatalommal való visszaélés különböző megnyilvánulási formái: 

- félelemkeltő magatartás 

- fenyegetés 

- verbális abúzus 

- fizikai veszélyeztetés, kisebb súlyú fizikai erőszak 

- kiskorú foglalkoztatása az adott tevékenységre vonatkozó szülői engedély nélkül.

A FESZ 2019 novemberben meghirdette a Biztonságos Terek Projektet, és több tagszervezetével együtt etikai nyilatkozatot ( https://ahang.hu/biztonsagosterek/) fogadott el, amelyhez számos színházi szervezet csatlakozott. Ekkor dolgozta ki a FESZ azt az eljárásrendet, amelyet a jelen etikai eljárásban is alkalmazott. A FESZ az etikai nyilatkozatban meghatározott alapelvek és magatartási szabályok érvényesítését tagszervezeteitől is elvárja, ezért az eljárásban azt vizsgálta, hogy a panaszokkal érintett magatartások hogyan minősíthetőek ezen elvek és magatartási szabályok szempontjából.

 Időközben telefonon elértük Perjés Jánost, aki az ügyet nem kívánta kommentálni, azt mondta, jelenleg szabadságát tölti külföldön, két hét múlva tudjuk őt keresni.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok