Hét éve hét szó rázta meg az egész világot:

azaz: Robin Williamst holtan találták, valószínűleg öngyilkos lett.

A mondat azóta is elhangzik augusztus 11-én. Kevés ismert ember van, akinek távozását szinte az egész világ gyászolja. Robin Williams szerethető karaktere, kifinomult humora és remek ízléssel választott filmjei nagyon sok ember szívéhez utat találtak. Élete tragikus pillanatai pedig intőpéldaként szolgálnak az emberiségnek:

A hírek szerint a színész hatvanhárom évesen egy övvel akasztotta fel magát. Robin Williams depresszióval, alkoholproblémákkal és drogfüggőséggel küzdött, de semmiféle szer hatása alatt nem állt, mikor véget vetett életének. Harmadik felesége akkor azt nyilatkozta, hogy a színésznél Parkinson-kórt diagnosztizáltak, állapota gyorsan romlott, az orvosok szerint három éve lehetett hátra. A boncolás során viszont kiderült, hogy Williamst félrediagnosztizálták, Lewy-testes demenciát állapítottak meg nála – utólag, ami gyógyíthatatlan, idegsejtpusztulást okozó kór.

Williams 1951. július 21-én született Chicagóban. Édesanyja modell, édesapja a Ford autógyár vezető munkatársa volt. Williams saját elmondása szerint csöndes, magányos gyerek volt. A michigani Bloomfield Hillsben nőtt fel, a Detroit Country Day School tanulója volt.

Miután édesapja elveszítette az állását, a család sokat költözött, majd Kaliforniában kötöttek ki, Williams ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A színész humorát magányos gyerekkora, a sok költözés-beilleszkedés hatására erős fegyverré alakította. A nevettetéssel könnyen tudott kapcsolatot kialakítani idegenekkel. A gimnázium után politológiát tanult, de nem lelte benne örömét, így improvizációs csoportot alapított, a társulattal többször fellépett.

A színpadon érezte jól magát, így otthagyta az egyetemet. Amikor édesapjának bevallotta, hogy színész szeretne lenni, azt a választ kapta, hogy rendben, de mindig legyen B terve. Ezt Williams 1998-ban mesélte el, mikor élete egyetlen Oscar-díját vette át, amit a Good Will Hunting című filmben nyújtott alakításáért legjobb férfi mellékszereplőként kapott. Pedig hat évvel korábban már a Halászkirály legendájában nyújtott alakításáért is megérdemelte volna. 

A Good Will Huntingban játszott pszichológus szerepének egyik érdekessége, hogy a színész forgatás közben improvizált pár mondatot: amikor a karakterbéli feleségéről beszélt, arra emlékezett, hogy az asszony mekkorákat szellentett álmában. Ez annyira meglepte a stábot, hogy Matt Damon (aki Ben Affleckkel közösen írta a forgatókönyvet) nevetése és az operatőr elfojtott kuncogásából következő kameramozgás is teljesen őszinte volt, így a plusz mondat túlélte a végső vágást.

Williams sikertelen politológiai pályafutását követően a New York-i Juilliard School előadó-művészeti iskolába ment, ahol megismerte Christopher Reeve színészt, aki osztálytársából az egyik legjobb barátja lett – egészen Reeve 2004-ben bekövetkezett haláláig. Williams a Juilliard négyéves képzését három év után otthagyta: a tanári indoklás szerint azért, már nem tudnak neki újat mutatni. Tény, Williams pályafutása egyedi jelleget hordott magán: lelkesedő, improvizatív, kötetlen és szabad színészi játéka nehezen volt beszorítható bármilyen hagyományos képzésbe.

Színészként kezdetben nem is kapott munkát, így elengedve Shakespeare, Bertolt Brecht, Arthur Miller és Tennessee Williams kezét, figyelme másfelé fordult: a stand-up comedy műfajában dolgozott. Műsoraira azonban idővel tévés producerek is felfigyeltek, így visszakerült a színészi szakmába. Pályakezdőként első szerepe az Egy úr az űrből című (eredeti címen Mork & Mindy) 1978-1982-ig vetített amerikai sorozatban volt.

Filmes karrierje a Garp szerint a világ című filmmel indult be igazán, ami után több filmet is forgatott, de igazi sikereket a Jó reggelt, Vietnam! című film hozott számára. Játszott az Ébredésekben Robert De Niro oldalán, és a már említett, Terry Gilliam rendezte A halászkirály legendája című filmben. Ő kölcsönözte Dzsini hangját az Aladdin című mesében. Ez az önfeláldozó, másokat nevettető és támogató személyiség pedig érdekes módon legtöbb választott szerepében visszaköszön.

Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert az menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság, ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz. De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem. Ezek azok, amiért érdemes élni.

Az idézet a Holt költők társasága című filmből van, ahol a Williams által megformált tanár John Keating fellobbantja diákjaiban a tüzet, amit csak az irodalom képes táplálni. A film 1989-ben forgott, de a mai napig érvényes gondolatokat fogalmaz meg, ha azt nézzük, hogy még mindig vannak tanárok, akik a verselemzésben a költőt kutatják, címek mellé pedig dátumot követelnek diákjaiktól.

Bár a színész haláláig dolgozott, ikonikus szerepeit a nyolcvanas és kilencvenes években játszotta. A Csodás álmok jönnek című moziban láthattuk a férfit, aki halála után bár a mennyországba kerül, szó szerint megjárja a poklot feleségéért, aki nem bírta elviselni férje hiányát, az öngyilkosság viszont örök kárhozatra ítélte.

Gyermekként tapasztalt magánya megtöltötte tekintetét fájdalommal és sóvárgással az emberi kapcsolatok felé. Így volt ez a Jumanji című filmben is, ahol egy szerencsétlen dobás következtében a társasjáték 26 évre magába zárta Alan Parrish karakterét.

Ugyanez a tekintet minden gondoskodó édesanya szeretetét is meg tudta jeleníteni, amikor a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című vígjátékban nőnek öltözve küzdött gyermekeiért. Egy film, amit a kilencvenes években mindenki „rongyosra nézett″ a tévében, ma viszont már lehet, hogy csak este tíz után szabadna vetíteni, a magyarországi törvények értelmében +18-os karikával.

De nemcsak egy nőt tudott középkorú férfi létére eljátszani, hanem kamasz fiút is. A Jack című filmben olyan karaktert alakított, aki egy veleszületett betegség miatt négyszer olyan gyorsan öregszik, mint társai. Williams úgy tudott eljátszani egy tizenéves fiút, hogy senkiben fel sem merült, hogy valójában negyvenöt éves élettapasztalat bújik meg a világra való rácsodálkozást imitáló arcmimika mögött.

Az életében annyira jellemző kettősséget, a nevettetőt és a drámai karaktert pedig a Patch Adams című filmben vitte vászonra. Ez volt az az alkotás és alakítás, ami rádöbbentette az embereket arra, hogy a beteget kell gyógyítani, nem pedig a betegséget, ahogy azt Patch Adams is vallotta.

Ám Williams hiánya épp elég szomorú ahhoz, hogy cikkünket egy mókás megemlékezéssel zárjuk, hiszen rá emlékezve egyensúlyt kell teremteni dráma és kacagás között. Így utoljára azt a történetet elevenítjük fel, amikor Robin Williams és Billy Crystal egy stúdióban forgatott a Jóbarátok stábjával, igaz, egy ajtóval arrébb. A két színész mégis betévedt a Central Perk díszletébe, a híres sitcom íróinak pedig több sem kellett, azonnal rávették a két színészt, hogy vállaljanak egy villanást (cameo szerepet) a forgatott részben.

Williams és Crystal már aznap leforgatták azt a jelenetet, amiben egy férfi beülve a hat jóbarát mellé az ikonikus kanapéra arról panaszkodik barátjának, hogy a felesége megcsalja. Az elhangzott mondatokat Williamsék szokás szerint improvizálták, ezekre az energiákra pedig a hat másik színész is könnyen tudott kapcsolódni.

Robin Williams volt az az ember, aki tudatos szerepválasztásain keresztül a mai napig képes tanítani és hatni a klasszikusfilm-fogyasztókra, karaktere pedig akkora űrt hagyott a hollywoodi filmgyártásban, hogy azt száz másik színész sem tudná betölteni.

S hogy tényleg ne szomorúan emlékezzünk Robin Williamsra, hanem vidáman, ahogyan az életet ő is szerette, pillantsunk be Boby McFerrin Don't Worry  Be Happy! című klipjébe, amelyben feltűnik a nagy ő is, a nagy drámai nevettető.

(Borítókép: Robin Williams 2007-ben. Fotó: Albert Chau / FilmMagic / Getty Images)