Index Vakbarát Hírportál

Raffaello egész életében a szépség titkát kereste, a film megmutatja, mit talált

2021. augusztus 12., csütörtök 12:16

Raffaello, az ifjú zseni címmel tavaly filmet forgattak a reneszánsz festőzseniről, Raffaello Sanzióról. A film A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat részeként augusztus 26-tól már a mozikban is látható lesz.

A művészet templomai sorozat 2017-es, A festőfejedelem című epizódja után egészen új megközelítésben tárja elénk Raffaello művészetét: a rendező Massimo Ferrari a női portrékon keresztül mutatja be az urbinói művész életpályáját és művészetét. A film tájékoztatójából kiderül, hogy az anya, a szerető, a megbízó és az istennő szerepet játszott Raffaello életében: a festő szűnni nem akaró vágyát mutatja meg az abszolút szépség titkának megfejtésére.

A film ugyanakkor azt is bemutatja, hogyan teljesedett ki Raffaello művészete, milyen meghatározó, sorsfordító események határozták meg látásmódját. Ilyen az is, amikor nyolcéves korában elvesztette édesanyját, ami alapot adhat a Madonna és a Gyermek festmények mélyebb elemzéséhez. A rendező szerint ezek és női portréi mutatják be legjobban a szépség megragadására törő rendkívüli tehetségét. Az eszményi utáni kutatása egy szépségideál megteremtésében tetőzött: Galatea, a nimfa tökéletes alakjában.

A filmet Giordano Poloni illusztrátor különleges animációi gazdagítják. Ezekben az álomszerű képi világában elevenednek meg Raffaello életének legfontosabb pillanatai, amelyekben mítosz, legenda és valóság keveredik.

A Raffaello, az ifjú zseni c. filmet 2020-ban, a festő halálának 500. évfordulója alkalmából készítették, és Olaszországtól Ausztráliáig, az Egyesült Államoktól Magyarországig több mint 60 országban bemutatják.

Rovatok