Index Vakbarát Hírportál

Először Budapesten a XXI. század Picassójának életműve

2021. augusztus 13., péntek 20:13

A hitleri Németországban született, az NDK-ban vált festőművésszé, és 1961-es disszidálása után lett világhírű képzőművész Gerhard Richter. A nyolcvankilenc éves, az aktív festéstől tavaly visszavonult géniusz életművét kíséri végig a Magyar Nemzeti Galériában nyíló, Valós látszat című tárlat.

Gerhard Richter önéletrajzi könyvéből forgatta le a német Florian Henckel von Donnersmarck Mű szerző nélkül című filmjét, amit 2018-ban két Oscar-díjra is jelöltek. A rendező, aki 2007-ben már hazavihetett egy Oscart A mások élete című, szintén az NDK-ban játszódó filmjéért, nem örülhetett maradéktalanul, mivel Gerhard Richter élesen elhatárolódott az ő életéről mintázott filmről. A festőművész úgy gondolta, hogy rendező eltorzította és meggyalázta az életrajzát.

A művészről 2009-ben már forgattak egy dokumentumfilmet. Az alkotás folyamatát bemutató mű számos díjat nyert, és a nyilvánosságtól alapvetően elzárkózó festő is kedvelte. 

A festő életútja valóban filmre kívánkozik. A hitleri Németországban született, Walter Urlbricht Német Demokratikus köztársaságában töltötte fiatalságát, és szerzett először díszítő festői szakmát, majd festőművész diplomát. Utálata a szocialista realizmust, de már pályája elején fotófestményekkel jelentkezett. Diploma előtt készített egy festményt a drezdai képzőművészeti akadémia ebédlője falára, diplomamunkája pedig város egészségügyi múzeuma számára készített falikép volt.

Ezeket a munkáit disszidálása után azonnal lemeszelték, majd a fal lebontása és a német újraegyesítés után újra feltárták.

Az NDK-ban festett képei jelentős részét ő maga égette el mielőtt feleségével együtt disszidált.

Nyugat-Németországban folytatta festészeti tanulmányait, majd akadémiai tanár lett.

Művészi jelentőségét jól jellemzi, hogy a New York-i Museum of Modern Artban rendeztek életmű kiállítást a német festő hetvenedik születésnapja alkalmából. A tárlaton 188 művét állították ki, ami a múzeum addigi történetében a legnagyobb szabású kiállításnak számított, amit élő művész munkáiból rendeztek. A brit The Guardian cikkében vezető galeristák véleménye alapján

XXI. századi Picassónak nevezték, mint korunk legsikeresebb festőművészét.

A Magyar Nemzeti Galériában augusztus 27-től megnézhető a Valós látszat című tárlat különlegessége, hogy Magyarországon most első ízben látható a német művész nagyszabású, az életmű valamennyi korszakát bemutató kiállítása.

A művek a 1960-as évek ikonikus fotófestményeitől a legismertebb kolorisztikus absztrakt műveken át a legfrissebb, a nagy festészeti életmű „utáni” intim ceruzarajzokig terjednek. Különleges hangsúlyt ad a budapesti kiállításnak, hogy a jövőre kilencvenéves Gerhard Richter tavaly bejelentette: „befejezte” festészeti életművét – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria közleményében.

Rovatok