Balatonboglár hallatán az embernek először a pezsgő és a gömbkilátó jut eszébe, ám hiba lenne megfeledkezni a temetődombon álló Kék és Vörös kápolnáról, a családi kriptából neoavantgárd művésztérré avanzsált templomokról.
Tündérmesébe illő épületek, amfiteátrumra emlékeztető, levendula- és rózsabokrokkal díszített kert, Szent Erzsébet nevét viselő park, boglári díszpolgárok emlékművei és a magyar tengerre néző pazar kilátás. A balatonboglári Kék és Vörös Kápolna környéke ma már nem vallási, hanem sokkal inkább képzőművészeti szentély, ráadásul ingyenes: a hőség elől „menekülő” látogatók egyszerre hűsölhetnek és kulturálódhatnak az apró templomokban. Az 1960-as, 1970-es években itt bontogatta szárnyait a magyar avantgárd művészet, a kápolnákban pedig ma is az alkotásé a főszerep – nyaranta képzőművészeti kiállításokat tartanak bennük.
1820 és 1903 között egy helyi földbirtokos és gyógyszerész, Körmendy Lajos és családja nemesi kisbirtokot tudott magáénak Balatonbogláron. Körmendy 1856-ban emeltette a Kék kápolnát a családi sírbolt fölé, bár egyesek szerint a kápolna jóval később, csak 1891-ben épült fel. A katolikus templom építtetője érezte, hogy nincs sok ideje hátra, ezért 1893-ban létrehozott egy alapítványt, és 1000 forintot hagyott letétben örököseinek a fenntartás költségeire. A kápolna építésének körülményeit egy alapítványi levélben rögzítették:
Alulírott Körmendy Lajos boglári lakos a Boglár község álltal, ennek 1891 évi július 27-ikén és 1893. évi szeptember hó 1-ső napján tartott képviselőtestületi gyűlésben nekem teljes tulajdoni joggal adta az úgynevezett temetődombon lévő köztemetőnek déli oldalán 500 négyszögöl területet, melyre családom részére sírboltot, s e fölé egy római kath. kápolnát építettem. Melyben szentmise is szolgáltatik, ezt biztosítani óhajtván, a kijelölt területen, sírbolt és kápolna örök időkre a szánt célra használható...
A Körmendy család 1903-ig volt földbirtokos a településen, a temetőkápolna néhány évtizeddel később azonban már nagyon rossz állapotban volt. Az elhagyott épületre 1966 nyarán bukkant a fiatal képzőművész, Galántai György. Czövek Jenő balatonboglári plébános támogatásával, valamint a Veszprémi Egyházmegyei Hatóság jóváhagyásával 1968-ban 15 éves bérleti szerződést kötöttek a kápolna művészeti célú használatára.
A következő két évben Galántai György átalakította a kápolnát, hogy az nyáron műteremként és alternatív művészeti intézményként működhessen (ekkor még Kápolna Tárlat néven). Számos ismert személyiség megfordult a műhelyben: könyvek, filmek, előadások őrzik a boglári kápolna izgalmas éveit.
Ajtajából a Badacsonyt látni. Beleszerettem. A kápolna akkor üresen állt, berendezését elvitték, a plébános örült a megkeresésnek, hiszen valóságos rommá tették, huligánok használták alvóhelynek, a temető sírjait földúlták, a csontokat szétdobálták. Tíz nappal a kápolnaprojekt megvalósulását elősegítő balatonboglári plébános halála után tatarozó csapatmunka kezdődött. Az önkéntesek fejenként száz forinttal járultak ehhez hozzá. Az avatón telt ház volt, sokan eljöttek azután, Weöres Sándor, Gyurkovits Tibor, Borsos Miklós, Károlyi Amy
– hangzott Galántai György: Támadás a kápolna ellen című dokumentum-rádiójátékában, amely 1990-ben a Kossuth rádióban hangzott el.
A Kék kápolna a hazai neoavantgárd egyik legjelentősebb kiállítótereként működött, valamint találkozóhelyként szolgált a kor kultúrpolitikáján kívül rekedt képzőművészeknek. Az 1970-es évek kultúrpolitikája nem nézte jó szemmel sem a szakállas-szandálos művészek kezdeményezését, sem a politikai kérdéseket is feldolgozó kiállításokat. A balatonboglári községi tanács 1971-ben illegálisnak nyilvánította, majd betiltotta a Kápolna Tárlatot. A bérleti szerződést felmondták, Galántai Györgyöt kilakoltatták, az épület pedig állami kézbe került.
A Kék kápolnához hasonlóan a neogótikus stílusú Vörös kápolna is a temetődombon áll, csak éppen annak nyugati oldalán. Az épület neve megtévesztő, hiszen a színe inkább rózsaszín, mintsem vörös. Ezt a kápolnát is egy földbirtokos építtette 1857-ben: az evangélikus Bárány család leszármazottja, Bárány Pál. A családi sírboltként és kegyhelyként szolgáló épületet Bárány az elhunyt családtagjai végső nyughelyének szánta. A Bárány család birtokai, valamint a temetőkápolna 1902-ben a gyulai Gaál Gastonra és családjára szállt, majd az épületet katolikus templommá szentelték. A kápolnában az 1970-es évektől nyári képzőművészeti kiállításokat rendeztek. Az épület előtt elterülő, cédrusokkal övezett szabadtéri színpadon ma már a Csiky Gergely Színház tart nyári színielőadásokat.
A boglári Kék és Vörös kápolna jelenleg is várja a látogatókat: Az üdvösség útjai című tárlat kurátora Muladi Magdolna, kiállító művészek pedig Baksai József és Kondor Attila.
Baksai József és Kondor Attila számára a kápolnaépület szakrális, transzcendens aurája rendkívül alkalmas környezetet kínál képzőművészeti tevékenységük megértéséhez. Mindketten festők, és elsődleges kifejezési eszközük a narratív festészet, az a gyakorlat, amelyen keresztül filozófiai tartalmakat közölnek
– olvasható a kiállítás beharangozóján.
Baksai technikája igazán egyedi: vastagon felhordott, már-már plasztikai értékkel bíró olajképei és grafikái különböző kultúrkörökből származó tematikákat dolgoznak fel – jelen esetben a kereszténységet.
Kondor kontemplatív tájképei komoly gyakorlati filozófiaként működnek. A festő gyakran jeleníti meg a tudat és a lét kapcsolatát, az idő és a figyelem irányait. Képein visszatérő elemek a reneszánsz kertek és az időtlen szépségű épületek.
A két művész nemcsak a szakmában, de a kápolna falain is kapcsolatba kerül egymással, teret engedve a művek szabad párbeszédének. A Kék kápolnában Baksai művei mellett a vendégművész Kondor képe áll kiemelt helyen, míg a Vörös kápolnában éppen fordítva: saját territóriumukon, mégis egy szokatlan státuszban – a művésztársukat fókuszba helyezve – mutatkoznak meg, és fejezik ki egymás iránti tiszteletüket.
(Borítókép: Gáll Anna / Index)