Index Vakbarát Hírportál

Tibor kijött a börtönből, és a lánya megfogta a kezét

2021. augusztus 16., hétfő 10:56

Meghívták a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválra Kis Hajni Külön falka című filmjét. Ez egyben azt is jelenti, hogy világpremierjét a cseh városkában tartják augusztus végén az East of the West versenyszekciójában, majd ezt követően hazatér a 17. CineFestre, szeptember 30-tól pedig a magyar mozikban is megtekinthető.

Most pedig megérkezett a film előzetese is, ami először itt, az Indexen megtekinthető. Tibor szerepében Dietz Gusztáv, Niki szerepében Horváth Zorka, Éva szerepében pedig Füsti Molnár Éva látható.

A film egy apa és a lánya egymásra találásának története. A tizenkét éves Niki beilleszkedési problémákkal küzd az iskolában, a nagyszüleivel él, és amikor megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, felkeresi őt. A férfi az éjszakában dolgozik kidobóként, erőszakos természete miatt állandó harcban áll környezetével.

Kis Hajni író-rendező régóta szeretett volna filmet készíteni egy komplikált apa-lánya kapcsolatról. Erről így fogalmaz:

Azt remélem, ez a történet másoknak is segíthet a személyes traumáik feldolgozásában. Egymás elfogadásának gyakorlása és a megbocsátás a legtöbb családban valamilyen formában megjelenő és megkerülhetetlen folyamat a szülő-gyermek kapcsolatokban.

A filmhez hosszú ideig keresték a megfelelő szereplőket, a casting majdnem egy évig tartott. Mintegy 1500 kislányt és 400 férfit néztek meg a főszerepekre. Kis Hajni azonban azt mondja, hogy megérte várni, mert Niki szerepére Zorka tökéletes választás: „elvarázsolt az első találkozásunkkor. Egy nagy szeretet gömb, lényéből mély empátia sugárzik, a tekintetében pedig valami játékos komiszság lakik. Ez utóbbi sokat adott ahhoz,hogy a kamera előtt is meg tudja jeleníteni azt a csibészséget, ami közös elem közte, és a filmbeli papája között.″

A főszereplő apa karakterére amatőrök, valódi securitysek és hivatásos színészek is jelentkeztek. Végül Dietz Gusztávot választották Tibor szerepére, akiről annyit tudni kell, hogy mielőtt megkapta volna a szerepét, többszörös országos-, világ,- és Európa-bajnoki címet szerzett grappling és brazil jiu-jitsu küzdősportban, illetve MMA-zott. Gusztáv a professzionális harcai során olyan maradandó károkat szenvedett, amelyek megnehezítették számára a szövegtanulást. Kis Hajni erre így emlékszik vissza: 

A casting során mindkettőnkben felmerültek kérdőjelek, de miközben néztem tovább a válogatáson az embereket, megmaradt bennem Gusztáv nyers őszintesége, és az iszonyú erős jelenléte, ami a főszerephez elengedhetetlen volt. Valami olyan sérülést hordozott magában, ami nagyon közelivé hozta őt ehhez a szerephez.

Külön falka

Rendezte: Kis Hajni; Forgatókönyv: Szántó Fanni, Kis Hajni; Fényképezte: Nyoszoli Ákos; Producer: Berkes Júlia, Zachar Balázs. Executive producer: Petrányi Viktória. Koproducer: Prikler Mátyás, Zora Jaurová; Vágó: Gorácz Vanda; Látványtervező: Nyitrai Anna; Jelmeztervező: Giliga Ilka; Hangmester: Dušan Kozák; Zeneszerző: Borsos Oleg; Gyártásvezető: Sípos Anna

A filmet egy hónapig forgatták, 26-27 helyszínen. Amikor a Covid-19-járvány kitört, a stáb már a film utómunkálati szakaszában tartott, de így is csak másfél hónapot csúsztak az eredetileg tervezett befejezéshez képest. A film hang-utómunkáját egy részét Szlovákiában készítették.

Külön falka 2018-ban elnyerte a Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának támogatását, emellett két szlovák pályázaton is nyert, így koprodukcióként valósulhatott meg. Tavaly a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon megtartott First Cut Lab programjában a Külön falka Works in Progress TRT-díjban részesült Eastern Promises (Ígéretes Kelet-európai Alkotás) kategóriában.

Kis Hajni nagyjátékfilmjéről azt mondja, hogy:

Jó érzés lenne, ha az emberek a filmünk hatására tudnának nyitni olyanok felé is, akikről azt hitték, nem tudnak nekik megbocsátani.

További információk elérhetők a film Facebook- és Instagram oldalán. 

Rovatok