Úgy tűnik, szálloda lesz az Almássy téri Szabadidőközpontból, ahol rockertől a kismamáig, dzsesszrajongótól a néptáncmozgalom hívéig mindenki megfordult, nem csak Erzsébetvárosból. Legalábbis a beruházó építési engedély iránti, illetve szállodává alakítási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályához. Egy kis tértörténet.
Noha nincs ember, aki ne gondolta volna borzalmasnak az alumíniumlamellákat a budapesti Corvin Áruház homlokzatán, a Blaha Lujza téren, magam is e népi véleményt osztottam, amikor nemrég arra járva megláttam az egykor gyönyörű, restaurálásra kész neoreneszánsz palotát a maga sötét lepusztultságában, mintha a szívem egy darabját tépték volna ki: rettenetesen hiányzott a borzasztó bádog a sárga elválasztósávokkal, a jellegzetes betűs Corvin-felirat és az egész fíling, amelyet azóta is hordozott a szocializmus lazább éveiben a Minden szinte szinte minden remekbe szabott szlogenjét viselő áruház, amelynek árukínálata ugyan a későbbiekben sem vetekedhetett sem a Galerie Lafayette-ével vagy az El Corte Inglésejével, jó ha megütötte a srégen szemközti Lottó Áruházét, de egy korszak ikonikus Blaháját jelentette.
Levontam a tanulságot: az ember látását az adott helyhez kötődő élmények, még a városszövetbe ivódott borzalmak is igencsak befolyásolják,
nincs az az építészeti kín, amely a megszokástól és a gyerekkor nosztalgiájától ne szépülne műremekké, amit ha lebontanak, csak sír utána az ember.
Ugyanezt érezheti most, illetve most még nem, de talán majd két-három év múlva az az erzsébetvárosi lakó vagy a környékhez kötődő ember, aki az Almássy téren járt játszóházba vagy balettórára, kézművesszakkörre vagy táncházba, itt ismerte meg feleségét vagy verte a taktust a lábával, nem szólva azokról, akik itt léptek fel 1983-ban a Magyar Televízió által először közvetített legendás Ki mit tud?-on.
Ma az épület bedeszkázva, de a téren és környékén sétálva is az az érzésünk támad, mintha megállt volna az idő, egy kerületi zárványba csöppentünk volna, ahol az élet nemhogy nem dübörög, de mintha magára zárult volna. Pedig micsoda pezsgés volt itt a nyolcvanas években, micsoda pörgés, sistergés, s mindezt ez a furcsa, jellegzetes, modern épület és a benne lévő klubok, programok és az itt fellépő művészek, na meg az őket hallgató ifjúság adta.
Na de menjünk vissza a kezdetekhez!
Ötéves terv ide vagy oda, Isten, illetve a szocializmus malmai is lassan őröltek, az Almássy téri úttörőház ugyanis már 1976-ban megkapta az építési engedélyt, ám a VI. ötéves terv egyik legnagyobb beruházása csak 1983-ra készült el. Még az alapozást is abban a hiszemben kezdték meg, hogy úttörőházat építenek, mígnem az utolsó pillanatban úgy döntött a kerületi tanács, inkább legyen szabadidőközpont. A Straub Éva, Jakab Zoltán és Somogyi Pál (belsőépítészet) tervezte ház zsaluemeléses módszerrel készült, ami magyar találmány, lényege, hogy a tartópillérek megépítése után nem alulról fölfelé, hanem felülről lefelé haladtak a munkások. A házat egyébként a fent nevezett trió afféle nyitott házként gondolta el összenyitható, változtatható helyiségekkel, mozgatható bútorokkal és berendezéssel, pont azért, hogy a belső teret a későbbiekben a funkció alakíthassa.
Rögtön az átadás után megkezdődtek az 1983-as Ki mit tud? tévés selejtezői és döntői. Ez olyan sikeres rendezvény volt, hogy a tévé elnöksége az esemény történetében először adott nívódíjat a rendezvényt fogadó intézménynek.
Ezen a Ki mit tud?-on lépett föl a Pokolgép együttes, ahol a beszédes nevű Kalapács József énekes csípőjét rázva a kor heavymetal-stílusának megfelelően fekete bőrnadrágos, szegecses öves szerkóban énekli A kegyetlen asszony című számot arról, hogy a vérszívó asszony tönkreteszi az életed.
A tévés szereplés az együttes és a kemény rock történetében is áttörésnek számított, a youtube videója őrzi a bandát, amelynek tagjai vagy terpeszállásban, vagy vehemens csípőrázási technikával próbálnak bevonulni a rocktörténetbe.
A Bonanza Banzai itt alakította meg első klubját 1987-ben, de volt Első Emelet- és KFT-klub is. De nemcsak a hazai popzene fellegvára volt az Almássy, ahol minden valamirevaló együttes bemutatkozott egészen addig, amíg a ’85-ben épült PECSA el nem szipkázta innen a popzenei energiát, se szeri, se száma nem volt a különböző tanfolyamoknak, szakköröknek, képzőművészeti kiállításoknak és színházi előadásoknak. Filmvetítéseket, táncházakat tartottak, 25 méteres uszoda volt sportoktatással. Itt működött Budapest egyik legnépszerűbb gyermekjátszóháza, a Kölyökvár, és innen indult a Téka-táncház is. Az átriumszerű belső udvarról korabeli képek mesélnek, ahogy a szórakozó fiatalok iszogatnak, és közben valamilyen zenei vagy kulturális eseménynek vetik alá magukat.
Már a nyitáskor felmerült az ötlet, hogy a ház egyfajta gyűjtőhelye legyen a téren lötyögő fiataloknak, galeriknek. Szuly Gyula írja Minden a tér miatt van című szövegében: „a tér a romlás maga [...] kezdetben volt a fütty! [amivel a galeri-tagok egymást hívták]. Aztán következett a lopás és a rablás.” A történet szerencsére jól végződik: „[N]em lesz már erre galeri. Megtalálja mindenki a szórakozását, hasznos időtöltését; mindent.”
A rendszerváltás tájékán a legtöbb művelődési háznak leáldozott, nem így az Almássynak, amely még vagy tizenöt évig tartotta magát, bár 1998-tól már hanyatlani kezdett, meg is érett a három etapban megvalósuló, 2005-re realizálódó felújítás gondolata.
Ekkor még, mint a halott az exitus előtt kevéssel, feléledt, a gyerek- és egyéb programok új elánt kaptak, mígnem 2007. december 31-én végleg bezárta kapuit.
Maga a tér a híres magyar nemesi családról, az Almássyakról kapta a nevét, amely a VII. kerület több részét, köztük ezt a századvégi, városrendezési folyamat révén mesterségesen kialakított teret is birtokolta, s melynek a híres Afrika-kutató Almássy László is tagja volt. Ehhez képest a családról nem emlékezik meg sem szobor, sem emléktábla, a park előtt Csengery Antalnak, a polgári iskola alapítójának szobra áll.
1879-es fennállása óta a tér kezdeti évtizedeiben az Almássy téri piacnak adott helyet, ez látta el a külső-erzsébetvárosiakat napi szükségletükkel, és itt állt a korban nevezetes Lakatos vendéglő is, majd később, az első világháború előtt Steiner József Józsi kávéháza. Az 1900-as években több munkásegylet irodája költözött a teret szegélyező épületekbe (építő-, fa- és élelmezésipari munkások szövetsége), ami miatt a tér gyakran szolgált munkástüntetések kiindulópontjául. 1905. augusztus 13-án például
innen indult el a sütőipari munkások választójogot követelő tüntetése.
Itt épült meg és állt közel negyven évig Budapest első közkönyvtára, a Deák Ferenc Könyvtár, amelyet a Deák Ferenc szabadkőműves-páholy húszezer koronás adományából építettek 1913-ban.
Persze nem az úttörőmozgalommal indult a ház története sem, a telken már 140 évvel ezelőtt állt egy földszintes ház jobbára lakásokkal, mígnem 1900-ban Rettinger Ferenc kocsmát nyitott az udvar közepén egy tekepályával, amely igencsak sikeres lehetett, mert még a negyvenes években is üzemelt. Az épületet később lebontották, a foghíjtelekre a köztisztasági hivatal telepe költözött. Sokkal régebbinek tűnik, bár valószínűleg csak a hetvenes évekre datálódik az a fekete-fehér Fortepan-fotó, amely egy kendős öreg nénit ábrázol, aki régimódi cirokseprűjével a macskaköves utat sepri, a háttérben kockaladák látszódnak.
Klösz György még régebbi, 1894-es felvételén még csak a földszintes ház látszik az Almássy tér 6. szám alatt a téren játszó-csellengő gyerekekkel. a mai állapotokhoz képest rá se ismerni.
Van aztán ’56 előtti és utáni fotó, mindig azt éreztetve, fontos a helyszín. A hatvanas évek első felében a teret felújították, sakkasztalokat építettek kőből a közepére, így a tér hamarosan a városi sakkozók gyülekezőhelyévé vált, akikhez csatlakoztak a kártyázók, ultizók, snapszerezők is.
A szállodaépítés gondolata a 2007-es bezárást követően már fölmerült, de elmosta a 2008-as világválság. Most meglátjuk, mi lesz – csak remélni tudjuk, hogy a beruházó a hely történetét, szellemét megőrizve viszi tovább az ikonikus háromszögű tér történetét.
(Borítókép: Az Almássy téri Szabadidőközpont mai állapota. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)