Nyolcvannyolc éves korában meghalt Jean-Paul Belmondo – közölte a világhírű francia színész ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel. A francia színész párizsi lakásában halt meg. A sztár ügyvédje azt is mondta:

Nagyon fáradt volt már az elmúlt időszakban. Szépen, csendben távozott.

A francia és az európai filmművészet egyik ikonja távozott. Szinte nincs olyan filmrajongó, aki ne kedvelte volna valamelyik filmjében. Talán azért, mert bár sokan karakterszínésznek tartották, láthattuk őt sármos zsiványnak (Szabadlábon Velencében, Ászok ásza), szomorúan is nevettetőnek, drámainak (Két nap az élet) vagy leányok és asszonyok szívének megdobbantójának (Cartuoche, Bolond Pierrot, A profi). De ikonná leginkább bunyótól edzett, férfias arca, széles mosolya és hihetetlen természetessége tette. 

Filmszínészként igazából 1960-ban tűnt fel a vásznon, Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjében. Egy kisstílű autótolvajt alakított, aki az amerikai gengsztereket próbálta másolni; de amivel belopta magát a nézők szívébe, az a történetben rejlő tolvaj karakterének egyszerűsége és őszintesége volt, amelyet Belmondo tökéletesen jelenített meg.

Belmondo művészcsaládba született. Édesapja, Paul szobrászművész volt, édesanyja, Madeleine Reinaud-Richard festő. Jean-Paul gyerekként bohóc szeretett volna lenni, és a keze olykor gyorsabban eljárt, mint hogy gondolkozott volna, orra is egy ilyen sulibunyóban tört el és adott karakterest arcélt neki. Leginkább a labdarúgás és az ökölvívás vonzotta, utóbbiban különösen ügyesnek bizonyult. Később, filmbéli szerepeiben gyakran kamatoztatta tudását, akár zsarut, akár csirkefogót játszott (egy 1979-es Zsaru vagy csirkefogó? című filmben például konkrétan). Belmondo amúgy nagy Papp László-rajongó volt, erről beszél is egy, a magyar háromszoros olimpiai bajnok ökölvívóról szóló dokumentumfilmben.

A színjátszásba kamaszként szeretett bele, amikor a Comédie-Française egyik előadásán megnézte A púpost. Ekkor döntött úgy: színész lesz.

A francia világsztár mintegy nyolcvan filmben játszott. Bár a filmes új hullám legnevesebb alkotásaiban tűnt fel, világsztárrá kalandfilmes szerepei emelték. A Kifulladásig és a Bolond Pierrot (1965) is azonnal kultikus film lett. Játszott Sophia Loren oldalán Vittorio De Sica Egy asszony meg a lánya című, 1960-as filmjében, Gina Lollobrigida partnere volt az Őrült tenger című filmben, és többször elmondta, hogy ebben az időszakban az Utcalány című film volt az, amelyben Claudia Cardinale volt a partnere.

Bár korának legnagyobb szépségeivel forgatott és saját jogon is kivételesen népszerűvé vált, ellentétben legnagyobb vetélytársa és barátja, Alain Delon kalandjaival ezekről alig írt a sajtó. Kiváló humoráról azonban annál többet.

A hatvanas évek második felétől számos szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, népszerűségéhez hozzájárult, hogy a legveszélyesebb jelenetekben sem engedte, hogy kaszkadőrrel helyettesítsék.

A hetvenes évek elején a Borsalino című gengsztermoziban filmtörténetet írtak Alain Delonnal. A két sztár hosszú évekre elhidegült egymástól a forgatás után, a folytatást Belmondo nélkül forgatták le, és második rész sokkal kisebb sikert ért el. Évek múltán szerencsére kibékült a franciák két legnagyobb sztárja, olyannyira, hogy még Magyarországra is együtt jöttek, Friderikusz Sándor műsorába.

Belmondót 2017-ben álló ovációval fogadta a közönség, amikor Párizsban a Cesar-gála díszvendégeként lépett színpadra. Jean Dujardin a következő szavakkal méltatta a könnyekig meghatódott 83 éves művészt:

Ő maga a francia film, egyesíti a szerzői és közönségfilmet, francia hangjával és olasz sármjával meg tudta hódítani a filmkedvelőket.

Nevéhez fűződik Victor Hugo regényének kevésbé ismert filmes adaptációja, A nyomorultak, amely az eredeti történettől eltérően három idősíkban mutatja meg azt, hogy Jean Valjean minden történelmi korban köztünk él, legyen az a XIX. század vagy a XX. század világégésének borzalma. Belmondo ebben többféle karakterben teljesedik ki színészként, és méltó módon ábrázolja a velünk és bennünk élő nyomorúságot. 

Máskor pedig a legtisztábban hozza a száműzött, magára hagyott ember karakterét, ahogyan tette ezt A profi című filmben, amelyben az igazságosztó szerepében lehetett neki szurkolni, még úgy is, hogy az igazságba – a filmekben többnyire – bele lehet halni. A film zenei főtémájának Ennio Morricone felejthetetlen muzsikáját választották.

Egyik legkedvesebb pályatársa, Philippe Noiret halálakor azt nyilatkozta, hogy a mozi az élete, de az is fontos, hogy jól csinálja az ember. Nem akart szánalmas figura lenni a vásznon. Nem is lett, bár 2001-ben agyvérzést kapott, amiből lassan épült fel.

A betegség szörnyű volt, azt mondta az orvosom, hogy soha többé nem tudok beszélni

– emlékezett vissza egy 2015-ös, a Le Parisiennek adott interjújában. 2018-ban játszotta el utolsó filmes szerepét az Ember és kutyája című filmben.

Ez a film megrendítően ábrázolta az elmúlást, a ragaszkodást, az élet hiábavalóságának és értelmének gyötrelmeit és szépségét.

Az Index Nagyképét, amelyben Jean-Paul Belmondóra emlékezünk ITT találja! 

(Borítókép: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary)