Index Vakbarát Hírportál

Zalaegerszegre vonultak a Közlekedési Múzeum Ikarusai

2021. szeptember 10., péntek 14:57

Az Ikarus-örökség gondozása a Közlekedési Múzeum kiemelt missziója. Ironikus, hogy az intézmény éppen az öt évvel ezelőtti bezárása után kezdett bele – gyűjteményfejlesztési programjának keretében – a magyar járműgyártás legemblematikusabb típusainak az összegyűjtésébe. Éppen egy hete adták át frissen restaurált farmotoros 66-osukat, amelyet egy méhészetből az enyészettől mentettek meg.

A múzeum nincs egyedül az értékmentéssel. A Volánbusz tavaly indította el értékmegőrző programját, ennek keretében már ők is restauráltak egy farost, amellyel már nosztalgiajáratokat is indítanak. Év végén pedig sikerült megszerezniük előző tulajdonosától az Ikarus első és egyetlen emeletes városi buszát.

A két 556-osból 1968-ban összelegózott jármű igazi bontószökevény: olyan szinten korrodálódtak a szerkezeti elemei, hogy felújítását szinte lehetetlennek tartották. Kis híja volt, hogy nem vágták szét, mint annyi más, megmentésre érdemes társát. Tavaly év végén Zalaegerszegen mégis nekikezdtek a munkának, ami azzal kecsegtet, hogy egy valóban kuriózumnak számító nagyvas kel új életre. 

Itt, Zalaegerszegen adott most egymásnak randevút a két értékmentő, a Közlekedési Múzeum és a Volánbusz. A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeummal (MOGIM) együttműködésben nyílt meg az Ikarus – A busz című kiállítás, ahol a restaurálás alatt álló emeletes eredeti, JÁFI által tervezett motorját is meg lehet nézni. 

A MOGIM azért tartja fontosnak a hazai közlekedéstörténet bemutatását Zalaegerszegen, mert az elmúlt bő egy évszázadban a közlekedés és az olajipar elválaszthatatlanul összefonódtak, hiszen a gépjárművek üzem- és kenőanyagát az olajipar biztosította, s biztosítja nagyrészt napjainkban is

– emelte ki a megnyitón Péter Károly, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója. 

A tárlat az Ikarus és az Általános Mechanikai Gépgyár történetét mutatja be, számos egyedi műtárgy, fotó és jellegrajz kíséretében. A Közlekedési Múzeumból érkezett anyagot a Volánbusz az elődcég Zala Volán történetét feldolgozó tablókkal egészítette ki.

A kollekció nemcsak nagy autóbuszokból áll, hanem azok kicsinyített modelljeiből is, amelyek egyedileg készültek 1:5-ös méretarányban. A Közlekedési Múzeum főigazgatójától, Vitézy Dávidtól az Index megtudta, hogy terveik között szerepel egy 1:87-es léptékű tömegközlekedési flotta kialakítása is, amelyet a szintén a múzeum tulajdonába került kelenföldi indóházban helyeznének el a felújítás után. 

Rovatok