Index Vakbarát Hírportál

Majka is ott lesz, ahol palackozzák a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját

2021. szeptember 13., hétfő 08:03

Szeptember 16. és 18. között rendezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivált. A szervezők az MTI-t arról tájékoztatták, hogy a fesztiválon az ország pálinkagyártóinak több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók, érkezik kiállító Tiszaföldvártól kezdve Baján át Győrvárig. Kiemelt rendezvény lesz a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása.

Az akciót 2018-ban indították azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá tegyék a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát. A hazai pálinkagyártók mellett Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék is párlatokkal járult hozzá ehhez a különleges italhoz.

Tavaly szőlőpálinkákat házasítottak nyílt hordóban, ám a fesztivál akkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így idén szentelik meg az összetartozás pálinkáját, amire Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt kérték fel. A pálinka a Hollóházi Porcelán egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló butéliáiba kerül majd, a palackokat a magyarságért legtöbbet áldozó személyeknek ünnepélyes keretek között adják át az eseményen.

Pénteken adják át a korábban meghirdetett Brillante 2021 Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Verseny díjait. A megméretésre 911 minta érkezett Magyarország szinte minden részéről, valamint Szerbiából, Romániából és Szlovákiából. 

A fesztiválnak idén is fő gasztronómiai programja lesz szombaton a Pálinka Ízutazás, amelyen ősi magyar szőlőfajtákból készült hungarikum pálinkák és ételek találkozását mutatják be neves szakemberek. A másik exkluzív programelem a Gazda és a pálinka a konyhában elnevezésű gasztronómiai látványfőzés és kóstoló, amelyen Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével a hazai pálinkavilág ismert szereplői ragadnak fakanalat, hogy az agrárvilág szakembereivel a magyar vidéki élet szezonális alapanyagaiból szőlőpálinkával készült ételeket készítsenek.

A fesztiválon felvonulnak és új tagokat avatnak tíz magyarországi és a határon túli pálinka lovagrend tagjai. Bemutatkozik 12 Békés megyei önkormányzat a közfoglalkoztatási programokban előállított gasztronómiai és kézműves termékeivel. Érkezik a fesztiválra a Közös Érték az Egészség program is, amelynek célja, hogy a kormányhivatal által koordinált családbarát egészségfejlesztési színtérprogramok valósuljanak meg Békés megyében.

Esténként a koncerteké lesz a főszerep. Fellép többek között a 30 éves Irigy Hónaljmirigy, a 25 éves jubileumot ünneplő TNT, Majka & Curtis, a Halott Pénz és a Neoton Família sztárjai. 

Rovatok