Thuróczy Szabolcs alapvetően színész, méghozzá meglehetősen sokoldalú. Játszik filmekben, televíziós sikersorozatokban és nem utolsósorban színpadon. Énekel, ha kell, vagy standup-regényt ad elő, szóval nehéz beskatulyázni. Tovább nehezíti a beskatulyázást az, hogy a Spektrum (HD) új sorozatában ő az az ember, aki mindenhová bemegy, ahová nem szabad. A Tiltott zónák című sorozat műsorvezetőjeként alpintechnikával mászik, tűzszerészekkel kísérletezik, vadakat terel, föld alá bújik és hasonlók. Civilben Bibót olvas, és nem nagyon hisz a politikusoknak.
Szeptember 19-én indul a Tiltott zónák című új produkció a Spektrumon, önnel a főszerepben. A csatorna saját gyártásában készült hatrészes sorozatban többek közt pilótákkal, alpinistákkal, barlangászokkal dolgozik. Jól gondolom, hogy ők ritkán mondják munka közben, hogy hú, ezt elszúrtam, vegyük fel még egyszer?
Ez tény. A tűzszerészek, akikkel forgattunk, a Dunából szedik ki a robbanóanyagokat nehézbúvárruhában. Elképesztő a víz sodrása, főleg a hidak körül, legföljebb nyolc-tíz centire látnak a zavaros a vízben, fentről irányítják őket, miközben keresik a második világháborús fel nem robbant bombákat. Én is felvettem egy búvárruhát, de amikor a sisak is rám került, elfogott a pánik. Nem is a bezártságtól, hanem a tudattól, hogy ezek után még bele kell menni a vízbe, ahol van egy bomba. Ez volt az egyetlen olyan rész a sorozatban, ahol szóltam, hogy nem megy.
Ezek szerint nem lesz hivatásos búvár?
Én már biztosan nem. Irgalmatlan mentális felkészültség kell hozzá. Ez nagyjából igaz a többi foglalkozásra is, amelyet közelről láthattam. Ahhoz, hogy felrepüljek a Gripen-pilótákkal, nagyon komoly orvosi vizsgálatokon kellett átmennem.
Fent láttam, mekkora mosoly volt az arcukon, miközben én arra koncentráltam, hogy élve kibírjam.
Egy Gripen hátsó ülésén, ha nagyon lelkes vagy, de nem pilóta, nagyjából huszonöt perc öröm és huszonöt perc félelem. Ezalatt simán körbejárod az országot. Igen. Színházban lehet hibázni, de nekik nem.
Erre jött rá az égben?
Nem csak az égben. Mi tátjuk a szánkat azon, milyen különleges az ő életük, számukra meg ez az élet a természetes. Nem szokták ezt nagyon felfújni, nem gondolják különlegesnek magukat, pedig mondjuk egy légiforgalom-irányító – velük is forgattunk – csak egyszer felvételizhet. Olyan agyuk van, hogy őrület. A forgatás alatt is ott ültek a monitorok előtt, iszonyatosan koncentráltak, de közben csuklóból válaszoltak a marhaságaimra.
Ezeket az élményeket fel tudja használni színészként?
Nem. Ott volt például az a házaspár, akik mentőkutyákat képeznek, illetve kutyával mentenek, ahol erre van szükség. Ha földrengés van Chilében, ott keresik a romok között a túlélőket és a holtakat. Itthon őket hívják, ha eltűnik valaki az erdőben.
Elképzelni sem tudom, milyen lehet hazamenni, miután rátaláltál egy tizenhét éves lányra, aki öngyilkos lett.
Elképesztően fegyelmezett pszichés állapotban kell tartaniuk magukat, nem túltolva az érzelmeket, nem fontoskodva, de empatikusan és nem bátran. Nagyon sokrétű az egész, színészként ezt nem tudom magamra húzni. Viszont kinyílt előttem egy csomó ajtó, élveztem, hogy beszélgethetek velük, remélem, ők is élvezték.
Tehát nem lesz NAV-os, se magasépítő, se barlangász, pedig váltott már párszor. Majdnem focista lett, de inkább jogi doktorátust szerzett, mindemellett diákkora óta Pintér Béla társulatában játszik. Évek óta televíziós sorozatok sztárja, eleve a maga hangjára írta dramatizált kocsmaregényét Bödőcs Tibor, ha már hang, Cseh Tamást is énekel, és ez a második sorozata a Spektrumon. Nem túl sok ez?
Nem érzem magam paprikajancsinak, aki mindent elvállal. A Tabukról tabuk nélkül volt az előző munkám a Spektrumnál. Azt is nagyon szerettem, ráadásul díjakat is nyertünk vele, külföldön is. Amikor felkértek, hogy lenne egy kevésbé drámai, szórakoztató új sorozat, ahol talán a humoromra is szükség lehet, nyilván elvállaltam. Érdekesnek tűnt és az is volt. Megtiszteltetés, hogy bennem gondolkoztak. A színház évtizedek óta az életem része, a televíziós munkák, sorozatok is tartósnak bizonyultak. Ez is egyfajta hűség. Az HBO-val tíz éve dolgozom. A Társasjáték és az Aranyélet után most a Besúgó című sorozat készül, amely szintén nagyon jónak ígérkezik. A filmszerepek a jutalomfalatok, bonbonok.
Mit mondhat el a készülő, Besúgó című sorozatról?
A rendszerváltás előtti időszakban, 1985-ben játszódik. Izgalmas történet, fiatalokról szól, ügynöki beszervezésekről, a saját közelmúltunkról.
Milyen karaktert játszik benne?
Tartótisztet. Érdekes világ. Nem kacsingatunk jobbra-balra, a sorozat csak a valós emberi történeteket vizsgálja. Mi volt, mi lett, mi lehetett volna típusú dilemmákat vet fel rendkívül izgalmas helyzeteket teremtve. A történetet egy nagyon tehetséges szerző, a mindössze harmincéves Szentgyörgyi Bálint írta. Rengeteg tehetséges fiatal színész kap lehetőséget arra, hogy ezzel a minőségi sorozattal váljon ismertté, ami nagy ajándék az élettől.
Izgalmas téma, hiszen a rendszerváltás után nem tették tisztába a besúgóügyeket. Csak azokról esik időnként szó, akiket így-úgy beszerveztek, azokról viszont senki sem beszél, akik beszervezték őket, pedig az igazi bűnöket ők követték el.
Erről a témáról külön beszélgethetnénk órákig. Utána is ment tovább az élet, és harminc év múlva sincs vége.
Vannak a történetben pártkatonák, akik jó állásért, fizetésért, házért, nyaralóért cserélik el a gerincüket – erős párhuzamokat fedezhetünk fel a mai világunkkal.
A cselekmény idején, 1985-ben már nagyon puha, szinte kocsonyás kádári időszak volt. Az akkori fiatalok ma hatvan körüliek, és sokan nem néztek szembe a múltjukkal. Vannak, akik váltottak, és olyanok is, akik még aljasabb életet élnek. Annak is van egyfajta bája, ha a felfelé nyal, lefelé tapos stílusban működő emberek egyszer csak meghasonulnak, és végre őszintén tudnak beszélni.
Ezt pontosítaná?
Ha valaki nyolcvanötben tartótisztként szolgálja a pártot, kilencvenötben pedig kereszténydemokrata politikusként folytatja, az elég jó filmes alaphelyzet.
Akkor is felmentették magukat a felelősség alól, és most is?
Vannak ilyenek, sőt akadnak, akiknek a gyerekeik is elkövetnek hasonló hibákat.
Most is úgy tűnik, hogy magát ki tudja hozni a sodrából a politika, az igazságtalanság, a hazugság.
Minden napra jut egy olyan hír, amelyről azonnal látod, hogy csak az érdekekről szól. Az egyik azért mond valamit, hogy szavazatokat szerezzen, a másik azért, hogy rombolja a másik oldal szavazóbázisát.
Mit csinálna, ha a Tiltott zóna-sorozat egyik epizódjában bevinnék a Parlamentbe?
Megkérdezném a teremőrt, mit mesél a gyerekeknek a ferde keresztről. Megkérdezném a szakácsot, kinek mi a kedvenc étele, ki eszi Erős Pistával a palacsintát. Megkérdezném a vízhordókat, ki issza a legtöbbet, és arra is kíváncsi vagyok, mennyi a villanyszámla naponta. Egyáltalán miért van szükség erre a hatalmas épületre?
Politikusokat nem kérdezne?
Kevesen vannak köztük, akitől kérdeznék. Láttam a buszmegállóban egy Bibó István-idézetet – kedvem támadt Bibót olvasni, de Ady Endre publicisztikáiból is kiderül, hogy minden pont úgy van, ahogy száz évvel ezelőtt volt. Vagy elég kézbe venni egy Petri György-verseskötetet, amelyben pontosan benne vannak a hetvenes-nyolcvanas évek. Őt például a Besúgó című sorozat miatt olvastam újra. Azt látja az ember, hogy mintha nem is távolodnánk attól a korszaktól, hanem egyre jobban közelednénk felé.
Már megint van hátrafelé nézegetés az asztalnál, hogy ki ül a közelben.
Figyelni, mit mondhatsz, mit nem, miről ne beszélj, és hol, komolyra fordulnak a viccek, hogy vegyük ki az akkumulátort a telefonból, ha beszélünk. Az én munkám veszélytelen, bár szintén szavakkal dolgozom.
A szó veszélyes fegyver – énekelte az Illés együttes.
Egy Bödőcs-estben én is kimondok olyanokat, hogy a fal adja a másikat, de ott ül néhány száz ember, nem kell külön lehallgatni. Minden lehet fegyver, még egy rosszul sikerült film is, csak az vaktölténnyel lő. A művészetnek foglalkoznia kell ezzel is, tehetségesen, elegánsan.
Van olyan, amitől fél?
A korlátoltságtól és a butaságtól félek leginkább, mert ebből következik az általános elhülyülés.
(Borítókép: Thuróczy Szabolcs. Fotó: Szabó Gábor)