Index Vakbarát Hírportál

Közel 200 millióért kelt el Gesztesi Károly egykori álomháza

2021. szeptember 18., szombat 11:25

A tavaly januárban elhunyt színművész otthonát, valamint ingóságait, a többi közt egy értékes autót gyermekei örökölték. Tavaly 220 millió forintért hirdettek meg az ingatlant, írta a Blikk.

A lap szerint nehéz és fájó döntés volt az értékesítés, mivel a színésznek ez volt az álmai otthona, amelyre egész életében vágyott. Még azután költözött ide, hogy 2010-ben elváltak Liptai Claudiával.

Gesztesi folymatosan dolgozott a az ingatlanon, fejlesztette, az volt az álma, hogy egy közös portán éljen az összes gyermeke, ez részben megvalósult, hiszen az ikerépület másik részé­ben korábbi párja, Niki és három közös fiuk, Márk, Dávid, Áron lakott.

A házat először tavaly nyáron hirdették meg 220 millió forintért,  de so­káig nem találtak vevőre, ezért később levitték az árat, 200 millióért volt fent több, ingatlanokkal foglalkozó oldalon. Majd amikor ­ennyiért sem talált vevőre, tovább csökkentették az összeget, és 190 millió forintért várta új tulajdonosát: egy házaspár vásárolta meg a házat, amelyre a tulajdoni lap szerint 91 mil­liós jelzáloghitelt vettek fel.

Ez volt a 27. otthona a tragikus hirtelenséggel elhunyt színművésznek.

Rovatok