Index Vakbarát Hírportál

Körbeturnézza Magyarországot Ed Sheeran

2021. szeptember 18., szombat 15:10

Két év szünet után jövőre ismét élőben gerjeszti be Nagy-Britanniában és Európában élő rajongóit Ed Sheeran.

A brit szupersztár, aki kocsmazenész korában játszott olyan swindoni bárban, ahol egyetlen helybéliből állt a közönsége, régóta stadionokban lép fel tízezrek előtt. Bár egy interjúban arról beszélt, hogy azokon a régi bulijain, ahol a hallgató és az előadó is szólista volt, többet tanult a zenélésről, mint az arénákban, tavasztól ismét stadionturnéba kezd.

Először otthon fut pár kört, megtölt néhány ír stadiont, átnéz a skótokhoz is, majd beugrik Londonba egy buli erejéig.

Mi akkoriban a parlamenti választásokkal leszünk elfoglalva, úgyse mennénk koncertre.

A sztárrá vált utcazenész a nyár közepén kel át Európába. Júliusban a németeknél melegít, aztán a hollandokat rázza fel a hivatalosan +-=÷x The Mathematics Tour – Matekturnénak nevezett utazó showműsorával. Eztán matekozhatnak vele a belgák, a franciák, a dánok, a svédek de még a finnek is.

Szépen jön felénk, számolhatnak élő Sheerannel a lengyelek is, de aztán valahogy átugrik rajtunk a buli.

A művész honlapján található túranaptár szerint szeptember vége felé kell Bécsbe utaznia annak, aki a hozzánk legközelebb eső helyen szeretné élőben hallgatni hogyan vall színt dalban régi rossz szokásairól.

A Bad Habits ősszel még felhangzik pár helyen a németeknél, sőt, még Svájcnak is jut egy falat a sztárból, aki fejhangú vámpírként vág bele életének következő aktív szakaszába.

(Borítókép: Ed Sheeran a Sziget fesztiválon Budapesten 2019. augusztus 7-én. Fotó: Luigi Rizzo / Pacific Press / LightRocket / Getty Images)

 

Rovatok