Index Vakbarát Hírportál

Hobo gyásza: Póka Egon mellém állt, amikor még senki voltam

2021. szeptember 19., vasárnap 06:09

Napokig nem beszélt nyilvánosan a gyászáról barátja és zenésztársa halálhíre után Földes László, Hobo. Végül saját Faceboook oldalán tette közzé, mit is jelentett számára Póka Egon. Öt közös dalukat választotta ki a búcsúhoz.

Tulajdonképpen  az ő támogatásával teljesedett ki a pályám, mert a Hobo Blues Band megalakulásának idején eszembe sem jutott, hogy hivatásos zenész legyek, csupán szerelemből játszottam. – írja barátjáról Hobo.

Mellém állt, amikor még „senki” voltam, és 1978 végén csatlakozott hozzám és átszervezte a zenekart, melynek adminisztratív vezetője is ő volt, így megkímélt engem a hivatalokkal való összecsapások egy részétől.

Hobo megemlékezik arról, hogy Póka Egon „húzta be” a Cream és Jimi Hendrix zenéjét a műsoraikba és ő kezdett el dalokat írni a szövegeihez. Sőt, még Deák Bill Gyulát is ő hívta el a bandába. 

Rengeteg remek számot és néhány sikeres konceptalbumot is írt. Nem tett szemrehányásokat, mikor egy-egy dalt, vagy egy egész albumot betiltottak a szövegeim miatt.

– Olyan zenei alapot hozott létre a zenekarban, hogy az élő előadások sokszorosan felülmúlták a lemezek sikereit, pedig azokra sem lehetett panasz. – méltatja barátját, majd hozzáteszi, hogy  zenéjük akkoriban jóval többről szólt a közönség szórakoztatásánál: 

Vad párost alkottunk ketten, és akkoriban a vadság számomra egyenlő volt a szabadsággal.

A Hobo Blues Band alapítója Póka zeneszerzői képességeit is kivételesnek tartja. Öt közös számukat választotta ki, és mindegyikben kiemeli eltávozott barátja egy-egy zenei bravúrját: 

Arról is megemlékezik, hogy barátjával nem csak muzsikusként álltak ki egymás mellett:

Az 1979-es tatai koncert után Benkő Lacival megpróbált kiszabadítani az engem ütő-verő rendőrök karmaiból és mindig egyetértettünk, ha a rendőrség agresszivitása miatt levonultunk a színpadról jópár koncerten. A zene volt az életünk, volt, hogy 11 megyéből voltunk kitiltva és mindannyian családos emberek voltunk.

Majd egyik emblematikus számukkal zárja le a sort:

Néhány dala átment minden határon és például a Középeurópai hobo bluest mindenhol éneklik, ahol magyarok élnek.

Mikor 2011-ben elbúcsúztattuk a HBB-t, az írtam: A banda elmegy, de a zene marad. Most ő ment el, de zenéje marad. Nyugodjon békében.

– zárta le búcsúzó gondolatait. 

Rovatok