Index Vakbarát Hírportál

Semjén Zsolt szerint Bambi nem hiteles, de Fekete István hősei hűek a természet rendjéhez

2021. szeptember 21., kedd 08:07

Egész estés dokumentumfilm készült Fekete Istvánról. A bereki ember című alkotást hétfő este mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban a hét végén nyíló vadászati világkiállításhoz időzítve.

Két és fél évvel ezelőtt ugyanis a szervezők azt tűzték ki célul, hogy nemcsak a vadvilágról és a fenntartható gazdálkodásról szóló tudást mutassák be, hanem a vadászati irodalom és a kultuszépítés feladatát is vállalják.

Fekete István Magyarország egyik legolvasottabb írója, számos ifjúsági regény és állattörténet életre hívója, akinek műveit több mint tizenötmillió példányban adták ki, és tizenkét országban, tizennégy nyelven jelentek meg írásai. Ideje azonban megemlékezni arról, hogy Fekete István munkásságának nem a gyerekirodalom a legfontosabb eleme – mutatott rá a vadászati világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Ezt agyonhallgatta a kommunista rezsim, amely megpróbálta az írót megtörni, és arra kényszerítette Fekete Istvánt, hogy az ifjúsági irodalomban teljesítse ki magát 

– mondta Kovács Zoltán, aki szerint ezzel a filmmel elkezdhetik törleszteni azt a restanciát, amellyel a magyar irodalom tartozik Fekete Istvánnak.

Széchenyi Zsigmondról és Kittenberger Kálmánról már készült film, utóbbit éppen egy hete szintén az Urániában mutatták be. Velük szemben viszont Fekete István írásai olyanokhoz is eljutottak, akik  soha életükben nem vadásztak, horgásztak, legfeljebb kirándulni jártak az erdőben – emelte ki a díszbemutatón Semjén Zsolt, aki szerint azért különösen fontos ez, mert a mai világban a gyerekek egy része nagyon keveset tud a természetről. Hozzátette, hogy Fekete István állathősei hűek a természet rendjéhez, a valósághoz.

Sok ember Bambival azonosítja az őzet, de ennek a mesefigurának semmi köze sem az őzhöz, sem a természet rendjéhez

– vélekedett az Orbán-kormány nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli miniszterelnök-helyettese.

A most készült film kordokumentumok, a családtagokkal készített interjúk, valamint irodalmi anyagok alapján kalauzol végig az író életének történelmi fordulópontokkal tűzdelt, sorsfordító pillanatain. 

A bereki ember főszerepeit Szabó Sipos Barnabás és Bodrogi Gyula játssza. A filmet Bertha Lívia rendezte és Szepesi Dávid  fényképezte.

Rovatok