Index Vakbarát Hírportál

Sok a cukor a világegyetemben

2021. szeptember 27., hétfő 11:00

Szeptember közepén nyílt meg az acb Galéria legújabb kiállításpárja: Pauer Gyula PSEUDO festmények és Várnai Gyula Első lépéseim a bizonytalanba című tárlata.

Pauer Gyula jól ismert pszeudo művei a valóság és az észlelés szinte egymást kizáró tapasztalatára próbálják emlékeztetni befogadójukat, Várnai Gyula (ő képviselte hazánkat 2017-ben a Velencei Képzőművészeti Biennálén) új műveit pedig egy 2016-ban publikált tudományos felfedezés is inspirálta, miszerint túl sok a cukor a világegyetemben. Az élet keletkezésének feltételeit kutató tudósok egy kísérletnek köszönhetően kimutatták, hogy

már a világűr létrejötte során nagy mennyiségű cukor képződhetett a világegyetemben,

azaz korábbi elképzeléseinkkel ellentétben egészen egyszerű módon is létrejöhetnek az élet bonyolult alkotóelemei.

Rovatok