Index Vakbarát Hírportál

Elkxrtuk: Kálomista Gábor felháborodott, a Corvin mozi megnyitotta termét

2021. szeptember 29., szerda 10:02

A Corvin moziban már hét időpontra lehet jegyet foglalni a még be sem mutatott, de máris elhíresült Elkxrtuk vetítéseire a nagy érdeklődés miatt. Két nappal ezelőtt még úgy volt, hogy az újonnan nyílt Etele Plaza is helyet biztosít a filmnek, de ők végül nemet mondtak. 

A politikai thrillerként beharangozott, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését és a 2006-os őszi eseményeket feldolgozó alkotás producere az Origónak azt mondta: elképesztően nagy az érdeklődés a film iránt, de a pesti mozik alig merik vetíteni.

Az nemcsak a moziban, de még színházban is példátlan, hogy három héttel korábban telt házak jöjjenek, ezt figyelembe kell vegyék az ideológiai és nem szakmai kritériumok alapján működő budapesti mozik is

– jelentette ki Kálomista Gábor, utalva arra, hogy a Corvin mozit is tulajdonló Budapest Film a főváros cége, és mint ilyen, szerinte baloldali befolyás alatt áll. 

Tény, hogy a premier hetében eredetileg csak egyetlen délutáni vetítést tűztek ki, de a nagy érdeklődésre tekintettel – vagy ahogy a producer fogalmaz: a felháborodást látva – az egy vetítést módosították hétre. Azonban továbbra is csak egy teremben és csak a Corvinban látható a produkció, a premier napján kétszer, a rákövetkező napokon pedig egyszer-egyszer, más, fővárosi mozikban pedig továbbra sem kapott zöld utat. 

Most elsősorban örülök annak, hogy a Corvin mozi ezt megtette, eddig azon vitáztak, hogy van-e igény a filmre, vagy nincs, így igazából örülök, hogy a nézőknek is van szava

– mondta Kálomista Gábor, megköszönve a lehetőséget. Azt azonban változatlanul nehezményezi, hogy műve nem kap egyenlő esélyeket a most debütáló James Bond-filmmel.

Hogyha az Elkxrtuk megkapja ugyanazt a kapacitást, mint az amerikai filmek, akkor nagy siker lesz

– kockáztatta meg a producer, aki szerint csak ezután jöhetnének az ideológiai viták, mert azt viccesnek tartja, hogy egyesek úgy mondanak véleményt a filmről, hogy még nem is látták.

Közben a trollok is működésbe léptek. A közösségi médiában terjed az a kép, mintha a nézők tudatosan csak bizonyos helyeket vettek volna meg az egyik előadásra, hogy kirajzolódjon az O1G-mozgalom mondandója. Természetesen hamisítvánnyal állunk szemben, hiszen október végére még ki sem tűztek előadásokat, arról nem is beszélve, hogy erre a filmre nem is lehet helyet foglalni, csak a Corvin moziban vásárolhatók meg a jegyek.

Egy ellenplakát is megszületett, az Elkxrtukhoz hasonló stílusban. A kitalált mű címe Szétlxpjuk, szereplői pedig a Kálomista-filmmel ellentétben nem a korábbi, hanem a mostani kormánypolitikusok. És bár ez Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán látható, valójában nem ő készítette, csak megosztotta Ludas Zoltán grafikus művét.

Rovatok