Index Vakbarát Hírportál

Paul McCartney szerint John Lennon kezdeményezte a Beatles feloszlását

2021. október 11., hétfő 20:58

Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását.

A rocktörténet egyik legsikeresebb együttese már több mint 50 éve feloszlott, Paul McCartney, John Lennon, George Harrison és Ringo Starr a saját útján indult tovább, de a szakítás miatt sok rajongó mindeddig főleg McCartneyt hibáztatta.

A zenész a BBC Radio 4-nek adott, október 23-án adásba kerülő interjújában most tiszta vizet öntött a pohárba. „Nem én kezdeményeztem a szakítást. Az a mi Johnnynk volt” - szögezte le. McCartney, aki jövő nyáron ünnepli 80. születésnapját, felidézte „élete legnehezebb időszakát”, és elárulta, hogy szerette volna, ha az együttes tovább működik, különösen azért, mert mindössze nyolc év együttlét után még mindig „elég jó anyagokat” készítettek.

Abbey Road, Let It Be, nem rossz

- érvelt az interjúban, amit a This Cultural Life című rádióműsornak adott.

Ez volt az én zenekarom, ez volt a munkám, ez volt az életem, úgyhogy azt akartam, hogy folytatódjon

- tette hozzá. McCartney szerint ha Lennon nem lépett volna ki, a Beatles talán sokkal tovább maradt volna együtt. A zenész felidézte, Lennon új életet akart kezdeni Yokóval, amiért nem kárhoztatja. Mint mondta, „nagyszerű pár voltak”, nagyon erős volt a kisugárzásuk.

A legenda szerint McCartney volt az, aki 1970-ben egyoldalúan feloszlatta a zenekart, amikor egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a Beatles már nem létezik. Azzal is vádolták, hogy elrontotta a csoport dinamikáját, amikor ügyvédeket kért fel a vitáik rendezésére. Mint mondta, ezzel a teherrel azóta is küzd.

Ezzel együtt kellett élnem, mert az emberek ezt látták. Csak annyit tehettem, hogy nemet mondtam

- mondta el.

Arra a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy szólóban folytatja, McCartney azt mondja:

Álljunk meg itt. Nem én vagyok az, aki a szakítást kezdeményezte. Nem, nem, nem, nem. John egy nap besétált a szobába, és azt mondta, hogy elhagyja a Beatlest. Ez váltotta ki a szakítást, ugye?

McCartney egy 60 éve nem látott dal felfedezéséről is beszámolt: a Tell Me Who He Is című számot Lennonnal együtt írta. Mint mondta, nagy meglepetés volt számára, bár az ő kézírásával íródott, már nem emlékezett rá, egy szerelmes balladának készült, de nem vették fel.

A zenész az interjúban elmondta, hogy egy rég elveszettnek hitt, Lennonnal közösen írt rádiójáték forgatókönyve is előkerült. 

Rovatok