Magyarországon kezd kimenni a divatból a tagelés, vagyis az a fajta graffiti, amikor a firkász nemes egyszerűséggel csak a nevét hagyja a falon. A tagelés nem összemosható a művészi értéket képviselő falfestéssel, ezt maguk a tagelők is beismerik. De mi a helyzet külföldön? Ennek jártunk utána.
Minden graffitiművésznek van egy választott vagy kapott művészneve – a tagelés gyakorlatilag kéretlen autogram, amelyet a writer, vagyis a firkász hagy a falfelületen. A híres, klasszikus értelemben vett festőkhöz hasonlóan a graffitiművészek is tagekkel írják alá a rajzaikat. Tagek azonban rajz nélkül is készülnek, így kijelenthető, hogy a tag tulajdonképpen a művész önreklámozása, gerillakampány, hogy az illető aláírása minél több helyen legyen látható, az alkotó szubkulturális szinten minél ismertebbé váljon. A tag tehát az, amit senki nem kért, a művész önként adja.
Nincs mit szépíteni, köz- vagy magánterületre festeni illegális, legyen az tag vagy művészi értékekkel bíró graffiti
– fogalmaz SitganPali, aki Graffiti Suli címmel indított nemrég YouTube-sorozatot.
A szubkultúrában máig él a betyárbecsület fogalma. Egyetlen firkász sem dobja fel a másikat csak azért, mert nem szimpatikus neki vagy rivalizálás van közöttük. Pali szerint a hivatalos szerveknél dolgoztak kifejezetten a tagelők, graffitisek elfogására specializálódott munkatársak.
Úgy tudom, egy időben dolgoztak olyan nyomozók, akik járatosak voltak a témában, és tudták, hogy egy-egy firkász vagy csapat merre tevékenykedik, esetleg lakik. Számomra ezért sem volt vonzó az illegalitás (tagelés) része: a graffitivel nem lázadni akartam, inkább a művészeti oldalát élveztem. Máig papírra szeretek a legjobban alkotni, és bár falra is szerettem festeni, mégsem vagyok adrenalinfüggő. Nekem nem kell az illegalitás, nekem tökéletesen megfelel, ha a tagelésből és a graffitiből elővarázsolom a művészi értéket.
Egy tagben a laikus számára kevés művészi érték rejlik, egy hozzáértő tagelő művén azonban látszik, hogyan formálja a betűket, hogy fogja a festékeskannát, miként idomítja és húzza a vonalakat; azonnal világossá válik, ki a valódi művész és ki a lázadó szellemű firkász, aki így akar kitűnni a szürkeségből vagy szubkulturális szinten hírnevet szerezni magának.
A tagelést nem igazán lehet elválasztani a graffitiművészettől, ennek ellenére az elmúlt húsz évben egyre több falfestmény készül megrendelésre, mintsem önnön kedvtelésből vagy heccből. Magyarországon a tagelés a kilencvenes években indult hódító útjára, a mozgalom végül a kétezres évek közepén csendesett el. A tag fénykorában alkotó firkászok azóta kinőtték magukat: ma már családapák, üzletemberek, többen grafikai stúdiót vezetnek. Azok a kitartó művészek, akik ma is ezzel foglalkoznak, kimondottan nagy és keresett szakemberek, alkotásaik városi tűzfalak méltó díszei.
Amikor kamaszként bejártam a barátaimmal a várost, megfigyeltük ezeket az embereket, és észrevettük, hogy sokkal nagyobb az átfedés a tényleges művészek és a tagelők között. Akkoriban még a tényleges művészek is tageltek, és sokkal inkább utcagyerekek voltak, mint manapság. Napjaink művészei már kizárólag művészfejjel gondolkoznak, valóban kamatoztatják a tudásukat
– fogalmaz a lelkes amatőr.
2021-ben van lehetőség rá, hogy legális falfelületeken bárki kiélhesse kreatív énjét. SitganPali szerint a legtöbb nagyvárosban vannak kijelölt falak, amelyek akár papíron, akár csak megtűrve, de lehetővé teszik a szabad alkotás élményét. Ilyen például a Filatorigát vagy a kaszásdűlői hangfogó fal is – az előbbi egymillió éve a graffitisek játszótere.
A firkászok előszeretettel hagyják ott a nevüket épületeken, szobrokon, padokokon, aluljárók falain vagy akár a kirakatokon. A falfirkák nemcsak vizuálisan, de morálisan is megkérdőjelezhető alkotások, ezért az eltávolításukra külön iparág épült.
Manapság egyre több eltávolítási technika létezik, de talán még fontosabb, hogy a firkák megelőzésére is van mód. Ameddig a festék nem lép reakcióba a felülettel, a firka mindenféle oldószeres beavatkozás nélkül letakarítható – sajnos ez a ritkább eset. A mélyebb rétegekből magasnyomású berendezéssel távolítható el a festékanyag, míg az üvegről, csempéről vagy fémről – tehát a nem nedvszívó felületekről – általában vegyszerrel mossák le.
Aki vakolatra tagel, az teljesen hülye
– vallja Balázs, aki maga is évekig firkálta a várost, mára azonban felhagyott a rongálással.
Az omladozó felületről csak lemorzsolódik a festék, semmi értelme nincs az egésznek. Aki mindenáron kárt akar okozni, az inkább betonra fest vagy karcolja a tageket. Nézd ezt a padot, ezen sem olvasható ki az eredeti firka
– mutat rá egy kopottas vörös monogramra a rothadó falécen. A fiú szerint a legtöbb közterületi taget egész egyszerűen átfestik, nem bajlódnak a vegyszeres megoldással, pláne nem a mészkőre festett firkák esetében. A tisztítókkal leginkább az a tagelő szúr ki, aki fára fest, hiszen a fa beszívja a festéket, így tulajdonképpen lehetetlen letakarítani. A kár legtöbbször csiszolással korrigálható.
Én is azért hagytam fel a tageléssel, mert féltem, hogy a rendőrök kezére kerülök. Az illegális tagelésért pénzbüntetés jár, de úgy emlékszem, akár le is csukhatnak érte. A büntetés a kár mértékétől függ. Évek óta nem tagelek, és már a régi graffitis ismerőseim sem firkálják a falakat. Szerintem manapság egyáltalán nem menő ezt csinálni, nem úgy, mint kamaszkoromban. Ma már a tagekhez néha szöveg is társul. Ha a tag mellé egy idézetet is odafirkálnak, akkor az illető nem lehet teljesen ostoba
– vallja Balázs. A fiú szerint a tagelésnek nincs művészi értéke, ugyanakkor felismeri és értékeli a komolyabb kialakítású, technikásabb alkotásokat. Végül ő is a papíralapú, művészi graffitiknél horgonyozott le.
Külföldön sem simogatják meg a fejét annak, aki telefirkál egy középületet, lakóházat vagy egyéb építményt.
Új-Zéland 2008-ban hozott törvényt a tagelés ellen. Súlyosabb esetekben a rendőrség dönthet úgy, hogy szándékos károkozásként aposztrofálja a falfirkát – ez súlyosabb büntetést von maga után. A bűncselekményért akár 2000 új-zélandi dollár (körülbelül 430 000 forint) pénzbírság vagy egyéb büntetés jár (vagy mindkettő). Az utóbbi kategóriába tartozik a közösségi munka, a megfigyelés/felügyelet, a házi őrizet (a vádlott napi tizenkét órán keresztül csak elektronikus megfigyelés alatt tartózkodhat otthonában). A tagelés nem tartalmazza a plakátok felragasztását. A kevésbé súlyos bűncselekmény (úgynevezett billsticking) nem más, mint a plakátok, transzparensek felragasztása. Ezért legfeljebb kétszáz dollár büntetés jár.
Az Egyesült Királyságban évtizedek óta büntetik a tagelőket és graffitiseket: a falfirkálás bűncselekménynek számít. Az 1971-es, büntetőjogi kárról szóló törvény értelmében bárkit, akit falfirkáláson érnek, tíz év börtönbüntetésre vagy pénzbírságra ítélhetik – már ha a kár értéke több mint ötezer font. Mivel azonban nem valószínű, hogy az elkövető ötezer fontnál nagyobb kárt okoz – hacsak nem egy műemlék épületet vagy emlékművet csúfít el –, enyhébb büntetésre számíthat: három hónap börtönbüntetés vagy 2500 fontos pénzbírság járhat a firkálásért. Bármely boltos, aki 16 éven aluliaknak értékesít festékszórót, akár 2500 fontra is büntethető.
Az Amerikai Egyesült Államok valamennyi tagállama bűncselekménynek minősíti a graffitizést és a tagelést olyan köztulajdonra vagy magántulajdonra, amelyet nem az elkövető birtokol vagy nincs engedélye használni. A büntetés mértéke az ügy körülményeitől függ. A legtöbb graffiti-bűncselekmény szabálysértésnek számít. A városi falfirkálási rendeletek általában pénzbírsággal sújtják a falfirkászokat, ennek ellenére más büntetések, például közmunka, próbaidő vagy akár börtönbüntetés is lehetséges. Sok államban az alkalmazandó büntetés típusa attól függ, hogy az elkövetőt korábban elítélték-e hasonló bűncselekményért, valamint hogy a graffiti mekkora kárt okozott.
Persze kivételek is akadnak. Ezekben a városrészekben például megtűrik, sőt buzdítják is a tagelőket:
Sajátos bűncselekmény tehát a tagelés. Olyan kihágás, amelyre egyik-másik városban még akár büszkék is lehetnek a lakosok.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)