Háy János A cégvezető című könyve köré szervezett nyilvános beszélgetést a korrupcióról a Transparency International (TI) magyar szervezete. A regény az elmúlt harminc év magyar valóságát tárja fel személyes sorsokon és történeteken keresztül, miközben megállapítja, hogy a korrupció legveszélyesebb válfaja az általános szellemi korrumpálódás.
Minden hatással van mindenre. Az összes döntésünk másokat is érint, újabb döntéseket befolyásol, hatással van ránk a környezetünk, a társadalom, amelyben élünk, és a közéleti események. Pontosan ezért lehet mindent belemagyarázni Háy János A cégvezető című művébe; de a belemagyarázás itt a szó pozitív értelmében működik, mert kérdéseket vet fel, és
szinte üvöltve ordítja, hogy ezeket a gondolatokat vitassuk meg egymással.
Háy János könyve arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyensúly felborult, az emberek mindent tárgyiasítanak maguk körül, a saját életüket is. Pontosan így közelíti egymás felé elhidegült társadalmunk tagjait. A cégvezető mindenki számára pofon, amelynek égő helyét csak a szellemi értékek fontosságának fókuszba helyezésével lehet gyógyítani.
Minden nyilvános esemény előtt érdemes belehallgatni a zsizsegő tömeg morajába, mert a kihallott félmondatok adnak egyfajta lenyomatot az éppen aktuális témákról, amelyek foglalkoztatják az embereket. Most épp a harmadik oltás típusát vetették össze a résztvevők, illetve az előválasztásról vélekedtek, egészen addig, amíg Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója megnyitotta a civil szervezetek megerősítését célzó (Stronger Roots elnevezésű) programsorozat következő állomásának beszélgetését.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Háy nem okoskodó esszét írt, hanem lebilincselő regényt, amely történetesen több pontján emlékeztette őt olvasás közben saját missziójukra. Ezt a kijelentést pár idézet felolvasásával erősítette meg, például a következővel:
Ez időben egyelőre csak a gyarapodás látszott, amit nem lehetett továbbfejleszteni politikai kapcsolatok nélkül, mert nem lehet céget gazdaságosan működtetni ebben az országban állami megrendelések híján.
De kiemelte azt a részt is a könyvből, ahol a narrátor azon elmélkedik: azáltal, hogy kétpólusúvá vált az ország, és az egyik oldal hívei felmentették saját tolvajaikat, míg a másikét bűnözőnek kiáltották ki, tulajdonképpen mindkét oldal felmentés kapott.
Ezt követte a beszélgetés Háy Jánossal, amelyet a Forbes újságírója, G. Tóth Ilda vezetett.
Bár az esemény és a szervezet egyik kulcskérdése a korrupció, ilyenformán nagyon nehéz a regényt nem összemosni az aktuálpolitikai helyzettel, Háy mégis a lehető legkecsesebben hárította el könyvének a közélettel való összehasonlítgatását.
Nem akartam közéletesíteni ezt a könyvet, mert hibának találom, hogy nem tudunk másról beszélni, csak az aktuális közéleti viszonyokról, és ilyen módon fontos kérdésekkel nem foglalkozunk, amik mélyebben meghatározzák az életünket. Az irodalomnak, a művészetnek az volna a célja, hogy valamilyen módon a létezés mélyebb átélését biztosítsa. Ha a közéletre gondolok, az csupán egy felületi máz, nem dominálja a mindennapokat. Rossz lenne, ha az irodalom erre az irányra csúszna rá.
Azt is kifejtette, hogy a szellemi korrumpálódást veszélyesebb dolognak tartja, hiszen nehezebb nyomon követni, mint az anyagit.
Az értelmiség nagy gondja, hogy amint lehetett, polarizálódott konzervatív és baloldali liberális csoportokra ahelyett, hogy közösen kialakítottak volna egy nemzeti minimumot. Nálunk, íróknál például ott van a Magyar Írószövetség kontra Szépírók Társasága, az egyik „ilyenes”, a másik „olyanos”, ahelyett, hogy az írók közösen gondolkodva, minden kormányzattal szemben érvényre tudták volna juttatni az akaratukat. Szerintem minden társadalmi közegben valami ilyesmi zajlott le.
Bár Háy János nem szeret közéleti témákban nyilvánosan felszólalni, azzal, hogy pár mondat erejéig megtette, pontosan azt érte el, ami a regényének is célja: egyből kizárta annak a lehetőségét, hogy a beszélgetés alatt oldalakban gondolkodjunk, viszont amint megszűnnek az oldalak, az egyén kerül középpontba, mint ahogy A cégvezető is sorsokat mutat be.
Ezt a gondolatot támasztotta alá az a történet is, hogy Háy miért kezdett bele a könyvbe:
Úgy éreztem, hogy jó lenne egy olyan regényt írni, ami kicsit összefoglalja, amit hatvan év alatt láttam. Ráadásul ahhoz a korosztályhoz tartozom, ahol együtt indultak az emberek. Tehát nem volt ez a kasztrendszer, amiben most élünk, így még van egy szélesebb rálátásom a társadalomra. Ma már egy jól menő milliárdos gyereke nem fog az én gyerekeimmel együtt iskolába járni, ahogy az én gyerekeim sem járnak olyanokkal, mint amilyen gyerek én voltam.
Az író szerint regényének egyik legfontosabb kérdése, hogy azt a cégvezetőt, aki eljutott egy bizonyos életkorba, felépített egy birodalmat, vajon mi mozgatja, mi motiválja, mi az, ami másnap is tettre sarkalja, amitől megint előre tud vagy akar menni. Hol jön el az a pont, amikor már nem kíváncsi a világra, és mikor veszíti el az önreflexió képességét?
A cégvezetőben a főhős tetteit és életét egy prófétaszerű, mindent tudó narrátoron keresztül ismerjük meg, aki megszólítja a könyv végéig névtelen főhőst. Ettől a húzástól minden olvasó megszólítva érezheti magát. Miközben azonosul a prófétával, azt is érezheti, hogy a cégvezető tart önreflexiót, ezzel is bővítve a regény értelmezési síkjainak amúgy is hosszú sorát.
Ugyanaz a kérdés merült fel a beszélgetés hallgatóiban – legalábbis azokban, akik már olvasták a könyvet –, illetve a beszélgetés vezetőben is:
Miért ilyen indulatos a próféta, és vajon a narrátor az író gondolatait közvetít-e?
Háy elutasította a feltételezést, hogy a narrátor szerepébe bújt volna, hiszen szerinte egy írónak nem szabad ítélkeznie. Sőt egy író akkor jó, ha minden szereplőjének a helyzetébe bele tudja magát képzelni, és pontosan meg tudja érteni az igazukat. Az ítélkezés az olvasó dolga.
A cégvezető képvisel valamit a világban, ami kicsit a pénzről is szól, de alapvetően a világ tárgyként való értelmezése. Nem hajlandó érzelmileg azonosulni a világgal. Például amikor lecseréli a feleségét, nem egy másik szerelmet követ, hanem ugyanúgy választja ki a csajt, mint ahogy a cipőjét.
Mivel a cégvezető ennyire elkötelezte magát egy oldal mellett, ahol a tárgyi értékek dominálnak, a próféta feladata lett hasonlóan erősen képviselni a szellemi értékeket, az indulatok tehát ebből fakadnak. Háy János azért még hozzátette, hogy ha saját magából indul ki, ő is az érzelmi elköteleződés híve, és nagyon nem tartja jó útnak, ahová a világ épp jutott és amerre tartani látszik, mert az anyagi részek felülértékelése elveszi a fókuszt az igazán fontos dolgokról.
(Borítókép: Háy János 2021. október 12-én. Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)