Index Vakbarát Hírportál

Szobrot állítottak Cziffra Györgynek

2021. november 6., szombat 11:39

Cziffra György századik születésnapján a XIII. kerület szobrot avatott a zongoravirtuóz emlékére a róla elnevezett Cziffra György parkban – tájékoztatta szerkesztőségünket az önkormányzat.

Cziffra György 1921. november 5-ben született Budapesten, és Franciaországban halt meg 1994. január 15-én. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zenei előadóművész volt. Játékát Liszt Ferencéhez hasonlítják.

A 20. század legnagyobb zongoraművészeivel emlegetik egy sorban, Horowitzcal, Rubinsteinnel, Richterrel. Repertoárján főként Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, illetve Liszt-stílusú saját átiratai. Tehetségét és virtuozitását Kodály Zoltán is elismerte.

Dohnányi Ernő nyolcévesen felvette a Zeneakadémiára, első koncertjét tizenhárom évesen adta.

1969-ben saját nemzetközi versenyt alapított Versailles-ban, felújította és koncertteremmé alakította a romos senlisi kápolnát, amelyet Liszt Ferencről nevezett el. Üvegablakait Joan Miró készítette. Itt évről évre a legnevesebb muzsikusok léptek fel.

Hetvenkét évesen egy Párizs környéki klinikán halt meg.

(Borítókép: XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal)

Rovatok