Index Vakbarát Hírportál

Straub Dezső a Facebookról tudta meg, hogy kirúgták

2021. november 6., szombat 16:14

Kisebb botrány tört ki a Vidám Színpadnál, amelynek korábbi tulajdonosa,  Böröndi Tamás tavaly halt meg koronavírus-fertőzésben. A színház új vezetése nemrég anélkül cserélte le a Vidám Színpad művészeti vezetőjét, Straub Dezső Jászai Mari-díjas színészt, hogy őt tájékoztatták volna erről. Sikerült elérnünk Straub Dezsőt, aki azt mondta az Indexnek: jöhet még fordulat az ügyben, ugyanis Böröndi Tamás özvegye most felkereste őt.

A Vidám Színpad Facebook-oldalán november 1-jén tettek közzé egy hosszú sajtóközleményt. Ebben azt írták, hogy a színház jelentősen megújul, és a pandémia után hamarosan folytatják a munkát. Ebben a közleményben szerepel az a mondat is, hogy

A megújuló Vidám Színpad művészeti vezetője Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező, a VIDOR Fesztivál ötletgazdája és létrehozója. 

Erről ugyanebből a bejegyzésből értesült a 2014 óta művészeti vezetőként dolgozó Straub Dezső is, aki egy másik bejegyzéssel reagált a fentiekre. 

Látom, hogy megkérdezésem és a részemre címzett felmondás nélkül a Vidám Színpad új művészeti igazgatót nevezett ki

– írta, hozzátéve: arra kéri a színház vezetőségét, hogy erről tájékoztassák a közönséget korrektül, valamint az ő részére is küldjék meg a felmondást. 

Levél az özvegytől

Szombat délután telefonon kerestük Straub Dezsőt; a színész azt mondta: Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna felkereste őt. 

Anna írt egy üzenetet, megszólalt fél év után

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az özvegytől egy hosszú levelet kapott, de ennek tartalmáról egyelőre nem szeretne nyilatkozni a színész. Annyit elárult, még tárgyalnak arról, hogy pontosan hogyan alakul Straub Dezső sorsa.

Arra a kérdésünkre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy az egyeztetések után marad a színháznál, Straub Dezső azt mondta:

Fogalmam sincs.

Mint mondta, ahhoz, hogy a saját jövőjéről nyilatkozni tudjon, tudnia kellene azt, hogy az örökösödés lezárulta után kik lesznek az új tulajdonosok, és hogyan döntenek a művészeti vezető személyéről. Az örökösödés kérdése azonban még hónapokig, akár évekig is eltarthat.

Én most jobbnak látom egy kicsit mással foglalkozni. Csak ugye nagyon méltatlan ez a dolog

– mondta Straub Dezső az Indexnek. A színész azt is kifejtette, hogy Böröndi Tamás halála után három örököse maradt: Götz Anna, valamint a férfi előző házasságából született két gyermeke. A Vidám Színpad vezetésére egyelőre egy ügygondnokot rendeltek ki, aki kinevezte ügyvezetőnek Götz Annát, valamint Akerl Lászlót, aki korábban a színház műszaki vezetője volt. Azóta Götz Anna lemondott az ügyvezetésről, de örökösként, tulajdonosként még mindig meghatározó a szava.

Straub Dezső végezetül azt is elmondta: elméleti síkon azt is lehet kérni, hogy a Vidám Színpadot emeljék ki az örökösödési körből azért, hogy ne legyen akadályozva a működése. 

 Egy színház, ha nem működik, akkor elveszíti az értékét. És akkor is, ha rosszul működik

– fogalmazott a színész ezzel kapcsolatban. 

(Borítókép:  Straub Dezső Jászai Mari-díjas színész, konferanszié a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában 2019. február 6-án.  Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Rovatok