Index Vakbarát Hírportál

Fürjes Balázs: Bízzuk az olvasókra a magyar kortárs és korábbi művek értékelését!

2021. november 9., kedd 19:16

Hétfőn reggel jelent meg egy videointerjú a Telexen Demeter Szilárddal, amelyben a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója többek között arról beszélt, hogy „gyűlöli a színházat”, a magyar irodalom nyolcvan százalékát pedig „kukázná”. Az ominózus kijelentések után többen reagáltak.

Közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. A posztja elején Radnóti Miklós halálának évfordulójára emlékezett, és a költő műveit méltatta. 

A bejegyzésben így fogalmazott:

Ne kukázzunk verseket, regényeket, novellákat! Mert az semmi jóra nem vezet.

Grecsó Krisztián író az ATV-nek azt mondta: szerinte Demeter Szilárd személyében

egy nagyon rafinált, sokat megélt politikusról beszélünk, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy ha nyilatkozik valamit, annak milyen súlya van, ki fog figyelni rá, és miért.

Hozzátette: érdekes lenne meghallgatni a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát arról, mi a véleménye a főigazgató azon kijelentéséről, hogy olyan érzés számára színházba menni, 

mint másnak fogorvoshoz.

Az interjú után Péterffy Gergely író is bírálta közösségi oldalán a PIM főigazgatójának nyilatkozatát, szerinte ugyanis

egy intézmény igazgatója biztos, hogy semmilyen civilizált országban nem mondhat az általa irányított területről ilyet, csak ha azért mondja, hogy utána azonnal lemondhasson a posztjáról.

Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, korábbi fideszes országgyűlési képviselő egy Facebook-kommentben fejtette ki véleményét, amelyet a Magyar Hang idézett: 

Az a baj, hogy vitára érdemessé tesszük azzal, hogy beszélünk róla. A hülyék mellett el kell menni anélkül, hogy véleményeznénk. Az bizonyos, hogy valakinek le kellene venni ezt az embert a sakktábláról. Én azt hiszem, elmegyek mellette, mert szeretnék nyugodtan aludni. Csak remélem, hogy a miniszter felettese tudomást szerez erről.

Demeter Szilárd az Origón reagált az őt ért bírálatokra. Azt írja: túlvágták a vele megjelent videót, és bár az interjúban valóban azt mondta, hogy „kukázná” a magyar irodalom nyolcvan százalékát, azt is hozzáfűzte:

Éppen ezért nem szeretek tartalmi döntéseket hozni, mert nem az én ízlésítéletem a mérvadó, de ezt is már leírtam, elmondtam kicsimilliószor.

Rovatok