Válaszúthoz érkezett a hollywoodi filmipar. Az elmúlt 15 évben mind a romantikus vígjátékok, mind a szexjelenetekkel teli filmek hanyatlásnak indultak, már-már teljesen eltűntek a színről.

A sztárgyár puritán hozzáállása nem új keletű jelenség. Hollywood első önkorlátozó szabálygyűjteménye 1932-ben lépett életbe, és 1968-ig volt hatályban. A szabálygyűjtemény nagy része az erőszak és a házasság előtti kapcsolatok betiltására fókuszált, ugyanakkor még a házaspárok együttlétének bemutatását sem engedélyezte. A kódex puritán erkölcsisége előtérbe helyezte Marilyn Monroe erotikus vígjátékait, és csábító cselekedetté tette Bette Davis cigarettázását.

Szexuális töltetű filmek mindig is készültek, a meztelenség és a klasszikus értelemben vett szexjelenetek azonban a mainstream médiában az 1960-as évekig nem léteztek. Ám napjainkban nemcsak a szex van „kizárva”, hanem sokszor az érzékiség is. 

Siker, de milyen áron?

A kasszasiker filmekre alapozó stúdiók nem rajonganak a kimondottan felnőttekhez szóló filmekért, hiszen az ipar azt feltételezi, hogy a szuperhősös, harcjelenetekkel megspékelt alkotások sokkal inkább megszólítják a nemzetközi közönséget, mint a bonyolultabb, specifikus cselekményű drámák. A szexuális töltetű történetekre éhes közönség egy része a kábeltévé és a streamingszolgáltatók – és persze az online pornó – felé fordult. 

Egy mozifilmben a néző ideális esetben nem unalmas és gépies szexvideót kap, mint bármelyik pornóoldalon szörfölve. Ha a közönséget megfosztják egy igazán jó szexjelenettől, azzal megfosztják a mozizás legnagyobb élményétől, vagyis a filmnyelvi szépségektől, az érzéki és művészi szórakoztatástól. Mi több, ostobaság úgy tenni, mintha egy olyan világban élnénk, amelyből teljesen hiányzik az emberi lét egyik alapvető eleme és örömforrása. 

Annak ellenére, hogy Európában mindig is divatos volt a szexábrázolás, a mainstream amerikai és brit filmipar kevésbé hagyatkozik a szexuális töltetű alkotásokra. A cannes-i filmfesztiválon idén bemutatott francia–holland koprodukció, a Benedetta rendezője, Paul Verhoeven a Varietynek adott interjúban úgy fogalmazott:

Hollywood elmozdult a puritanizmus irányába. Szerintem az Egyesült Államokban félreértés van a szexualitással kapcsolatban. A szexualitás a természet leglényegesebb eleme. Mindig csodálkozom azon, hogy az embereket sokkolják a szexjelenetek.

Verhoeven úttörőnek számított az erotikus thrillerek terén. Olyan filmrendező, akit kezdettől fogva érdekelt a szexualitás. Noha szülőhazájában, Hollandiában az 1970-es évek végén kezdett filmeket készíteni, a hollywoodi mainstream felé mozdulása ellenére is megőrizte a határokat feszegető ízlését. A 17. századi leszbikus apácákról szóló Benedettáról pedig legyen elég annyi, hogy a férfi tudja, mitől döglik a légy (szexjelenetek terén...)

Kate Hagen írónő 2019-ben végzett kutatása alapján megállapította, hogy jelenleg kevesebb szexjelenet van a mainstream filmekben, mint az elmúlt 50 évben bármikor. A 2010 és 2019 között bemutatott 148 012 játékfilmnek csak 1,21 százaléka tartalmaz szexet. Ez az arány az 1960-as évek óta nem volt ilyen alacsony. Az 1990-es években, az erotikus thriller virágkorában az összes film 1,79 százaléka tartalmazott szexjeleneteket. Ez a félpontos csökkenés hatalmas különbség, tekintve, hogy a 2010-es években majdnem négyszer annyi filmet mutattak be, mint az 1990-es években.

Általánosságban véve elmondható, hogy az amerikai filmművészet alig több mint egy évszázad alatt elsiklott a puritanizmus irányába, még úgy is, hogy a társadalom alapvetően sokkal nyitottabbá vált a szexualitással és a szexuális diskurzussal kapcsolatban. Hagen szexjelenetekkel foglalkozó tanulmánya egyértelműen ezt sugallja, azonban érdemes megjegyezni, hogy statisztikái csak a szex szó szerinti ábrázolására vonatkoznak, nem pedig a nyers érzékiségre vagy az arra célzó jelenetekre (egy szaténruha levetésére vagy egy gömbölyű barackba harapásra).

Annak ellenére, hogy a felmérések szerint kevesebb szexjelenet van a filmekben, mint az előző évtizedekben, a Twitteren és más közösségi platformokon egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy a mainstream filmbeli szexjelenetek a történet szempontjából feleslegesek, ezért mellőzni kell őket.

Racquel S. Benedict szerint másról van szó. A szerzőnő nemrég a modern kasszasiker filmekről úgy fogalmazott, hogy azokban „mindenki gyönyörű, de senki sem kanos”. A filmsztárok még soha nem voltak ennyire visszafogott, cizellált és istenszerű alakok. Ugyanakkor ha a színészek egy Marvel- vagy DC-szuperhős bőrébe akarnak bújni, muszáj ilyen karaktereknek lenniük. 

Az olümposziakkal ellentétben ezek az istenek ritkán esnek egymásnak, és filmjeik többnyire a korai serdülőkori élményeknek, mintsem a felnőttlét huncutságainak hódolnak: a szexualitás tulajdonképpen nem is létezik a szuperhősöknél. A legújabb Marvel-film, az Örökkévalók tartalmazza a franchise első szexjelenetét, bár a rövidsége és az ezzel kapcsolatos indokolatlan felhajtás miatt érdemes elgondolkodni azon, hogy nem csak kipipálni akarták-e a jelenetet.

Benedict rámutatott, hogy a deszexualizálás kéz a kézben jár azzal a változással, hogy a közönség mennyi szexre is számít ezekben a filmekben. A 80-as, 90-es években még a családi filmekben is több szexjelenet volt, mint a mai mainstream mozifilmek többségében. A szerzőnő szerint az Y és a Z generációs nézők gyakran rácsodálkoznak, amikor rég elfeledett szexuális tartalommal találkoznak a hollywoodi filmekben. A szex zűrzavaros és kockázatos vállalkozás, napjaink szórakoztatóipara azonban éppen ezt a feleleges kockázatot igyekszik elkerülni. 

Stephen Galloway, a Hollywood Reporter újságírója szerint a változások elsősorban gazdasági jellegűek: a stúdióknak egész egyszerűen nem éri meg közepes költségvetésű drámákat készíteni, hiába van bennük fizikai vonzalom (vagy nincs). 

A filmeknek ehelyett négy csoport igényeinek kell megfelelni: férfiak és nők, 25 év alattiak és felettiek. Galloway szerint ez nem puritánság, hiszen Hollywood mindig is puritán volt, az egész kizárólag a gazdaságról szól. A szexjelenetes filmek azonnal megkülönböztető besorolást kapnak, vagyis „gyerekek kizárva”, a film nem hoz négynegyedes közönséget. 

A változtatások Galloway szerint a televízióra is vonatkoznak. A Netflix és az HBO által biztosított nagyobb tartalomszabadság ellenére a klasszikus tévés szexjelenetek még mindig kevésbé gyakoriak, mint a streamingszolgáltatók esetében. Úgy tűnik, ezek a platformok otthonosan mozognak a szexuális tartalmak megjelenítésében, és olyan területekre merészkednek, amelyekre a filmstúdiók inkább nem. 

Remek példa erre az HBO 2019-es sikersorozata, a drogokkal és szexszel túltolt tinidráma, az Eufória, amelynek főszereplője az egykori Disney-sztár, Zendaya. A Netflix A Bridgerton család című, nézettségi rekordokat döntő sorozata nemcsak romantikus, hanem több epizódon keresztül előszeretettel nyomja a nézők képébe a fülledt jelenteket is. A sorozatot egy alacsony költségvetésű, de hihetetlenül sikeres softcore sorozat, a Vágyak/Valóság, egy férjes nő szexuális fantáziájára összpontosító széria követte.

Az LMBTQ- és a MeToo-mozgalom hatása

Sok filmes azért készít LMBTQ-filmeket, hogy befogadóbbnak és sokszínűbbnek tűnjön. Bár a szexjelenetek többsége még mindig a heteronormativitás keretén belül mozog, ezzel párhuzamosan látványosan megnőtt a nők szexuális élvezetét előnyben részesítő, illetve a homoszexuális tartalmak száma. 

A szexjelenetek eltörlése alól kivételt képeznek az LMBTQ-témákat megéneklő zenés drámák, például az Elton John életét bemutató Rocketman vagy a Queen életrajzi filmje, a Bohemian Rhapsody. Az utóbbi állítólag egymilliárd dollárt hozott a konyhára, pedig nem éppen a legvisszafogottabb alkotás...

Napjainkban a mozifilmek kapcsán lehetetlen a szexről beszélni #MeToo-ra való hivatkozás nélkül. A mozgalom a színésznők szerződéseit is érinti. A #MeToo arra ösztönözte a filmkészítőket, hogy hagyjanak fel a nők tárgyiasításával, és alkalmazzanak intimitáskoordinátorokat, hogy a színészek biztonságban érezhessék magukat. Ezek a szakemberek a szexjeleneteket a színészek fizikai és a pszichológiai komfortérzetét szem előtt tartva koreografálják és rendezik meg. A színészek ügyvédei konkrétabb, vaskalapos szabályokat követelnek, például, hogy kiszivárgott (kiszivárogtatott) felvételek esetén perelhessenek.

Linda Hirshman professzor, a Reckoning – szexuális bántalmazásról és zaklatásról szóló tanulmány – szerzője a #MeToo-mozgalom eredetét vizsgálta. A szerzőnő szerint napjaink „szexmegtagadása” a brit monarchia 1660-as helyreállításáig nyúlik vissza.

A nők ekkor léphettek először színpadra, ez azonban azzal járt, hogy szexuálisan elérhetőnek kellett lenniük – legalábbis úgy kezelték őket. 300 évvel később, az 1900-as évek közepén Hollywood pont ugyanígy viselkedett. Marilyn Monroe egyszer megjegyezte, az általa ismert férfiak „túlzsúfolt bordélyháznak tekintették Hollywoodot”.

Annak ellenére, hogy nem akartak meztelenül színre lépni, a színésznők többségének mégsem ez volt a legnagyobb problémája – a Hirshman által meginterjúvolt nők legalábbis ezt vallották. Ezeket a színésznőket többször is kihasználták és fogdosták férfi színész társaik, holott ezekre a kellemetlen és félreérthető mozdulatokra semmi szükség nem volt a jeleneteknél.

Hirshman úgy véli, hogy a színésznők az 1964-es polgárjogi törvény értelmében már évekkel ezelőtt perelhettek volna azzal az indokkal, hogy ellenséges környezetben dolgoznak. A szerzőnő szerint ez a színésznők karrierjébe kerülhetett volna, és ők nem akartak kockáztatni, így inkább eltűrték a disznóságokat. A szerzőnő szerint a fordulópont 2016-ban következett be, amikor a Fox News műsorvezetője, Gretchen Carlson szexuális zaklatás miatt pert indított a hálózat vezetője, Roger Ailes ellen. 

A közönség napjainkban érzi, hogy az élet és a művészet teljesen nem választható el egymástól, vagyis hogy a mozizás élményét kizsákmányoló és dehumanizáló gyártási folyamat teremtette meg.

A szexjeleneteket most úgy tervezik, hogy bűntudatot vagy szégyenérzetet keltsenek a nézőkben ahelyett, hogy elcsábítanák őket. Napjainkban megannyi film egy férfit és egy nőt ábrázol, akik érzelemmentes szexet folytatnak, miközben a nő gyakorlatilag katatón állapotban fekszik, és alig várja, hogy túlessen az aktuson. 

A filmipar igyekszik irányelveket kidolgozni a szexjelenetek zökkenőmentes megvalósítása érdekében. Céljuk, hogy ezek a jelenetek és munkafolyamatok ne minősüljenek szexuális zaklatásnak vagy kizsákmányolásnak. A koronavírus-járvány miatt további irányelveket dolgoznak ki, hogy biztosítsák a biztonságos távolságtartást is.

Bár az érintésmentes szex és az álmeztelenség speciális effektusokkal is beilleszthető egy jelenetbe, egy brit rendezői szervezet szerint az a legjobb megoldás, ha Hollywood aranykorának klasszikus filmjeihez hasonlóan a bemutatás helyett inkább csak sugallják a testi kapcsolatokat.

(Borítókép: A Vágyak/Valóság című Netflix-sorozat 1. évadának 1. részéből részlet. Fotó: Netflix)