Index Vakbarát Hírportál

Valaki úgy gondolta, jó ötlet egy ormótlan társasházat felhúzni a Szent László-kori apátság romjaira

2021. november 20., szombat 06:31

Az I. (Szent) László magyar királyhoz köthető mogyoródi bencés apátság a középkori magyar történelem egy kiemelten fontos helyszíne, egyben védett régészeti lelőhely, ez azonban nem jelentett akadályt abban, hogy egy négylakásos társasházat húzzanak fel rá – derül ki a Válasz Online cikkéből.

Ha a túlméretezett társasház a helyén marad, az örökre lehetetlenné teheti egy méltó emlékhely kialakítását, s az már most is egyértelműnek tűnik, hogy súlyos, esetleg végzetes károkat okozott az Árpád-kori romokban, annak ellenére, hogy a mogyoródi Klastrom-domb a mai országhatárokon belül található, egyik legfontosabb, Szent László királyhoz köthető emléke. 

A Klastrom-domb hivatalosan védettnek minősül régészeti szempontból, de ez sem jelentett akadályt az építkezéshez. A mogyoródi Kiss Ernő utca 9/a (273 hrsz.) alatti telek utca felőli részén egy nagy, kétlakásos családi ház áll, valószínűleg az 1980-as évek óta. A telek hátsó, ezidáig beépítetlen részét pedig – ahol az apátsági romok állnak – eladták egy vállalkozásnak, amely az agglomerációban társasházakat épít. A MAVIL 2001 Kft. nevű cég szeptember 2-án egy hatalmas, négylakásos társasház építését kezdte meg a dombtetőn, amiről egy egyszerű bejelentést tett.

A lakosság elszörnyülködött az építkezésen, nem csak a történelmi emlékhely lerombolása miatt, hanem azért is, mert a környéken szőlész-borászat is zajlik. Mogyoródon ma is van szőlészet, a helyszínen pedig pincék is találhatók. Márpedig ha egy ekkora épületet húznak fel a pincék fölé, az azzal fenyeget, hogy a boltozatok repedezni kezdenek, s azt sem lehet előre tudni, hogyan változtatja meg az elszivárgó esővíz útját az új épület.

AZ ÉPÍTKEZÉST RÁADÁSUL ANNYIRA GYORSAN HAJTOTTÁK VÉGRE, HOGY OKTÓBER ELEJÉRE MÁR A FÖDÉM BEHÚZÁSÁNÁL TARTOTT.

Az ügyben az önkormányzat is cselekedni próbált, de tehetetlen volt, mert az építési hatósági jogkör a feltételezett jogsértések ellenére átkerült a Pest Megyei Kormányhivatalhoz. A Mogyoród Turisztikai Kft. önkormányzati cég vezetője mindenesetre szeptember 30-án a kormányhivatal építéshatóságához fordult. Azt szeretnék, hogy sürgősen vizsgálják ki, szabályos-e az építkezés, és állítsák le, mielőtt a romok teljes pusztulása bekövetkezne. 

Zachár Zsolt, a turisztikai cég vezetője, egyben a helyi értéktár bizottság elnöke a Válasz Online-nak elmondta, az építkezők olyan viharos gyorsasággal kezdtek neki a munkának, hogy az egyik nap több mixerkocsinyi betont öntöttek, másnap pedig fejmagasságig rá is falaztak. Emellett azt is észrevették, hogy a készülő lakásokat már árulják egy ingatlanos portálon.

A mogyoródi pincesor nemcsak védett értéke a településnek, hanem országos szinten is különleges, ugyanis kizárólag itt található meg az úgynevezett hidegélesztős gombakultúra, amely fontos szerepet játszik a borok érlelésében. Az épület súlya komoly veszélyt jelent a homokkőbe ásott pincék szerkezetére, csapadékvíz-elvezetése pedig a pincék klímáját és vízháztartását veszélyezteti. Van olyan pincetulajdonos, akinek a borászat kizárólagos megélhetést jelent

 – jelezte. Arra, hogy történhet meg, hogy az Árpád-kori magyar történelem egyik leghíresebb helyszínét egy település szeme láttára szétrombolják, nincs válasz. A Válasz Online szerette volna megtudni, hogy az örökségvédelmi főosztály milyen lépéseket tett a bencés apátság romjainak védelmében, választ azonban nem kaptak, ráadásul a Kormányhivatal a település önkormányzatával sem kommunikál. Paulovics Géza, Mogyoród független polgármestere Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez fordult, hogy lépjen közbe, választ azonban egyelőre ő sem kapott.

A lap megjegyzi, hogy már a Kádár-korban is egy súlyos hibát vétettek, amikor elmulasztották a dombtető kisajátítását, és megengedték a Kiss Ernő úti magánházak építését, az új épület azonban ezt a helyzetet visszafordíthatatlanná teheti.

(via Válasz Online)

Rovatok