Több mint négyórás, ámde dögunalmas műsort kaptak azok, akik az ismert előzmények után még mindig valamiféle nívóban reménykedtek.
A néhány héttel ezelőtti előválogató botrányos volt, a múlt szombat esti műsor „pusztán” unalomba fulladt, néhány alig megnevezhető, üdítő pillanattal.
Míg a 90-es években a Szomszédok teleregény volt az ultragáz műsor, ami arra legalább jó volt, hogy háttérzajnak szolgáljon egy Etust vagy Ábel Anitát cikiző családi beszélgetéshez, úgy látszik, a 2010-es évek óta a tehetségkutató förtelmek veszik át a műkandalló szerepét a vetített tűzzel. Érdektelen produkciók tömkelege, mentoroknak nevezett zsűritagokkal, jellegtelen műsorvezetővel. És persze gagyi zenék. A műkandalló legalább csendben volt, közben nyugodtan tegyük be a mosást.
A The Harmonies nevű trió a felvezető, szinte tinik kellemes bájossága, a kérem a következőt kategória. A következő Mardoll, akinek sem a dekoltázsa, sem a parókája nem nevezhető diszkrétnek, értelmezhetetlen produkciót ad elő, melyben nagyobb szerep jut a vonaglásnak, mint akár a zenének, akár a táncnak. Csobot Adél is nehezen tud azonosulni az általa elővezetett műfajjal, de a show-t értékeli.
Nagy Regina Martina Nem vagy te Néró, nem vagy te császár kezdetű, Késmárky Marikához, az 1969-ben az NSZK-ba költözött táncdalénekesnőhöz köthető produkciója az első olyan a műsorban, amit végig tud nézni az ember.
Nem látszik rajta, hogy eddig soha életében nem volt városban, de az, hogy a műsor legfiatalabbja, mindössze 14 éves, igen, hamvassága, bája, gyermekisége magával ragadó. Nincs benne semmi manír. Állva tapsol neki a zsűri.
A rákövetkező produkció felejthető, pedig utána is nyolc következik még az egyetlen fennmaradó székre, amit majd a közönség még megfordíthat.
Aztán jön egy Modern Talking-szám (You’re my heart, you’re my soul) – gyenge utánérzésben. Pedig a jobb sorsra nem érdemes sláger már a 80-as években is csak a zeneileg eltévedt tiniknek jelentett valamit.
Egy Marci nevű fiatalember, ő nem rossz, szinte még gyerek, megkapja az utolsó széket, innentől kerül játékba a közönség, ha ugyanis valakit le akar ültetni, akkor másvalakinek fel kell állnia.
A saját dallal érkező Kocsis Paulina az első, aki úgy kap széket, hogy valakit ki kell szavazni. A legkevesebb szavazatot a kezdő trió, a The Harmonies kapja, ők a veszélyzónába kerülnek.
Ferenczi Kamilla Erdélyből magánéleti válságát is a műsorba hozza, ami nyilván senkit sem érdekel. Jól is néztünk volna ki, ha Édith Piaf minden olympiabéli koncertjén előadta volna, hogy épp melyik szerelme teszi tönkre. Viszont ott volt a dalaiban. Szerelmi bánat ide vagy oda, sajnos ez a produkció sem sikerül, ezért már fel se tűnik. Az tűnne fel, ha sikerülne. Talán Gáspár Lacinak épp ezért tetszik. Ahogy az egész zsűrinek is. Kamilla széke Mardolléba kerül.
A 16 éves Alee szegény családból származik, örül, hogy tele a hűtő, és hogy az X-Faktor-lakásban még konnektor is van. Ennek mi is szívből örülünk, ettől még a rapprodukcióra nem fogunk sokáig emlékezni, annak dacára, hogy a zenét és a szöveget is ő írta. Vagy tán épp azért.
Sajnos ő a műsor legjobbját, Nagy Reginát küldi a veszélyzónába.
Tabatabai Nejad Flórának már kilencévesen lemeze jelent meg, fellépett a Nemzeti Színházban, de saját stílusát saját bevallása szerint eddig még nem találta meg. Nos, valóban, azt még egy kicsit keresni kell. Ezt a zsűri is egyöntetűen így látja, mégis széket kap, ezzel az agyonajnározott Kamillának kell távoznia.
A publikum a véghajrában négy versenyzőt is megment: a The Harmoniest, Nagy Reginát, Mardollt és Ferenczi Kamillát.
A műsor véget ér, ennyi lelki turbulenciát a centrifugazaj is produkált volna. Én még meghallgatok egy kis Aradszky Lászlót és Záray–Vámosit – önszorgalomból.
Jobb.
(Borítókép: Szabó Gábor / RTL Klub / Sajtóklub)