Mert annak oka van, hogy a Mikulás nem úgy néz ki, mint egy testépítő verseny előtt.
Egyrészt a kérdés, miszerint kövér-e a Mikulás, ma már nagyon közel áll ahhoz, hogy a testszégyenítésre hivatkozó, a cancel culture társadalmi csatáiban edzett polgárok leveleinek ezrei száguldjanak az éterben, vagyis muszáj nyomatékosítani:
dehogy akarja bárki is megbélyegezni a Mikulást, ezt a jóságos, pocakos, enyhén telt, korpulens ajándékosztót.
Sőt, aggódhatnánk is a piros ruhás szakállasért, mert tudvalévő, hogy az obezitás, azaz az elhízás nem feltétlenül függ össze azzal, hogy valaki évente egyszer rendre felfoghatatlan mennyiségű cukorkát és édességet szállít felnőtteknek, gyerekeknek; azt pedig feltételezni sem mernénk, hogy útközben nassolna, vagyis bedobna egy-két szaloncukrot, mert ha csak minden századik kiszállítást követően nyammogna kevéske csokit, ez összességében irgalmatlan mennyiségű édességet jelentene, egy halandó esetében alighanem halálos dózist.
Mindazonáltal nem lehet eltekinteni attól sem, hogy az elhízás okai között megtalálhatjuk az anyagcsere-folyamatok zavarait, ami lehet genetikai, lelki, a test belső működéséből fakadó (endokrin), valamint környezeti hatásból eredő, de a lényeg úgyis az, hogy ennek következtében megváltozik szervezet energia-háztartásának egyensúlya. Magyarra fordítva: ha valaki több kalóriát visz a szervezetbe, mint amennyit eléget, akkor az vezethet elhízáshoz.
De mi a helyzet a Mikulás esetében? Hiszen ember nincsen, aki tudná, hogy a puttonyos
A Mikulás ma mégsem úgy néz ki, mint a Bosszúállók csapatának bármelyik tagja – bár a sorozat Végjáték című epizódjában az isteni és szinte mindvégig atletikus testalkatú Thor például simán helyettesíthetné a Mikulást, olyannyira elhagyta magát bánatában –, ám ennek történelmi, mesebéli oka van.
A vagyonát szétosztó, ajándékozó Mürai (Myrai) Szent Miklós alakjának kultúrtörténeti módosulásának lehetünk szemtanúi akkor, amikor arra keressük a választ, hogy a jóságos Mikulás miért ilyen pocakos. Az egyik magyarázat az, hogy azokban a társadalmakban, amelyekben a nélkülözés sok embert érint, a jó húsban lévő ember alakja a jómód, a kiegyensúlyozottság, a vágyott állapot szimbóluma lehet. Márpedig az emberiség történetének évszázadaiban a krónikások nem kevés olyan korszakot jegyeztek fel, amikor az emberek nem hipermarketekben vásároltak kosárszámra ételt, italt, jó falatot. A boldogság, a mesebéliség, a jól tápláltság érzetének ábrázolása pedig éppen abban a nyugati civilizációban érte utol a Mikulás alakját, amelyik az iparosodással, az urbanizáció kiteljesedésével, a polgárság megerősödésével, a tömegtermelés beindításával a legjobb társadalmi hátteret biztosította a jóllakott Mikulás idealizált képi ábrázolásának.
A Business Insider holnap egyik cikke ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy 1822-ben Celment Clarke Moore megjelentetett egy verset, ami Szent Miklós látogatásáról szólt, és annak illusztrációjában a Mikulást pocakos elfként ábrázolják, amint szánkóját nyolc rénszarvas húzza. Érdekesség, hogy a skandináv mitológia tele van elfekkel, álfokkal, Odin isten nyolclábú lován (Szleipnir) vágtat égen.
A látvány és a mese, a mítosz és valóság pedig ott ér össze igazán, amikor a cégek, nevezetesen az egyik nagy üdítőital-gyártó, a Coca-Cola a családi boldogság megtestesítőjét vélte meglátni a Mikulás alakjában, az apa-nagyapa karakterének ábrázolásában, de mégis olyan alakban, amelyik egyszerre atyai, isteni és mesebéli, akihez oda lehet bújni, aki egyszerre jelenti a biztonságot, a meghittséget, a boldogság ígértét.
Nos, nagyjából ezért ilyen pocakos, szakállas, istenien férfias, idealizált teremtés a Mikulás, kinek tisztessége, jósága és embersége megkérdőjelezhetetlen – és így már eszünkbe sem jut az, hogy valójában éppen úgy néz ki, mint egy jóllakott viking, akit a vágyaink és a reklámvilág szakemberei hizlaltak szerethetőre, s akiről még azt is képesek vagyunk elhinni, hogy minden és bármilyen kéményben elfér.
(Borítókép: Dan Kitwood / Getty Images)