Index Vakbarát Hírportál

Mácsai Pál szerint a Covid ellenére is hűségesek a nézők

2021. november 28., vasárnap 21:51

Mácsai Pál szerint a nézőket jó előadásokkal, de legalábbis sikeres darabokkal lehet rávenni, hogy látogassák a színházat. Bár a két kritérium gyakorta fedi egymást, néha mégsem.

Az Örkény Színház igazgatója nagyon meghatónak nevezte, hogy a pandémia miatti fenyegetettség és a maszkviselési kötelezettség ellenére, valamint a védettségi igazolvány ellenőrzési lehetőségének hiányában is sokan jártnak színházba, és előadásaik telt házzal mennek. Október elejétől november közepéig az Örkény látogatottsága 95 százalékos volt, amire egyáltalán nem számítottak, sőt, attól tartottak, hogy fél házak lesznek – írja az Infostart.

Mácsai Pál szerint mindez a nézők hűségét mutatja, illetve azt, hogy az embereknek elegük van a járványból, miközben a maszkviselésük a fegyelmezettséget sugallja, tehát

van egy nagyon erős vágy mindenkiben, hogy vége legyen.

Mácsai szerint nagyobb sokk az egész járvány, mint amit ma tudunk róla, mert amikor az ember a „túlélés verklijében és rohanásában” van, akkor nem elemez, legfeljebb a napi teendőit,

de a mélyebbre rakodó rétegek, amik ilyenkor lesüllyednek tudatunk és az ítélkezésünk aljára, és az életstratégiáink érzékenyebb felületeire, azok még nem mutatkoznak.

Mácsai Pál úgy véli, évek múlva is meg fogja határozni – mások mellett – a színházról való gondolkodást az, ami éppen most történik.

Zaklatott, különös, rendkívüli szakasz, és mindenkit megterhel pszichológiailag, amit lehet érezni az utcán is

– tette hozzá.

Rovatok