A pizzéria, vagy egy kapualjban meghúzódó hölgy. Valakit meg kell kérdeznünk, hol lehet Debrecen Arany Jánosról elnevezett utcájában a Páholy. Tábla ugyanis nem jelzi a bejáratot. Először a hölgynél próbálunk szerencsét, és jól tesszük. Míg elszívja cigarettáját az esőtől védett menedékben, elárulja, hogy a következő ház kapujánál kell csöngetni, de ehhez ismerni kell a kódot. A bűvös számsort egy bizonyos Veronika árulja el a hűséges Páholy-tagoknak. Veronika a szervező, műsorvezető, meg minden, teszi hozzá a kalauzunk. Mi is vele beszéltük meg a látogatást a Páholyba, ami ennyi titokzatosság után lehetne szabadkőműves is – olyan is van Debrecenben, de nem az. Ahová mi jövünk, az a színházat és irodalmat kedvelő emberek találkozóhelye. A hölgy, akárcsak mi, Bereményi Géza irodalmi díja miatt érkezik.
Kalauzunk beüti a kódot, felmegyünk együtt a szebb napokat is látott bérház lépcsőin, és egy-két forduló után meg is érkezünk a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon bejáratához. Onnan már magukkal sodornak az események, és az elénk siető Végh Veronika.
A tűzpiros ruhájában fel-alá viharzó házigazda először besodor minket egy tágas szobába, ahol fogasok, kabátok, egy alacsony asztalka és Bereményi Géza tartózkodik.
Néhány percre magunkra hagy minket, majd visszatér, és író vendégét kapja szárnyai alá. Nem a cikkírót, hanem azt, aki regényekre, forgatókönyvekre és dalszövegekre is képes. Berepíti Gézát a nagyterembe – így akár egy Cseh Tamás-dal is kezdődhetne –, én meg megyek utánuk.
A színházterem melletti szobában szendvicsektől roskadoznak az asztalok. Egy pompás kaviáros elfogyasztása után (Veronika orosz felmenőkkel is rendelkezik) megszólítok egy szimpatikus hölggyel társalgó rokonszenves urat. Ők elmesélik, hogy elég volt egyszer eljönniük a Páholy Színházba, azóta lelkes látogatói az itteni esteknek. Mivel mindketten orvosok, mondhatni, megfertőzte őket a Csáki–Végh család.
– Családiassá vált ez a hely, Veronikáéknak hála itt mindig otthon érezzük magunkat – mutat körbe dr. Bartha Tünde. Dr. Major Tamás azt is megosztja velünk, hogy a hallban díszelgő hatalmas falitükör a szülei hagyatékából került a szalonba. Örömmel adták a szalonnak a régi családi darabot.
– A színészek is szeretnek idejárni, jó a hangulat – és most magunkat dicsérjük –, a művészek szerint jó az itteni közönség – foglalja össze a lényeget Bartha doktornő, majd hozzáteszi, hogy a csillagok szerencsés együttállása és Veronika kellett ahhoz, hogy minden ennyire jó legyen.
Végh Veronika, az egyik Páholy-alapító és a keményvonalas tagok közösen döntöttek arról, hogy ezentúl minden évben egy tisztes pénzdíjjal is járó irodalmi elismerést nyújtanak át egy magyar írónak, akinek abban az évben új kötete jelent meg.
A civil kezdeményezésből született Páholy Irodalmi Díjat elsőként Bereményi Géza, az évek óta Debrecenben élő író vehette át Magyar Copperfield című önéletrajzi regényéért.
Az egymillió forinttal járó elismerés anyagi fedezetét a szalon törzsvendégeiből kialakult irodalomrajongó „olvasókör” adja össze, és ők is szavaznak arról, ki kapja meg. Nagy elismerés, hogy idén Szabó T. Anna és Dragomán György vállalták, hogy fővédnökként erősítik a díj szakmai hitelességét.
Mire mindezt megtudom, a közönség a helyére ül, az ünnepelt szerző, az est vendége is színpadra lép, majd nekilódulnak az események. Díj, kézfogás, ölelés, taps, majd mielőtt Veronika kérdésekkel áraszthatná el az írót, előkerül férje, Csáki Szabolcs, aki saját gitárkíséretével adja elő Bereményi Géza és Cseh Tamás közös szerzeményét, a Csönded vagyok című dalt.
Bereményinek láthatóan tetszik, magában énekli a szöveget. Szép pillanatok. Taps. A folytatásban Veronika kérdez, idéz, képekkel, videókkal is készült. Bereményi válaszol, és lelkesen sztorizik.
Elmeséli például, hogy az imént hallott Cseh–Bereményi-dalt töltötték le a legtöbben az interneten. Ő is nagyon szereti, de itt és most elárulja, hogy a szöveg első sorait nem is ő írta. Hanem egy fiatal fiú, aki halálos betegen azt kérte a szüleitől, hogy juttassák el versét Bereményi Gézához. Nem ismerte a fiút, de megőrizte a papírt, és nem ment ki a fejéből az a néhány sor. Idézi, miről van szó:
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. Vártál, ha magadról szép éneket, dicsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék, csak csönd neked… Ezt üzente nekem egy ismeretlen fiú. Tudtam folytatni, mert olyat írt, ami erre alkalmas volt. Lehet, hogy ő jobban tudta nálam, mit írok. Érthető ez így? Velem mindig ilyen dolgok történnek
– állapítja meg.
Később szó esik Cseh Tamásról, Nemeskürty Istvánról, Eperjes Károlyról és még sok más személyről, helyről és eseményről. Többek között a cívisvárosról is, ahol évek óta tartózkodik.
A díjjal a kezében mondja: Most úgy érzem, végre befogadott Debrecen.
A beszélgetés után nagy taps, majd kötetlen program és vegyülés következik.
Még több étel jelenik meg a büféasztalokon. A töltött káposzta és különféle hideg saláták mind Veronika édesanyjának gasztronómiai tehetségét és vendéglátói kedvét dicsérik.
Szabolcsot kérdezem közben, hogy jött létre mindez. Először is megtudom, hogyan ismerkedtek össze feleségével főiskolás korukban, de szerintem nekünk most elég onnan kezdeni a történetet, hogy együtt kitaláltak egy musicalszínházat. 2000-ben ez volt Debrecen első magánszínháza, ahol nagy produkciókat hoztak létre. Kitanulták, ami ehhez kellett, leginkább a közönségszervezést, és havi négy-öt előadást is színre tudtak vinni.
A következő lépés az volt, hogy Szabolcs írt egy saját musicalt Dickens Karácsonyi ének című művéből, amit a debreceni Főnix Csarnokban mutattak be hatezer néző előtt 2018-ban. Egy évvel később a Diótörő saját változatát vitték színre, idén pedig a Grincs című musical premierjén dolgoznak. Ez már a másik, háromszáz nézőt befogadó színházukban, az Odeonban kerül a közönség elé. Ez megint egy újabb történetszál, most legyen elég annyi, hogy a Debreceni Egyetem felkérésére egy régi moziból csináltak színházat.
– Tehát a Páholy úgy kezdődött, hogy megkaptuk ezt a helyet a színitanodánknak és drámapedagógiai célokkal – veszi át a szót Veronika. – Volt egy kis színpadunk, és voltak színész barátaink. Először csak úgy lehívtam a Grund Színpad-osokat. Negyven széket kértem kölcsön az előadásukra. Aztán lejöttek Hajdú Szabolcsék, ők is debreceniek, az Ernelláék Farkasékkal című darabjukat hozták. Akkor hatvan széket kértünk kölcsön. A színművészetin tanított minket Hegedűs D. Géza, aki szólt, hogy neki is van egy monodrámája – erre már nyolcvan széket kellett kölcsönözni. Így alakult. Először havonta, aztán gyakrabban hívtunk vendégeket, produkciókat, mert jönni kezdtek az emberek.
Komoly rajongótábora van a Nézőművészeti Kft. produkcióinak, Scherer Péter és Mucsi Zoltán már szinte hazajárnak Debrecenbe. Jönnek budai Jurányi Ház produkciói, eljött a Páholyba Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Pogány Judit, Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Alföldi Róbert is. A visszajáró Scherer szerint ez a hely úgy magyar, hogy európai.
– Minden folyamatosan alakult – folytatja Veronika. – Az anyukám főz nyolcvan emberre, az orosz vérünk lehet felelős azért, hogy mindenkit étellel is vendégül akarunk látni. Minden előadás után tartunk egy beszélgetést a színészekkel. Ez is úgy alakult ki, hogy ilyenkor tálalják az ételeket.
Irodalmi esteket is rendeznek. Meghívták Dragomán Györgyöt és Szabó T. Annát, akikkel már „műsoron kívül” beszélgettek arról, mennyi idő megírni egy könyvet, és milyen szűkös anyagi körülmények között születik meg egy-egy mű. Veronikában merült fel az ötlet: mi lenne, ha ez a kis közösség támogatna egy-egy írót, kvázi alkotói ösztöndíjat ajánlanánk fel számukra?
– Ha hetvenöten adnak fejenként tizenötezer forintot, már össze is jön az egymillió – ismerteti a kalkulációt Szabolcs. – Volt lehetőség cégként is támogatni az ötletet, létrejött az alap, amiből működni tudunk, és amit tovább is lehet fejleszteni. Tulajdonképpen ennyi volt az egész.
Kiderült, hogy van egy erős réteg Debrecenben, akik nagyon szeretik kultúrát és azon belül az irodalmat is. Kicsit tájékozódtunk, és kiderült, hogy külföldön is rengeteg olyan irodalmi díj létezik, ami teljesen civil.
Rádöbbentünk, hogy nem kell feltétlenül kizárólag az államtól függenie a kulturális támogatásoknak. Nagyszerűen össze lehet hozni a közönséget és a díjazottakat. Szerintem ez egy jó út.
Tele vannak tervekkel, az irodalmi díjat több kategóriában is kiadnák, az Odeon Színházban készülnek a Grincs musical december 11-i bemutatójára. A Páholyban Scherer Péter volt az idei utolsó vendégük, az ünnepek után folytatják a nagy utazást kultúrpolitikai lobbizás helyett a közösség erejére támaszkodva.
(Borítókép: Bereményi Géza és Végh Veronika 2021. november 29-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)