Index Vakbarát Hírportál

Bűnösnek találták az önmaga megveretésével vádolt színészt

2021. december 10., péntek 14:26

Bűnösnek találta a bíróság Jussie Smollett sorozatszínészt abban, hogy hamisan állította azt a chicagoi rendőrségnek, hogy gyűlöletbűntény áldozata volt 2019 januárjában. A támadást a vád szerint önmaga rendezte meg, írja a CNN.

A hat férfiből és hat nőből álló esküdtszék kilenc órán keresztül tárgyalt az ítélet meghozatala előtt.   

Mint azt megírtuk, a korábban az Empire című sorozatban szereplő fekete, nyíltan meleg férfi azzal került be a hírekbe, hogy állítása szerint két fehér férfi támadt rá Chicagóban, rasszista és homofób sértéseket vágva a fejéhez. Megverték, leöntötték valamilyen maró anyaggal, a nyaka köré pedig kötelet hurkoltak, állította.

Február 15-én aztán a rendőrök letartóztattak egy testvérpárt, akiket a térfigyelő kamerák felvételein is lehetett látni. Csakhogy ők feketék, a nevük Olabinjo és Abimbola Osundairo, nigériai származásúak és mindketten statiszták voltak az Empire forgatásán. Sőt, egyikük Smollett személyi edzőjeként is dolgozott. Ők pedig azt vallották, hogy a színész bérelte fel őket, hogy verjék meg.

A színészt három évig terjedő börtönnel is büntethetik. Az ítéletet James Linn, Cook megye bírája fogja meghozni, egy későbbi időpontban. 

Smollett nem veszítette volna el az ügyet, ha nem találta volna úgy az esküdtszék, hogy hazudott nekik. Egy teljesen átlátszó történettel próbálta magyarázni a cselekményt, ami az ítéletből is láthatóan nem győzte meg őket,

mondta el Dan Webb különleges ügyész. 

(Borítókép: Jussie Smollett a chicagói Leighton Büntetőbíróság épületénél 2021. december 9-én. Fotó: Scott Olson / Getty Images)

Rovatok