Körülbelül tíz éve találkoztam egy Facebook-oldallal, ami rögtön felkeltette az érdeklődésem; Nora Trokan Photo. Tudtam, hogy kicsoda Trokán Nóri, akkor már láttam pár előadásban. Pont ezért kaptam fel a fejem, hiszen a fotózás egy egészen más műfaj, mint a színészet. Emlékszem az első képekere, amiket feltöltött, barátait, így sok esetben kollégáit fotózta. Portrék, elkapott pillanatok és szép tájképek kerültek fel az évek alatt az oldalra, és mindegyikben volt valami, amitől az adott kép izgalmas lett. 

A fotózás egy szakma, aminek technikai finomságait el lehet sajátítani, a stílus az évekkel alakul, viszont nem minden része tanulható. Hiába vesszük meg a legmodernebb gépeket, használunk remek programokat az utómunkára, ha nincs hozzá szemünk, sosem tudjuk megtölteni képeinket élettel. Trokán Nórinak van szeme a fotózáshoz. Ez már kezdeti próbálkozásainál is kiderült, egyszerű portré képei is adtak valami pluszt, megmutatták azt, amit egészen addig csak ő látott. Mert egy fotós akkor lesz keresett, ha egyedi látásmódját fényképezőgépén keresztül másoknak is meg tudja mutatni.

Az elmúlt években a színésznő életében ez a hobbi kinőtte magát, többször kérték fel hivatalos fotózásokra, így a színházi szakmán belül nem volt ismeretlen a szenvedélye. Egyszer Londonban járt, ahol az brit Nemzeti Színház boltjában látott egy albumot, ami színészeket ábrázolt a színpadra lépés előtti pillanatokban. Nagyon megtetszett neki a koncepció, és rádöbbent, hogy itthon hasonlóval még nem találkozott. Megfogant benne a gondolat, hogy ha már elé sodorta az élet ezt az ötletet, ami ötvözi két nagy szerelmét, akkor talán neki kéne megvalósítania.

Így született meg a Mielőtt című album, amiben több mint kétszáz kép mutatja meg azokat a pillanatokat, amiket sosem látunk. A színpadra lépés előtti egy órát, amikor a színészek átszellemülnek az éppen aznap este játszott karakterekké, mikor már nem magánemberek, de még nem is Jágók vagy Desdemónák, hanem csak portálkapuk két univerzum között.

If. Vidnyánszky Attila mered a távolba A diktátor című előadás előtt. Tekintete egyszerre elkalandozó és feszült, koncentrált és szabad. Ez a közeli portré kép kapott helyet a már ránézésre is elegáns album borítóján. A képek fekete fehérek, ami külön jót tett a koncepciónak, mert nem vonja el a figyelmet harsány színekkel a mondanivalóról.

Ha jobban visszagondolok, mindig is ott volt a vágy. Egész kicsi korom óta. A vágy, hogy megállítsam a pillanatot. Emlékszem a gondolatra; vajon lesz-e valaha olyan, hogy az ember a szemével, egy pislogással felvételt készít egy beépített kis kamera segítségével? Akkor ez szürreális álomnak tűnt, ma már talán nem is olyan elképzelhetetlen. Annak idején maradt az álmodozás, és a szemmel készített több ezer kép elmentése az emlékezetembe.

A fenti pár sor Trokán Nóra bevezetőjéből van. Az ő egykori vágya elhoz számunkra is valamit; pillanatokat, amiket az örökkévalóságnak konzervált. Csupán egy lapozás, és máris beváltja ígéretét. Az első fotóról béke, szerénység, báj és nyugalom árad, a képen pedig korunk legnagyobb színésznőjét láthatjuk: Törőcsik Mari csukott szemmel ül egy asztalnál, nyitott szövegkönyvén levetett szemüvege pihen. A kép egy egyértelmű gesztus a szakma csodálói és résztvevői felé. Szép.

Lapozgatva az albumot remek fotókat kapunk. Vannak mókásabb képek, elgondolkodtatók, meghatók. Külön csemege, mikor az ember első pillantásra felismeri, hogy az adott színész melyik előadása előtt került lencsevégre, de ha nem ismerjük a darabot, az sem csökkenti a képek élvezeti értékét. Az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Belvárosi Színház, a Centrál Színház, a Budapesti Operettszínház, a Vígszínház, a budapesti és a Kecskeméti Katona József Színház, a Nemzeti Színház, a Budaörsi Latinovits Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Átrium, és Pintér Béláék engedik be a nézőt Trokán Nóri fényképein keresztül abba az intim, és szemérmes térbe, ami alapesetben rejtve marad a kíváncsi tekintetek elől.  Ám kicsit mintha mégis komfort zónán belül maradt volna a fényképésszé változott színésznő.

A lapokról visszaköszönő arcok között kevés az ismeretlenebb figura, leginkább azokat látjuk, akiket akkor is ismerünk, ha nem járunk színházba.  Az elmesélt történet igaz, de csak egy kis szelet a nagy egészből.

Ezt a kritikát  nagyon szívesen visszaszívnánk, ha az albumot követné  több másik, melyekben teret kapnának kevésbé ismert arcok, illetve erősebben képviseltetné magát mindaz, ami nem Budapest. Trokán Nóra elég ügyes fotós ahhoz, hogy ne csak a színházi szakma elitjeivel tudjon megtölteni és eladni egy albumot, mert remekül elkapott pillanatai akkor is erősek, ha fotóin egy kevésbé ismert színész szellemül éppen át.

Összességében ez egy  remek album, szerencsés együttállás, hogy Trokán Nórit Londonban megtalálta az ötlet.  A Mielőtt a könyvespolcok egyik ékköve lehet.

(Borítókép: Trokán Nóra)