Index Vakbarát Hírportál

Kajdi Csaba: Az, amit én csinálok, elég patkány dolog

2021. december 19., vasárnap 09:26

Hazánk legszórakoztatóbb influenszerével folytatjuk a Sunday Brunch vendégeinek a sorát, akit amiatt hívtunk meg, mert megjelent életrajzi könyve, Cyla mindennapjai tehát printben is tapinthatóvá váltak.

A drága arany követők aranyvasárnap hosszabb kiadásban élvezhetik Kajdi Csaba sziporkázó személyiségét annál, amilyen hosszúak a bejelentkezései, hiszen most fél órán keresztül monologizál. Terítéken lesz a család ingatlanvásárlása, Annamari, Csaba édesanyja Mentonban készül lakást venni, a beszélgetés során megismerjük a keresés, a kiválasztás szempontjait, illetve a motivációkat.

Kajdi Csaba: Az, amit én csinálok elég patkány dolog

Csaba elmondja, hogy instagramos bejelentkezései nem tekinthetők munkának, az életét egy relity shownak tekinti, aminek érdekesebb momentumait megosztja a követőivel. Könnyű neki, tanult szakmája a kommunikáció, ezért is tud a középszerű influenszerek világából kitűnni, mert érti, amit csinál, erre pedig a közönség részéről van is fogadókészség. Lassan 300 000 fő követi és még annál is többen vannak, akik úgy élvezik a tartalmait, hogy a követés tényét tagadják – vélelmezi a beszélgetés egy pontján.

Az, amit én csinálok elég patkány dolog, kritizálom a celebeket, azt hiszem az éles, paraszt őszinteség tett népszerűvé. De attól még, hogy, cinikus vagy szarkasztikus vagyok, a megnyilvánulásaim nem gorombák, erre ügyelek 

– vallja meg a műsor egy pontján.

Kajdi a maga szórakoztató módján ízelítőt is ad az osztásból, néhány hazai sztár itt is megkapja a magáét, sőt, egy bejelentkezésnek is szemtanúi lehetünk.

Szó esik Kajdi könyvéről és annak keletkezéstörténetéről, ami  egy sértésből született. A modellszakmába is belelátunk egy kicsit általa. Indulunk onnan, hogy ki ma a kapós a divatiparban, mi a különbség a szép és az érdekes modell között. Kiderül, a szakmában már kevés csupán az arc, a vonzó külső mellé személyiség is kell, majd levezeti, hogy a social média megjelenése hogyan befolyásolta a divatszakmát, miként korrigálta a karrierutakat. Az trendelemzést el is hisszük neki, hiszen 20 éve  jegyzi modellügynökségét, a Visage-t, ő fedezte fel Mihalik Enikőt és Ebergényi Rékát. S, hogy van-e hasonló tehetség a tarsolyában most, a beszélgetésből kiderül.

Tartsanak velünk, egy szórakoztató diskurzus szem, illetve fültanúi lehetnek!

Korábbi adásaink vendége volt többek között Zséda, de a közelmúltban elfogadta a meghívásunkat a Szex és New York két ikonikus szinkronhangja, Létay Dóra és Spilák Klára is.

Rovatok