A hazai zenei élet egyik sokoldalú művésze az elmúlt másfél év alatt sem pihent meg. Egyszerre több projekten dolgozik, tanít, ír, járja az országot, többek között Pilinszky, Térey, Kassák Lajos és Bob Dylan műveit dolgozza fel, de a hiperaktív Anima legújabb albuma, a The Big Gipsy Sound Clash Rework Album is ma jelenik meg az elektronikus zene egyik meghatározó csapatától. Az Anima Sound System vezetője, Prieger Zsolt vallott arról, miért fontos a hit, mi a tradíció és modern alkotás kapcsolata, és hogy mi köti a roma kultúrához.
Karácsony előtt pár nappal vannak még zenekari teendők?
Folyamatosan. De az ünnephez kapcsolódóan is vannak előkészületek, amelyek az ember magánéletét vagy lelki életét nézve is fontosak, de tényleg, szakmai téren sincs megállás, mert a két ünnep között is játszunk, többek között szülővárosunkban, Szombathelyen. A spirituális életnek és a munkának egyensúlyban kellene működnie, és ez a korábbi évtizedekben az én esetemben nem mindig volt balanszban. De mondják, a jó pap sírig tanul, próbálom bepótolni azt, amit elmulasztottam.
AMIKOR ÜNNEP VAN, AKKOR AZ EGYFAJTA BEFELÉ NÉZÉST, de NEM BEFELÉ FORDULÁST ÉS JÓ SOK ELCSÖNDESEDÉST KÍVÁN. UGYANAKKOR MEG EGY ALAPVETŐEN POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETŰ EMBERNEK, MINT AMILYEN ÉN VAGYOK, MINDEN NAP ÜNNEP.
Nem véletlenül vannak az egyházi naptárakban is folyamatosan ünnepek és emléknapok, és nem véletlenül csatolnak minden naphoz biblikus gondolatokat. Az ünnep jó, hasznos sorvezető, koordináta-rendszer, amelyben jobban magadra találsz, amitől még izgalmasabbá válik az életed.
Az izgalom és a vallás – ha nem is egymást kizáró két szó, de – mégiscsak furcsán hat egymás mellett. Talán mi vagyunk előítéletesek azzal kapcsolatban, hogy a vallás lehet izgalmas?
A vallás mindenképpen egy kategória, skatulya, de a kereszténység nem vallás, hanem misztika, kaland és kísérlet.
Akkor a hit lehet izgalmas?
A hit más ügy. A vallás sorvezető, létra, amelyen lépdelsz, hasznos és jó, ha tudod, hogy meggyőződése olyan embereknek is lehet, akik nem hisznek a transzcendensben. Erről a témáról meg jó beszélni, szívesen is beszélek, viszont olyan egy kicsit, mintha a szerelmi életünkről kellene színt vallani, mert ez olyan intimitás, amely a legjobb, ha az ember magánügye marad.
Amit saját maga él meg belül?
Abszolút. Mert a „politikai kereszténység” korában nagyon nehéz úgy megnyilvánulni erről, hogy az ne térítésnek, ne evangelizációnak, ne misszionárius lendületnek vagy éppen inkvizíciós technikának tűnjön. Én az elmúlt hetekben három napra elmentem Bakonybélbe, ami a világ legnyitottabb, legszabadabb és mégis legszellemibb helye, és a ropogó hóban sétáltam az atyák által rendben tartott arborétumban; részt vettem a templomi alkalmakon, és közben próbáltam reflektálni arra, mi a feladat, mi a feladatom, vagyis miként érezd jól magad abban a világban úgy, hogy ettől más is jól tudja magát érezni. Minél többet töltök templomi vagy kolostori környezetben, annál jobban látom a hibáimat. A saját hibáimat. Nem másokét. Azokat majd megoldják ők.
NAGYON SOK OLYAN EMBER VAN, AKI AZT GONDOLJA, HOGY MINDENKIT KI KELL ARRÓL OKTATNI, HOGY MENNYIRE IDÉTLEN DOLOG mondjuk NEM HINNI.
Miközben azt gondolom, hogy aki igazán hisz, az arról ismerszik fel, hogy a legjobban a saját hibáira reflektál, tud önkritikát gyakorolni, tud olyanokhoz is közelíteni, akik homlokegyenest mást gondolnak, és ha már politikai kereszténység, akkor az én politikai kereszténységem pont a türelemben és a falak lebontásából áll. Én a hitem mellett szívesen tanulmányozom Debord-t, Marxot vagy Ciorant.
Úgy gondolja, hogy néhány embernek a kereszténység csak egy elvárt politikai szerepkör vagy felvett viselkedés?
Ha csak vallás a vallás, hit és türelem nélkül, akkor annak nincs sok értelme. Egyértelműen azt gondolom, hogy a kereszténység, de ugyanígy akár az iszlám vagy éppen az örök nyugisnak beállított buddhizmus azért folyamatos vallási csatározások és háborúk színtere, ahol egymás ellehetetlenítése vagy éppen gyilkolása folyik, mert nem istenismeretnek, hanem vallásnak fogják fel a hívei. Mert a hit nevében biztos nem ölnének. Ölni a vallás nevében lehet. Mert aki igazán hisz, az ilyet nem csinál. A vallás jó takaró lehet, hasonlíthat a politikára, ami mögé be lehet szuszakolni egyéni ambíciókat.
A pandémia időszakában mennyire változtak meg az Anima Sound System lehetőségei?
Az Anima lehetőségei sosem a külvilágtól függenek, mert ez egy alkotói műhely. Most jön ki egy album, áprilisban megint egy újabb album, és nyáron megint egy újabb EP hiphopelőadókkal közösen. Számomra ez a két év fantasztikus volt, mert ha nem koncerteztem, akkor irodalmi estet csináltam, vagy tanítottam, vagy írtam, vagy újságot szerkesztettem. 2022-ben körülbelül a tizedik különböző irodalmi estünket adjuk majd elő Törőcsik Franciskával. Legutóbb összehoztuk a Kassák-előadást. Kassák se nem bal, se nem jobb, se nem megmondó, mégis meggyőződéses, tiszta, aktivista, kísérleti, dadaizmussal és szürrealizmussal, társadalomjobbítással kacérkodó, de ugyanakkor meg zsoltáros irodalom, és az alkotó és műve ma ebben a nagy zajban eléggé a margóra került. Jövőre a Kassák Múzeummal is tervezünk esteket. De lesz női szenteket bemutató Nők, extázisban című darabunk vagy sivatagi atyákról vagy Szerb Antalról szóló is. Mindent másért szeretem. Mindegyikhez más zenei hátteret álmodok, és lubickolok ebben a feladatban.
VOLT, HOGY GIMNAZISTÁKNAK TARTOTTUNK RENDHAGYÓ ELŐADÁST PILINSZKYRŐL kettesben, VOLT, HOGY NAGY FESZTIVÁLOKON JÁTszottunk a zenekarral, volt, hogy dj-ztünk vagy jazzperformance-unk volt, MIND NAGYON KLASSZ ÉRZÉS, Falak lebontása, Kaland és kísérlet.
Nagyon szeretek együtt dolgozni nemcsak színészekkel, nemcsak irodalmi témákkal, de kísérletezni a zenekarral is. Ki-be járnak az emberek ebben a zenekarban, és ahogy most bejött Törőcsik Franciska, és egyszerre énekesnő lett, ugyanígy visszajön Bognár Szilvi harminc év után, vagy ugyanúgy csatlakoznak hozzánk népzenészek, mert ugyanúgy meg vagyunk fertőzve a népzenével és a hagyományokkal, ahogyan a friss benyomásokkal és hatásokkal, és ezekből tetriszezünk kedvünkre. Szabolcs öcsémmel meg immár negyvenöt éve van zenei mondanivalónk egymásnak.
Hogyan tud találkozni a tradíció és az Anima által játszott modern elektronikus zene?
Ha nincsenek skatulyák, akkor a tradíció és a modernitás is végtelen variációban keverhető. A tradíciónak a modern tekintet tesz jót, a modernitásnak pedig a tradicionális értéke. A világzene, ha rápillantasz, első rátekintésre egy felszínes, vicces képződmény, mert egy nagy kevercs, tejszínhabos rántott hús. Közben meg maga az élet. Én nagyon sokáig nem szerettem ezt a skatulyát, aztán rájöttem magam is, hogy mi a kilencvenes évek elejétől fogva, amikor héber dallamokkal kísérleteztünk, és elektronikával, majd később a roma, erdélyi zsidó népzenét építettünk elektronikára, akkor az is ugyanez volt. Világzene. Tradíció vagy modernitás, világzene vagy a saját kultúránk? Fogalmam sincs, minden egyszerre, mert mondom, nincsenek kategóriák. Az első albumunkra azt a Bartók-idézetet írtuk, hogy
A faji tisztátalanság határozottan jótékony hatású.
Máig így gondolom. Ugyanígy nem érdemes kategorikusan különválasztani, definiálni azt, hogy van-e romaügy.
Zenei vagy társadalmi szempontból érdemes szétválasztani, vagy a kettő hatással van egymásra?
Egyik indukálja a másikat. Én szerelmes vagyok a magyarországi roma kultúrába, engem roma tanár tanított, roma barátokkal fociztam gyerekkoromban, később írtam roma riportokat holokauszttúlélőkkel, Dachauban jártam romákkal. De roma haverjaink énekelték fel a Gipsy Sound Clash albumunk számait is a KISZ lakótelepről Szombathelyen. Vagyis ez az életemnek fontos része. Nem egzotikum, nem ketrecbe zárt vademberség, amivel nem tudok mit kezdeni, hanem én vagyok.
Ezért nem tudok mit kezdeni a buksisimogató, minden roma cuki gondolattal, s nem tudok mit kezdeni a baseballütős, falvak mellett tüzeket gyújtó hazai KKK-alakokkal sem, akik meg azt hirdetik, hogy minden roma bűnöző. Ezek megint skatulyák. Gyilkos skatulyák. Egyiknek se voltak roma tapasztalatai, nem volt az életük része, nem ismertek meg soha közelről roma életeket. De például végtelenül csodálatos a pasztoráció, amiről oly keveset beszélnek. Fantasztikus csodákat tud felmutatni, olyan energiákat tud adni a hazai cigányságnak, amit korábban elképzelni sem tudtunk.
Hibás az az attitűd, amikor azt gondoljuk, hogy minden szebb és jobb lesz csak úgy magától, mert ez csak üres humanizmus, de ugyanolyan hibás az a nézet is, hogy a magyarok és romák közti helyzet egy fekély, egy megoldhatatlan „társadalmi probléma”, amit csak elvakarni lehet, és egyre rosszabbá válik.
Erre reagálunk azzal, hogy évtizedek óta hirdetjük az ismerkedés, a közös munka praxisát, ahogy most a Romano Drommal és Kovács Antival készítünk közös számokat a legtermészetesebb módon. Mert sokkal több van, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket. De a mi találkozásunk egyébként is költői volt valamikor.
Merthogy?
Merthogy a Pireneusok fantasztikus hegyvonulatai között egy gyönyörű tó közepén, egy csodás színpadon találkoztunk először személyesen, akkor részben már ismerve, szeretve, tisztelve egymás munkáját, de onnan datálódik a mi személyes barátságunk. Ez zenei szempontból pedig most kulminálódott számokká. Közös fellépések előtt állunk. Amire nagyon készülünk a két ünnep közötti Szombathely-Székesfehérvár-Pécs fellépéseken kívül, az a 2022. január 30-i Várkert Bazár-nagykoncertünk, ahova Berecz András, Szalóki Ági, Bocskor Bíborka, a Cimbaliband, Magyar Bori és rengeteg vendég mellett Kovács Anti is jön, és Törőcsik Franciskával éneklik azt a dalt, amihez Kosztil Luka és Mazzag Izabella rendezésében filmet-klipet is készítünk januárban.
Tekinthető kultúrmisszió egy darabjának ez a szám?
Mindenképpen. Ahogy a most megjelenő The Big Gipsy Sound Clash Rework Album című lemez is az, amelyen rengeteg feldolgozás, remix, újragondolás és tisztelgés hallható húsz éve megjelent albumunk apropóján neves előadóktól. Itt is nagyon lényeges, hogy nagyon más emberek közreműködnek a lemezen: kísérleti és mainstream popelőadók együtt: Lotfi Begitől Mesterházyig, Occamig, Manoyától Nemerovig.
Én sok időt töltöttem romák között. Méhüket kioperált roma asszonyokkal beszélgettem hegytetőn, majd pár hónapra rá az egykori koncentrációs táborukat néztük meg az unokáikkal, ahol a sötét buszon a csillagokat bámultam velük az ablakból, majd énekeltünk, és hajnalban megérkeztünk a koncentrációs tábor kapujáig. Ez olyan élmény volt számomra, ami a mai napig nagy hatással van rám. Én ilyen utat, átélt közös napokat ajánlok mindenkinek, akiknek a romák csak rossz szomszédságot vagy ketrecbe zárt egzotikumot jelentenek. Mert nekem meg az életemet jelentik.
(Borítókép: Az Anima Sound System zenekar. Fotó: Prieger-Bajtek Erika)